Ennek bizonyítására ódunk van a Legfelsőbb bíróság elnökére, dr. Fajnor Vladimírra hivatkozni, aki a Kassai jogászegylet alakuló gyűlésén "A bíró és ügyvéd" címen felolvasást tartott. Ennek a felolvasásnak autentikus szövege kezemben van és ebből legelsősorban azt a tételt idézem, amely így szól: "Közéletünkben a jog, törvény és igazság elve visszavonulóban, a hatalom, főleg a politikai hatalom előnyomulóban van."

Ezt nem egy nemzeti kisebbségi képviselő, ezt nem egy ellenzéki képviselő mondja, hanem a Csehsehszlovák állam legfelsőbb bíróságának elnöke és azt hiszem, hogy ezt amegállapítást meg fogja hallani minden objektív fő, aki gondolkozni tud és megállapítja, hogy ez azt jelenti, ho gy itt "Macht geht vor Recht" álláspontja uralkodik és, hogy itt jogállamról beszélni egyáltalában nem lehet.

Szépen lehet ezt bizonyítani, ha megemlítjük azt, hogy még az igazságszolgáltatási ág is sokat és sokszor vét az igazság és igazsagosság ellen. Hogy a mentalitás itt is tág teret enged a nemzetiségi gyülöletnek és magát a nemzetszeretetet is bűnnek deklarálja, dacára annak, hogy a köztársasági Elnök azt mondja, hogy: "a nemzet szeretete, a nemzeti eszme nagyon értékes és nemes politikai erő, amely az egyes embereker áldozatkész összességé szervezi. A megszervezett nemzeti összesség adja az emberiséget. A nemzet iránti szeretet nem lehet vita tárgya, vitatkozni csak a szeretet minemüségéről lehet és arról, hogy mit akarnak elérni a nemzet számára."

Szlovenszkó idegen bírái - tisztelet a kivételeknek - a vádlottaknál a belső loyalitást kutatják és, ha ennek abszolut jelenlétét nem konstatálják, akkor ezt mint deliktum sui generis-t büntetik a vád tárgyát képező cselekmény minősítése alatt, illetve szerint. Tehát még de internis is iudicat praetor. Pedig csak a külső loyalitás a kötelező és annak a mondásnak, hogy "szivet cseréljen, aki hazát cserél", mély nemzeti és emberi értelme van, amelyen, ha a bíró túlteszi magát, merényletet követ el az igazság ellen.

Az igazságügyminiszter úr három évvel ezelőtt a költségvetési bizottságban kifejezetten elitélte a rendtörvény kapcsán a jogkiterjesztő magyarázatot és megigérte, hogy két egyetemi tanárral felülvizsgáltja a felső bíróságok itéletét és szakvéleményt kér tőlük a szükséges reformra. Ez a reform sehol sinincs, de a jogot, a törvényt alapjában megtámadó, jogkiterjesztző magyarázat tovább folyik.

1919-ben Szlovenszkón elvették alkotmányellenesen az ügyvédi szabadságot és megszüntették a szlovenszkói szabad ügyvédség önkormányzatát. Tizennégy év óta nincs Szlovenszkón ügyvédi kamarai közgyűlés, de van teherviselő ügyvédség, amelyre, annak megkérdezése nélkül, kivetett kamarai illetékeket az abszolutisztikus ügyvédi kamarai választmány behajtja. Ezt számtalanszor a nyilvánosság előtt elpanaszoltuk és az igazságügyminiszter mindig nyilvánosan reparációt, uj törvényes rendezést igért. De ez az uj törvény nem akar sehogy sem megszületni. A helyzet 13 év óta változatlan, mert az igazságot és igazságosságot sértő állapot kényelmes és el lehet tagadni, hogy ez erőszako elnemzetlenítés volna. Mellesleg mondva Szlovenszkóban még ma is többségben vannak a magyar ü gyvédek.

Az alkotmánytörvényben meg van írva a parancs: meg kell alkotni a bírói függetlenség, a bírói szervezet törvényét. Törvényileg szabályozni kell a miniszteriális hatáskört, az egyesületi és gyülekezési jogot, az erőszakos elnemzetlenítés tilalmát. Még ez az előkelő törvény sem tud érvényesülni.

A népmüvelés törvénye, a kulturális és gazdasági szabadság sem tud érvényesülni. Ellenben a közszolgáltatások terheit nem bírja a nép.

A bírói függetlenség kérdésében érdemes meghallgatni dr. Fajnor Vladimírt, aki a következőket mondja: "Nyíltan kell megállapítani azt, hogy az alkotmánylevelünk által biztosított elmozdíthatatlanság és át nem helyezhetőség nem elegendő a bírói függetlenség gyakorlati biztosításához. Nem elegendő főként azért, mert az eddigi szervezési szabályok értelmében az igazságügyi kormányzatnak, élén az igazsgügyminiszterrel, a bíró exisztenciájára és karrierjére abszolut döntő befolyása van. Ezen szervezési és igazgatási szabályokkal az igazságügyi kormányzatnak döntő befolyás van fenntartva a bírók kinevezésére, beosztására, munkája beosztására, szaporítására vagy megkönnyítésére. Külömböző szolgálati, úgy rend es, mint rendkívüli, - egészségügyi, családi stb. - szabadságára, fenn van tartva részére felügyeleti jog, mely majdnem ellenőrizzhetetlen felügyeleti véleményeket tesz lehetővé, a bíró quantitatív működése ellenőrzésének joga külömbözö mechanikus mértékek által - munkapontok külön jutalmazott bírói funkciók nyujtásának, vagy megtagadásának a joga - például választott és egyes bíróságoknál - igazgatási - teljesitményi remuneráció nyujtásának joga az úgynevezett többletmunkáért; és azon az igazságügyi kormány részére fenntartott jog, hogy önhibáján kívül elszenvedett balesetek esetén jutalmakat és exissztenciális segélyeket nyuj that, szolgálati előlegeket adhat és egyéb fontos jogosítványok tömege."

"Az igazságügyi kormány közegeinek a mai szervezési szabályok mellett tehát tényleg ezer módjuk van, hogy a bíróval tetszésüket, vagy nemtetszésüket éreztethessék. Nincs tudomásunk egyetlenegy esetről sem, hogy az igazságügyi kormány máss, mint tárgyi tekintetek által vezettette volna magát, bizonyos azonban, hogy ezen irányokban a bíró teljesen rászorul az igazságügyi kormány jóakaratára. Elméletileg meg kell engednünk annak lehetőségét, hogy ezen jóakaratnak, vagy elégedetlemségnek nem kell mindig tárgyilag megindokolva lennie és nem tagadjuk, hogy a bíró ilyen - elméletileg bizonyára lehetséges - esetben teljesen védtelen. Legalábbis, amíg nem kerül sor a fegyelmi eljárásra, amely neki a védelem bizonyos lehetőségét nyujtja. A bírónak tehát vak bizalommal kell viseltetnie az igazságügyi kormány emberfeletti tökéletessége íránt, hogy ez tetszését, vagy nemtetszését soha vele nem fogja egyéb, mint abszolut tárgyi indokból éreztetni. Azonkivül a bírónak tökéletesen spártai jellemünek kell lennie, aki független bírói itélkezését soha semmiben nem adja fel, dacára az igazságügyi kormányzattól való exisztenciális és előmeneteli függésének."

"Naiv dolog volna, ha nem vennők észre azt, hogy az ilyen spártai karakterek a bírák soraiban csökkennek, sőt, hogy közéletünk folytán nem is lehetséges, hogy ne csökkenjenek."

Ezen nincs is mit vitázni. Szlovenszkón az idegen bírák - tisztelet a kivételeknek - az ott érvényes magyar magánjogot nem ismerik és ez az ismerethiány kétessé teszi a jogot és jogbiztonságot. A nyelvhasználati-jog létező silány mértéke se adódik ki. A bírák nagy többsége nem érti a nép nyelvét, hogyan ismerhetné még a nép lelkét? Hogy lehetne tehát a legtöbb jó bíró? Bíróhiány is van, mert a jogi továbbképzés útjai igazán nem állanak rendelkezésre. A bírósági kerületi beosztás mesterségesen a kisebbség nyelvhasználatának megsemmisítését célozza. Igazán kérdéses tehát a jog és törvény jelentősége. És ezek a fogalmak nem is arrogánsak, már nem is adnak sokat arra, hogy érvényesüljenek. Szépen visszavonulnak. Az igazság? Az talán nem halt meg még egészen, csak alszik. Nála az álom annyi, mint visszavonulás. Ellenben a hatalom, a politikai hatalom elve és ténye, következménye előnyomulóban van.

A hatalom a sovinizmus jegyében áll. A végrehajtóhatalom a legfőbb intéző. Diskrecionális jogokkal bír és nem siet magát törvénnyel, vagy másként korlátozni. Ren dőrségre és csendőrségre a költségvetés tanusága szerint 130 millióval többet költ, mint az egész igazságszolgáltatásra. 420 milliót kell költeni a csendőrségre és rendőrségre. Ez csak mégis hatalmat képez ki és megmutatja a mérleget: "a jog, törvény és igazság viszszavonulóban, a hatalom, a politikai hatalom előnyomulóban van."

Nagy dolog, hogy a valóságot már n emcsak mi teregetjük, de a csehszlovák Legfelsőbb bíróság elnöke is. Es ezt mi itt, a fórumról világgá kiáltjuk, hadd lássa mindenki, milyen sorsa van itt a magyarságnak. (Předsednictví převzal místopředseda Taub.)

Mi egy ilyen szellemü kormányzathoz az anyagi eszközöket semmiképen sem adhatjug meg. A nemzeti autonómiának megteremtése sehol sem található meg, pedig ennek a megteremtésével szemben létező kormányzati ellenállásnak meg kkell szünni. Masaryk elnök a demokrácia kötelességévé teszi a mentől szélesebb önkormányzat megteremtését. Rádl Emánuel, cseh egyetemi tanár mondja, hogy a nemzeti auton ómiának azon az elven kell felépülni: "Adjátok meg a nemzetnek, ami őt megilleti és az államnak, ami őt megilleti". Középeurópában elsősorban a nyelvről van szó. Mivel minden nemzetnek meg van a joga a természetes nyelvhasználatra, az, mint konstitutív elem lép az állam szervezetébe. Az állsmnak nemzetiségei nyelvén beszélnie kell és a közigazgatást úgy kell berendezni, hogy a német, a magyar, s a többi nyelv ugyanazon szabadságot élvezze, mint a cseh.

Az mondja Rádl, hogy: "A nemzetiséget azon a módon lehet majd kozelebbről meghatározni, mint az egyház esetében történik, ahol a nemzetiség a kulturális élet területén megtartja szuverén jogait és ebben a tekintetben az állam nem avatkozik a nemzeti érdekekbe, aminthogy a vallási kérdés ekbe sem szabad beavatkoznia. Egyebekben a külömbözö nemzetek tagjai az állam alá tartoznak gazdasági, szociális és büntetőjogi tekintetb en."

Szlovenszkónak nincs ilyen nemzeti autonómiája. Amit annak csufolnak, az csak csúfja, gúnyja a valódi nemzeti önkormányzatnak. Mindaddig, amíg Szlovenszkó igazi autonómiája nincs meg, mindaddig, amíg Ruszinszkónak az alkotmányban biztosított és körülírt autonómiája biztosítva nincs, szlovenszkói és ruszinszkói őslakos törvényhozó a költségvetést meg nem szavazhatja.

Uj közigazgatási reformra, uj közigazgatási törvényre van szükség. Uj választási törvény kell és a titkos választás hibáinak kikerülése végett be kell hozni az elektorok választását, amelyben a mai választási jog alapján, választási jogosultsággal bírók mind résztvennének, de a nép törvényhozóit, az önkormányzati képviselőket és az önkormányzati tisztviselőket csak az elektorok választanák. Uj válassztási beosztás kell. A járásokat meg kell szüntetni, helyükbe vármegyéket kell felállítani zsupánnal az élükön, egy pár közigazgatási osztállyal, amelynek élén a nép nyelvét értő és magas elméleti és gyakorlati képességekkel bíró vezető tisztviselők állnának.

A tisztviselők számának szaporítása nem mozdítja elő a közigazgatás jóságát, de a tisztviselők minősége igen. Nem a tisztviselői fizetések leszállításával kell takarékoskodni, de jó és hozzáértő tisztviselőket kell adni a népnek.

A költségvetés csak az állami igazgatás képét mutatja, de nem látja meg senkisem, mi az állapot az önkormányzati közigazzgatás terén, pedig azok az önkormányzati terhek, beleértve ide az egyházi adókat is, mind annak a szerencsétlen állampolgárnak vállain kumulálodnak, amely állampolgár, szerencsétlen adóalany, egyuttal az állami igazgatásnak terheit is kénytelen viselni.

Követeljük, hogy ennek az összes igazgatásnak terheit állítsa a kormányzat a törvényhozás elé, hogy a törvényhozás megbírálhassa, hogy milyen mértékben veszik igénybe a nemzeti jövedelmet a közszolgáltatásoknak ellátásához, hogy végre láthassa a törvényhozás, mennyibe kerül az államnak a felesleges bürokrácia müködése és, hogy mennyivel viszi inkább a romlás, mint a javulás útjára az ilyen közteherviselési-rendszer a közgazdaságot.

Nem szavazhatunk meg költségvetést egy olyan kormánynak, amely rossz mezőgazdasági politikát folytat. A mezőgazdasági oktatás hiányát Szlovenszkón és Ruszinszkón a földmüvelésügyi miniszter úr a költségvetési bizottságban mondott expozéjában kétségtelenül elismerte, de bejelentette azt a törekvését, hogy a kormányzat ezen hiányon segíteni akar. Ezt mondják már 14 esztendő óta mindig. A mezőgazdasági szakoktatásnak hiányosságát állapítja meg a földmüvelésügyi minisztérium egyik vezető tisztviselője, Reich Eduard mérnök, aki "Die landwirtschaftliche Kultur in der Čechoslovakei" címü könyvében világosan kimutatja, hogy magyar nyelvü mezőgazdásági iskola csak egy van Komáromban, amelyik 50 tanulót tud befogadni. Ez az érdemes és igazságos szakférfiu egy térképet is közöl a mezőgazdasági szak- és továbbképző iskolákról, amely feltünő módon mutatja a létező állapotot, amely szerint a történelmi országok tele vannak mezőgazdasági szakiskolákkal, mert nagyon jól tudják, hogy a mezőgazdaság fejlődése voltaképen legfőbb érdeke az államnak, viszont látjuk a térképen azt a nagy pusztaságot, amely Ruszinszkón és Szlovenszkón létezik és ami bizonyítja, hogy milyen mostohán bánik el a kormány a kisebbségekkel, sőt az államalkotónak kinevezett szlovák néppel is.

Erre egyébként már a jubileum alkalmával is rámutatott Scotus Viator, aki mint a nemzeti kisebbségek jogos követelését szögezte le a mezőgazdasági szakoktatás hiányainak pótlását. Szlovenszkóban és Ruszinszkóban a melioráció, a telkesítés hiánya mind ordít és mind azt mutatja, hogy itt a mezőgazdasági munkanélküliség borzalmas számarányokat vesz fel. A mezőgazdasági önálló betegsegélyzők felállítását nem engedélyezik Szlovenszkón és Ruszinszkón, ellenben a történelmi országokban szépen müködnek.

A mezőgazdasági érdekvédelem kialakulását nem forszírozzák, a mezőgazdasági tanács és mezőgazdasági kamarák megfelelő megszervezése és megalkotása egyáltalában nem képezi a kormányzat gondoskodásának tárgyát. A mezőgazdasági értékesítés teljesen szervezetlen és a szövetkezeti hálózatot semmiképen sem akarja kiépíteni a kormányzat Szlovenszkón. A mezőgazdasági hitel kérdése sem foglalkoztatja komolyan a felelős tényezőket. Csak mint érdekes konkrét esetet említem fel, hogy a magyarságnak Szlovenszkóban egyetlenegy mezőgazdasági értékesítési szövetkezete van, amit az állam és a magyar nemzeti társadalom együttesen szanált és most, a nehéz gazdasági viszonyok között, a pénzügyigazgatóság nem létező adókat, egy más, hasonló nevü, nem is szövetkezet, hanem egyesületnek 93 ezer koronás adóját erre a szövetkezetre rójja ki. Erre az egyetlen értékesítési szövetkezetre ezekért az adókért kitűzik az árverést és lehetetlenné teszik működését. Pedig ez a szövetkezet voltaképen közös szövetkezete az ott élő szlovák és magyar mezőgazdákn k és annak elpusztulása feltétlenül károsodását jelenti a mezőgazdasági értékesítésnek, a mezőgazdasági élet virágzásának.

Mindazok amiket elmondottam, azok mind tárgyi okait képezhetik annak, hogy miért nem lehet a költségvetést minden gondolkodó és népe javát néző törvényhozónak, bármilyen nemzetiségü is legyen, elfogadni. De vannak külön speciális okok is, amelyek egy nemzetiségi kisebbséghez tartozó törvényhozónak lehetetlenné teszik a költségvetés megszavazását.

Azt a költségvetést, amely megadja a pénzügyi eszközöket a nemzeti kisebbségek jogainak és igazságainak konfiskálásához, nemzeti, gazdasági és kulturális elnyomásához, egyetlen becsületes nemzeti kisebbségi törvényhozó sem szavazhatja meg. A hóhér kötelét az igazságtalanul halálra itéltek nem magasztalhatják, nem adhatnak a saját szavazatukkal neki igazságot.

Ez az álláspont feltétlenül igazságos és helytálló, ha bebizonyítjuk, hogy igazságtalanul és elnemzetlenítési célzattal, valóban elnyomással kezelik a nemzeti kisebbségek tagjait, főként a magyarokat és németeket. Bizonyítani legjobban lehet mindezeket a tényeket a csehszlovák államférfiakkal mint tanukkal, Masaryk elnök írásaival, és nyilatkozataival, Meissner igazságügyminiszterrel, Čapek íróval, Scotus Viatorral, Rádl cseh egyetemi tanárral és másokkal.

Az alkotmányban a nemzeti kisebbségi jogok mint egyéni szabadságjogok meg vannak írva, de az államalakulás óta nem ért rá a kormányzat az ezen szabadságjogokat konkrétizáló törvényeket meghozni. A gyülekezési és egyesülési jog ma sincs törvénybe iktatva, a közsegélyezésre való jog egyszerü n nem létezik és a gazdasági szabadság is csak álomkép.

A kulturális fejlődésnek csak a látszata van meg, de erős a gondoskodás, hogy a kulturális téren tett kormányzati intézkedések valójában az elnemzetlenítés célját szolgálják. Elég itt a Dérer-félo iskola-reformra hivatkozni és arra, hogy az úgynevezett magyar iskolákban a magyar történelmet és a világtörténelmet is a nemzetszeretet elpusztítását célzó, kötelezőleg előírt könyvek alapján tanítják. A lelencügy is az elnemzetlenítés szolgálatában áll. A magyar lelenc elkerül idegen tájakra, ahol anyanyelvévé nem az anyanyelve lesz, de a cseh, vagy csehszlovák nyelv, ha az utóbbi létezéséről egyáltalában beszélni lehet.

Az agrárizmus különösen a gyarmatokban, Szlovenszkón és Ruszinszkóban csak mint pártpolitikai korteseszköz érvényesül. A fő, hogy a mezőgazda a csehszlovák agráristákra adja szavazatát. Művelődésével és azzal, hogy a változott viszonyokhoz mérten jól tudjon termelni, hogy a jó értékesítéshez szükséges ismeretei meglegyenek, azzal a kormányzat nem törődik, vagy erősebben mondva, ezt teljesen elhanyagolja.

A mezőgazdasági válság legerősebben sujtott áldozatává a magyar és német kisgazda lesz. Talán nem is bánják, ha e réven mindene elvész, mert koldusnépnek nincs hazája. A nemzeti kisebbségek ipara már régen meghalt és már csak reflex mozgásai vannak meg az életképtelenné vált kisiparosokkban. Kereskedelem nincs, mert nincs mivel kereskedni. A közterhek óriási mértéke elvonja az egyéni jövedelem kétharmadát.

Az adókivetésnél és a vagyondézsmánál fiktív értékek alapján tették meg aż első vágást a vagyoni romlás érdekében. A behajtásnál megnyilvánul a nemzeti kisebbségek különleges elbánása. Brachiális adóbehajtás, p usztulás és hiába volt minden panasz, hiába van minden panasz.

Legerősebben érint bennünket az a hivatalos kormánypolitika, amely a magyar nemzeti kisebbség ifjuságát halálra itélte, amely hagyja, hogy az ifjuság művelődjön, tanuljon, megszerezze a szellemi felkészültséget élethivatásának betöltésére, ellenben mindent megtesz arra, hogy a magyar nemzeti kisebbség diplomás és művelt ifjusága ne találjon sehol sem érvényesülést, életlehetőséget és bennük a magyarság nemzeti jövője pusztuljon el.

Mindezek nekünk, nemzeti kisebbségi képviselőknek, lehetetlenné teszik a költségvetés megszavazását. De a költségvetés megszavazása bizalom kérdése is. Nohát, nekünk ehhez a kormányhoz semmiféle bizalmunk nincs, mert hogyan is lehetne nekünk bizalmunk ahhoz a kormányhoz, amely nem akarja a szabadságot - a demokrácia tanítása szerint - közkinccsé tenni, amely kormányzat erőszakosan elzár bennünket az államfőtől, hiába kérünk kihallgatást, hiába fordulunk memorandummal hozzá, semiféleképen sem engedi a kormányzat azt, hogy a nemzeti kisebbségek részéről az ő panaszaik tekintetében az államfő informáltassék és informálva legyen. Memorandumokkal fordultunk az összkormányhoz még 1931-ben. Még csak azt a választ sem kaptuk rá, hogy megkapták. Memorandumot küldtünk a köztársaság Elnökének, de azt nem terjesztették a köztársasági Elnök színe elé. Memorandumot adtunk át az adónyomoruság kérdésében a pénzügyminiszter úrnak, még csak választ sem kaptunk atekintetben, hogy rendesen megérkezett-e memorandumunk, nem, hogy azokat a kívánságokat, amelyek törvényes kívánságok és a törvények betartására és a pénzügyi közigazgatás visszaéléseinek megszüntetésére törekedtek, figyelemre méltatta volna. Panaszaink hiábavalók. Választ sem kapunk reájuk.

Az állampolgársági törvény, a köztársaság szégyenére, még masincs, többszöri m iniszteri igéret és parlamenti rezoluciók dacára, elintézve és most is a hontalanoknak sok százezrét tartják a nyomoruság útján.

Az igazságügyi szervezetnek megalkotása egyáltalában nem képezi gondoskodás tárgyát, nem, hogy olyan gondolat vezetné a köztársaság kormányzatát, hogy a szabadságbiztosítékokat meg kell teremteni, a szabadságjogokat végre kell hajtani, az állampolgársági külömbségeket meg kell szüntetni és meg kell adni a nemzeti kisebbségeknek azt, ami nekik jár. Csak így lehet elfogadni a nemzeti kisebbségektől azokat a kötelességeket, amiket az állampolgári kötelesség előír részükre.

Miután a bizalom létezése teljesen ki van zárva, mert annak semmiféle tárgyi alapja nincs, miután bizalmatlanság uralkodik szívünkben a kormányzat iránt, nem vagyunk hajlandók megadni a kormányzás anyagi eszközeit ennek a kormánynak és ezért a költségvetést nem szavazom meg.

Verehrte Anwesende! Außenminister Dr. Beneš ist schon am 19. Jänner d. J. zur Fortsetzung der Abrüstungskonferenz, die gestern wieder begonnen hat, zum so und so vieltenmale nach Genf abgereist. Er hat zuvor am 13. Jänner im Budgetausschuß ein Exposee erstattet, in dem er sich wieder einmal mit dem Völkerbund befaßte. Am 18. Jänner hat Minister des Äußern Dr. Beneš in einer Vertrauensmännerversammlung der čechischen Nationalsozialistischen Partei, wahrscheinlich zum besseren Verständnis seiner Rede im Budgetausschuß, noch einmal über die Außenpolitik und insbesondere über die Revisionsfrage gesprochen. In der letzten Zeit hörten wir also zwei Reden des Außenministers, doch nicht viel Neues, nicht viel Gutes und vor allem nichts Aufrichtiges. (Výkřiky posl. Krumpeho.) Nach diesen zwei Reden ist der Außenminister mit dem Zuge schleunigst in das gelobte Land, nach Genf, abgedampft, um bei der Abrüstungskonferenz in altgewohnter Weise im Sinne Frankreichs und der Kleinen Entente abwechselnd, je nach Bedarf, den Friedensengel oder den Kriegsgott zu spielen.

Wie zu Hause, so auch in Genf, redet sich der Außenminister und reden sich mit ihm die anderen Staatsmänner, besonders Frankreichs, der Kleinen Entente und Polens, förmlich die Lungen heraus über Gleichberechtigung, Revisionismus, vor allem aber über Sicherheit und Abrüstung. Das Endergebnis dieser Vielrederei ist aber immer gleich Null. Die auf der Abrüstungskonferenz zur Diskussion stehenden Probleme können eben nie und nimmer nur durch Vielrederei gelöst werden, auch dann nicht, wenn sie einseitig behandelt werden, wenn man nur die Gewalt dominieren läßt und die Gerechtigkeit ausschaltet. Außenminister Dr. Beneš und die anderen Staatsmänner Frankreichs und der Kleinen Entente haben eben noch nicht gelernt, daß nicht die Gewalt, sondern nur die Gerechtigkeit der einzige Grund der Macht und der Dauer eines Staates, sowie das einzige Band der menschlichen Gesellschaft ist.

Welches Bild entrollt sich heute bei der Wiedereröffnung der Abrüstungskonferenz vor unseren Augen? Wahrhaftig ein trauriges Bild! Wir leben in einer Zeit, in der die Wirtschaftskrise mit der großen Arbeitslosigkeit tief einschneidet in die Existenz der arbeitenden Menschen aller Völker und aller Staaten. Merkwürdigerweise, je größer die Weltwirtschaftskrise wird, desto größer wird der Milliardenaufwand für die Rüstungen. Jährlich werden noch immer trotz der Abrüstungskonferenz oder vielleicht gerade wegen derselben 5 Milliarden Dollar für Rüstungen ausgegeben, d. h. 70 % mehr als vor dem Krieg. Über 5 Millionen Soldaten dienen aktiv und mehr als 20 Millionen stehen in der Reserve. Auch die Čechoslovakische Republik macht da keine rühmliche Ausnahme, auch bei uns wird der Militarismus nicht abgebaut, sondern ausgebaut. (Posl. Krumpe: Erhöhung des Rekrutenkontingentes!) Wenn man das jährliche Rekrutenkontingent von 70.000 auf 75.000 Mann erhöhte, so bedeutet dies doch keinen Abbau des Militarismus und die vom Herrn Minister für nationale Verteidigung Bradáč angekündigte Reorganisation des Verteidigungsministeriums und des Heeres wird beileibe nicht der Abrüstung zuliebe gemacht, sondern nur zu dem Zwecke, um den ges amten Militarismus hierzulande, besonders vor den neugierigen Blicken der unter dem enormen Steuerdruck schon zusammengebrochenen Bevölkerung in undurchsichtige Schleier zu hüllen. (Sehr richtig!)

Daß die Erhöhung des jährlichen Rekrutenkontingentes von 70.000 auf 75.000 Mann unbedingt notwendig wäre mit Rücksicht auf die Neuregelung der Abrichtung, des Wachdienstes und des Hilfsdienstes, ist doch nichts anderes, als eine Vorspiegelung falscher Tatsachen. Der Generalstab und der Armeebeirat werden schon dafür Sorge tragen, daß die sogenannte Reorganisierung des Verteidigungsministeriums und des Heeres nicht eventuell mit Abrüstung verwechselt und ihr gleichgestellt werde. Wahrlich, das ist der größte Widerspruch, ja das größte Verbrechen unserer Zeit, daß die Staatsmänner beim Völkerbunde in Genf, wenn es ihnen gerade als opportun erscheint, mit heuchlerischem Augenaufschlag den Ruf ausstoßen: "Weg mit den Giftgasen, mit den Flugzeugen und Fliegerbomben, weg mit den Kriegsschiffen und den schweren Kanonen!" Zu Hause aber wird über Hals und Kopf lustig gerüstet. Nur so ist es möglich, daß die Zahl der Kriegswerkzeuge jeder Art in den nicht abgerüsteten Staaten ungeheuer gestiegen ist.

Auch bei uns sehen wir eine ganz exorbi tante Vermehrung der Kriegswerkzeuge jeder Art. Nur ein Beispiel: Im Jahre 1930 hatten wir 270 Flugzeuge, 1931 bei den Kadres bereits 546 und in den Fliegerschulen 141, zusammen 687 Flugzeuge. In einem Jahr hat sich der Bestand an Flugzeugen um 150 % vermehrt. Für unsere Verhältnisse ge rade genug! Für Munition, für Übungen und für laufenden Bedarf, wie die militärischen Fachausdrücke so hübsch heißen, verlangt das Ministerium für nationale Verteidigung im Heeresbudget einen Betrag von 72 Mil lionen. Dieser Betrag muß als immens hoch bezeichnet werden, und ich muß da ganz be sonders meiner Verwunderung Ausdruck ge ben, daß der Siebenerausschuß der Mehr heitsparteien gerade diesen Betrag nicht ganz radikal gekürzt hat und daß die sozial demokratischen Parteien es mit ihrem Anti militarismus vereinbaren können, gerade für diesen Posten zu stimmen. Eine Kürzung des Schießbedarfs in einer Zeit, wo Not und Elend hunderttausende Arbeitslose und hun gernde Staatsbürger bedrücken, wäre gewiß eine weniger schmerzhafte Kürzung gewesen als manch andere, die von der heutigen Regierung und Mehrheit rücksichtslos durchge führt wurde, wie z. B. die Kürzung der Be amtengehälter. Daß die heutige Regierung auch an eine Kürzung der Soldatenlöhnung nur gedacht hat, muß geradezu als heller Wahnsinn bezeichnet werden. Schon der Gedanke an eine Kürzung der Soldatenlöhnung kann nur einem geradezu krankhaft veran lagten Gehirn entsprungen sein.

Wenn man das Heeresbudget studierte, kann man sich des Eindrucks nicht erwehren, daß dasselbe dem Siebenerausschuß der Mehrheitsparteien hinsichtlich eventueller Kürzungen, die von größerer Bedeutung ge wesen wären, ein noli me tangere gewesen ist, ein Rührmichnichtan, vor dem sogar die sozialdemokratischen Parteien die Segel ge strichen haben. Leider müssen wir die Tat sache konstatieren, daß sowohl bei uns als auch bei den meisten Staaten Europas und darüber hinaus keine wesentliche Herabsetzung der Rüstungsausgaben im Laufe der nächsten Zeit zu erwarten ist, eher das Gegenteil. Die Folge davon wird leider die sein, daß auch keine Besserung der wirtschaftlichen Lage sich einstellen wird, daß ferner die Friedensarbeit der wenigen wirklich friedliebenden Staaten illusorisch werden muß, wenn das Wettrüsten einiger Staaten, vor allem Frankreichs und der von ihm abhängigen Staaten, wozu auch die Čechoslovakische Republik gehört, fortdauert. Die gestern wieder begonnene Abrüstungskonferenz muß, soll dieselbe überhaupt noch einen Wert haben, (Výkřiky posl. Krumpe.) doch endlich einmal, und zwar sehr bald eine einschneidende Rüstungsverminderung aller Staaten herbeiführen. Es kann hinsichtlich der Abrüstungsfrage nicht länger Staaten zweierlei Rechts geben, solche, die ihre Abrüstung schon durchgeführt haben und solche, die immer die Abrüstung der anderen fordern, an eine Abrüstung im eigenen Lande jedoch nicht im geringsten denken. Sicher ist, daß Konferenzen der Generalstäbe, wie erst unlängst eine solche Konferenz der Generalstäbe der Staaten der Kleinen Entente inklusive der Čechoslovakischen Republik in Belgrad getagt haben soll, die ungeeignetsten Präludien für eine erfolgversprechende Abrüstungskonferenz sind, denn Konferenzen der Generalstäbe bereiten viel eher den Krieg als den Frieden vor.