Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1920 – 1925

XVI./4748 (překlad).

Interpelace

poslance L. Wenzela a druhů

ministrům sociální péče a vnitra,

že bylo zrušeno nařízení vlády republiky Československé ze dne 18. listopadu 1919, kterým se zachovává v platnosti nařízení ministerstva vnitra ze dne 6. července 1914, čís. 143 ř. z. o zařadění podniků podrobených úrazovému pojištění do tříd nebezpečenských.

V zákoně o úrazovém pojištění dělníků se praví v odstavci "Nebezpečenské třídy" (ř. z. 1/1888) v bodě 6 a 7, že zařaděná do nebezpečenských tříd a ustanovení procentních sazeb jest na základě zkušeností všech pojišťoven uvedených v 9 podrobiti každých 5 let revisi. Tato revise se má konati v 5. roce příslušného období tím způsobem, že změny, které v něm byly nařízeny, mají nabýti účinnosti počátkem 6. roku. První revisi jest však provésti již dříve, jestliže pro to postačí zkušenosti do té doby nabyté.

Nařízením ze dne 6. července 1914, č. 143 ř. z. a nařízením ze dne 18. listopadu 1919, č. 612 Sb. z. a n. bylo prakticky znemožněno provésti časové přezkoušení, dané ve dříve zmíněných zákonech a nově zařaditi podniky podrobené úrazovému pojištěni do příslušných nebezpečenských tříd. Se zřetelem k mnoha stížnostem živnostníků a průmyslníků, jež zavinila nepostačitelnost nařízení ze dne 18. listopadu 1919, č. 612 Sb. z. a n. jest naléhavě nutno pronikavě přezkoušeti různé nebezpečenské třídy a naříditi, aby byly vydány nové zařaďovací výměry. Srovnáme-li dřívější výrobní poměry, kdy bylo vydáno zmíněné nařízeni s dnešními "jsou mzdy a suroviny jistě podstatně levnější, než vlastní režie zůstala stále ještě ve výpočtu provozních nákladů na téže výši. Zvláště příspěvky, které musí býti placeny na úrazové pojištění, jsou poměrně příliš vysoko vyměřeny. Dnešní všeobecná kupní síla doma i v cizině, jak pro živnostenské výrobky, tak také pro průmyslové poklesla. Vlastní režie provozu v živnosti a obchodu jest pro přím a nepřímé daně, pro nemocenské a úrazové pojištění tak vysoká, že se může při výpočtu provozních nákladů v konkurenčním boji s cizinou velmi těžko udržeti.

V každém směru lze věcně a rozsáhle odůvodniti, že musí býti provedena pronikavá revise zařadění podniků podrobených úrazovému pojištění do příslušných nebezpečenských tříd. Podepsaní se tedy táží pánů ministrů:

1. Souhlasí páni ministři s námi, aby živnostenská a průmyslová výroba byla podle praktických potřeb zlevnění provozní režie nově orientována v tom směru, aby bylo provedeno nové zařadění do různých nebezpečenských tříd úrazového pojištění?

2. Jsou páni ministři z úřední moci ochotni co nejdříve učiniti vhodná opatřeni?

3. Jsou páni ministři ochotni zásadně zrušiti nařízení vlády ze dne 18. listopadu 1919, č. 612 Sb. z. a n. a příslušným nařízením provésti nové zařadění?

V Praze dne 13. června 1924.

Wenzel, Kraus, Simm, Heller, Zierhut, dr. Jabloniczky, dr. Spina, Pittinger, Schubert, Böllmann, dr. Hanreich, Budig, Böhr, Křepek, J. Mayer, Kaiser, Knirsch, Patzel, inž. Jung, Mikle, J. Fischer.

XVII./4748 (překlad).

Interpelace

poslanců dra Kafky, Kostky a druhů

vIádě

o zabavení č. 133 časopisu ťAußiger TagblattŤ ze dne 12. června 1924.

V č. 133 časopisu "Außiger Tagblatt" ze dne 12. června 1924 bylo ústeckým státním zastupitelstvím zabaveno pro článek "Znovu ústecká pomníková aféra." Zabavený článek zní takto:

"Veřejnost našeho města bude míti to potěšení, že se bude moci znovu jednou zabývati tak zvanou pomníkovou aférou. Tentokrát výjimečně nejde o pomník, jenž musí býti odstraněn, ježto by jinak ohrožoval trvání republiky, nýbrž pro změnu o pomník, jenž má býti teprve postaven. Aby se pomohlo naléhavé potřebě, podal nedávno český městský rada dr. Kubišta, jehož rozmanitá činnost pomalu začíná působiti na nervy jeho vlastním krajanům, návrh městské radě, aby se v našem městě - a to ovšem na význačném místě ve středu města - postavil Husův pomník. A jelikož pan dr. Kubišta ve svém nitru správně cítil, že jeho návrh jest takovou provokací německého obyvatelstva, že by jí ústečtí Němci ani při andělské trpělivosti více nesnesli, podal jako navrhovatel velíce zajímavé odůvodnění svého jednání: Poukázal, že pomník nemá býti nikterak, zahrocen proti němectví; že on, i ti, kdož se o pomník zajímají, nezamýšlejí uctívati Husa jako Cechu, nýbrž náboženského reformátora a sociálního průkopníka, a on - pan dr. Kubišta - ukončil ujištěním, že by tento Husův" pomník mohl býti mostem dorozumění mezi Cechy a Němci.

Ze starého Rakouska známe dosti českou taktiku, podle níž Čechové tam, kde se prozatím ještě necítili dosti silnými nebo vůbec chtěli od svých politických odpůrců něco lstí vylákati, naladili něžné a smířlivé struny. Dosáhli-li svého cíle, pak se již po každé ukázalo, co měli opravdu na srdci. Zvláštní důvěru však musí u ústeckých Němců vzbuzovati smířlivá šalmaj, hraje-li na ni pan dr. Kubišta. A nejvíce přesvědčuje o takových smířlivých touhách s české strany předmět, jenž má býti výrazem tohoto dorozumění.

Jest bezu vší pochybnosti správné, že Jan Hus nebyl nepřítelem německého národa v dnešním smyslu slova. Národnostní záští zde v kraji obvyklé; vynašli teprve pozdější potomci kostnického mučedníka a prováděli je až do dnešního dne. Jest také správné, že podnětem úsilí Jana Husa a jeho nástupců byly především náboženské a sociální příčiny a že národnostní moment se k nim přidružil teprve později, když Němci z říše se zbraněmi vystoupili proti přívržencům reformátorovým. A proti osobě Rusově, ani proti jeho nauce, jejímiž přívrženci bylo ostatně i mnoho Němců, nebude ovšem žádný Němec ničeho namítati. A pakliže Češi chtějí dnes svému janu Rusovi ve svých českých městech stavěti pomníky, jak se patří, jest to věc, do které by se Němci ani tehdy nemísili, kdyby jim to bylo možné. Zcela jinak jest tomu však v případě, o němž zde mluvíme.

Bylo by předem velice přispělo k vyjasnění věci, a především bylo by bývalo upřímnější, kdyby se byl pan dr. Kubišta klidně přiznal, že mu jde o vyslovené české šovinistické gesto a že svým návrhem sleduje úmysl Němce našeho města, řekněme mírně, pokořiti. Osobní otázky, které snad zde ještě rozhodují, prozatím pomíjíme. Nikoliv náboženského reformátora, nikoliv prvního bojovníka za sociální požadavky, nýbrž jedině a pouze národního Čecha Husa týká se návrh dra Kubišty. Neboť, nechť jsou dějinné události jakékoliv, jméno a název Husitství jest již u Čechů pojmem, jen v sobě obsahuje nejostřejší nenávist proti všem Němcům a vůli zničiti je. A hrozné činy, které byly spáchány po smrti reformátorově a pod jeho praporem v německých územích naší země, staví návrh, aby se Husitství na německé půdě postavil trvalý pomník, teprve do správného světla. Avšak přímo podněcuje to vše, uváží-li se, jakého osudu musilo doznati v husitských válkách město Ústí nad Labem. Jak známo, po husitské bitvě na Běhání přívrženci Jana Husa srovnali kvetoucí město se zemí a potřebovalo staletí, než se z tohoto důkladného zničení zotavilo. Husitství si tedy tímto činem postavilo v Ústí n. L. pomník tak důkladný, že jiného opravdu není zapotřebí. Právě v tomto městě chce dr. Kubišta postaviti Rusův pomník a právě tento Rusův pomník si vybral k tomu, aby myl mostem mezi oněma národy. Není žádné pochybnosti, že německé obyvatelstvo může tento návrh chápati jen jako to, čím jest skutečně: jako provokaci nejhoršího druhu. A zřízení Husova pomníku v Ústí nad Labem, kdyby mělo býti nějakými prostředky vynuceno, nejen že by nebylo prostředkem k nějakému sblížení, nýbrž činem, jenž by nynější propast "jež ostatně pro působnost pana dra Kubišty jest již dosti veliká, ještě nevyléčitelně musil prohloubiti.

Kdo jest ostatně obeznámen s náladou většiny našeho domácího českého obyvatelstva, ví dobře, že tato nepotřebná nejnovější provokace nenalézá u něho nikterak rozhodného souhlasu. Jak se dovídáme, má se tato pomníková věc, o které již bylo jednáno v městské radě, aniž bylo dosaženo positivního výsledku, dostati nyní do plena městského zastupitelstva. Dr. Kubišta bude míti nyní příležitost ve veřejné schůzi ukázati, jak svým návrhem zamýšlí podporovati národnostní smír. Ale již dnes můžeme určitě říci, že německé obyvatelstvo našeho města zcela rozhodně odmítá Husův pomník. Za následky, jež mohou vyplynouti z celé věci, jsou ovšem odpověďni ti, kdož nepotřebně vrhli toto nové jablko sváru mezi obyvatelstvo."

Toto zabavení bylo odůvodněno tím, že tímto článkem byl spáchán přečin podle 302 tr. z. o tom ovšem nemůže býti řeči, i když se tento článek posuzuje co nejostřeji. V tomto článku se pouze zjišťuje, že navrhovatel dr. Kubišta pod záminkou náboženského činu zamýšlel národnostně vyprovokovati ústecké Němce zřízením Husova pomníku. Dále se v tomto článku uvádí, že právě v Ústí n. L. musí zřízení Rusova pomníku považovati za provokaci, ježto toto město musilo především nejvíce trpěti husitskými zmatky a vystavením Rusova pomníku dosáhlo by se právě opaku toho, co dr. Kubišta předstírá, že svým návrhem dosáhne. Divně také musí působiti, že státní zastupitelství teprve tři hodiny po vydání zabaveného časopisu na naléhání dra Kubišty, jenž neustále dráždivě působí, nařídilo zabavení. Je-li již smír obou národů v tomto městě na nejlepší cestě a chtějí-li Češi sami v tomto městě zakopati válečnou sekeru, začíná jmenovaný pan dr. Kubišta vždy znovu rozdmychovati národní vášně, aby nedošlo k národnímu míru..Jestliže tedy jmenovaný časopis oznamuje veřejnosti tyto pikle pana dra Kubišty, a staví je do správného světla, nelze zajisté mluviti o podněcování proti národu nebo náboženství.

Podepsaní se tedy táží vlády:

Jaké kroky hodlá vláda podniknouti, aby byla učiněna přítrž takovému neoprávněnému zabavování německých časopisů?

V Praze dne 24. června 1924.

Dr. Kafka, Kostka, dr. W. Feierfeil, dr. Petersilka, Bobek, Mark, Schälzky, Böhr, Křepek, dr. Spina, J. Fischer, dr. Hanreich, Schubert, Kaiser, Pittinger, Heller Zierhut, Böllmann, Scharnagl, Budig, dr. Luschka.

Původní znění ad I./4748.

Interpelláció

a Belügyminiszter és a Szlovenszkói Teljhatalmu Miniszter Urakhoz

Boldizsár György mohi-i ref. lelkész megtagadott állampolgársága ügyében.

Beadják: Szent-Ivány Jozsef nemzetgyűlési képviselő és társai.

Miniszter Urak!

Boldiszár György református lelkész 1912 július 7-ike óta működik a szlovenszkói barsi református egyházmegye területén. Jelenlegi állomáshelyén, a volt bars-megyei Mohi községben 1917. május 1-én választották meg élethossziglani hatállyal rendes lelkésznek. Nevezett lelkész az állam iránti hűségfogadalmat idejében letette s állampolgárság iránti kérvényét még 1921. december havában - tehát a törvényes határidőn belül - benyújtotta. Állampolgársági kérvényét 192. február havában a hiányzó mellékletek (hadikölcsönről lemondó és jótékonysági összeget felajánló nyilatkozatok, stb.) pótlása céljából visszaküldték hozzá. A kívánt pótlásokkal Boldizsár György a kérvényt rövidesen visszaterjesztette.

Ezután egy esztendei reményteljes s az államhatalom intézőinek igazságérzetében bizakodó várakozás után Boldizsár György lelkészt a verebélyi járási hivatal 1924. február 15-én 1115/1924. szám alatt arról értesítette, hogy a belügyminiszter ur 1924, január 3-án kelt 84900/7.-1923. száma rendelettel a cseh-szlovák állampolgárság elnyerése iránti kérelmét nem teljesítette. A járási hivatal egyúttal felhívta Boldizsár Györgyöt arra is, hogy az illetékes romániai hatóságtól 60 napon belül szerezzen útlevelet a saját magé és családja részére s ezen útlevéllel a járási hivatal utján a teljhatalmu miniszter úrtól haladéktalanul kérjen tartózkodási engedélyt, miután máskülönben rövidesen megtörténik családjával együtt a köztársaság területéről való kiutasítása.

Mivel román útlevelet csak román állampolgárnak romániai illetőségi bizonyítványa alapján adnak, Boldizsár György lelkész mindent megkísérelt az iránt, hogy születési helyéről, az erdélyi Háromszékmegyei Zágon községből illetőségi bizonyítványt kapjon. Azonban nevezett romániai koszégben Boldiszár Györgynek évtizedes távollét és "csech-szlovák állampolgárság" címén régi községi illetőségét már évek óta megszűntnek tekintik, a a község elöljárósága és az illetékes közigazgatási hivatalok az illetőségi bizonyítvány kiadását véglegese megtagadták. Így tehát Boldizsár György lelkész a román külügyi képviselettől útlevelet nem kaphat, így továbbá a kerületi hivatal azon felhívásának sem tehet eleget, hogy a Teljhatalma Miniszter Úrtól a 60, nap letelte után tartózkodási engedélyt kérjen. És végül ezekután Boldizsár Györgyöt és családját állandóan az a végzetes veszedelem fenyegeti, hogy a köztársaság terül térül kiutasítják egy oly állam területére, ahol szintén nem ismerik el állampolgárságát.

A Belügyminiszter Ur és az illetékes közigazgatási hatóságok fenn ismertetett intézkedései eltekintve azok antiszociális, kegyetlen mivoltától - mélyen megsértik a református egyháznak a mindenkori államhatalom által évszázadok óta tiszteletben tartott és ma is érvényes törvények által védelmezett autonómiáját. Ezen egyházi autonómia értelmében ugyanis a református egyházközségeknek elidegenithetetlen joguk van ahhoz, hogy lelkészeiket élethossziglani hatállyal válasszák meg. És így, ha még idegen állampolgárt is választanak meg egy egyházközség lelkészévé, annak élethossziglan joga van és kötelessége állomáshelyén maradni. Az egyházközségeknek ezen alapvető joga szenved súlyos sérelmet akkor, amidőn élethossziglan megválasztott papjaikat eltávolítja az állam működési helyükről és megakadályozza azokat hivatásuk gyakorlásában.

Miután itt nemcsak Boldiszár György lelkész esetéről van szó, hanem állampolgárságuk bizonytalansága következtében a szlovenszkói és ruszinszkói református lelkészek jelentős részéről, fölemeljük tiltakozó szavunkat a református egyház autonóm jogainak megsértése s Boldizsár György lelkésznek és társainak hivatalos üldözése ellen.

Kérdjük a Miniszter Urakat,

van-e tudomásuk arról, hogy Boldizsár György ref. lelkésznek szabályszerűen beadott állampolgárság iránti kérvényét indokolás nélkül visszautasították.

van-e tudomásuk arról, hogy Boldizsár György esetéhez hasonlóan a szlovenszkói és ruszinszkói református lelkészek tekintélyes részétől szintén megtagadták a cseh-szlovák állampolgárság elismerését.

van-e tudomásuk arról, hogy ezen hatósági intézkedések megsértik a református egyház autonómiáját,

van-e tudomásuk arról, hogy a verebélyi járási hivatal kilátásba helyezte Boldizsár György lelkésznek és családjának a köztársaság területéről való kiutasítását,

hajlandók-e indokolni azt, hogy Boldizsár Györgynek és lelkésztársainak miért nem intézte el kedvezően a belügyi kormányzat a cseh-szlovák állampolgárság elnyerése iránt beadott kérvényeit,

hajlandók-e sürgősen intézkedni az iránt, hogy Boldizsár György lelkésznek és családjának a köztársaság területéről való kiutasítása meg ne történhessék és

hajlandók-e általános érvénnyel intézkedni az iránt, hogy az állain szempontjából is hasznos és kívánatos közérdekű tevékenységet kifejtő szlovenszkói és ruszinszkói lelkészének az állampolgárság kérdésével kapcsolatos rosszakarata hivatalos zaklatása és üldözése megszűnjön?

Prága, 1924. május 27.

Szentiványi, Palkovich, dr. Lelley, dr. Körmendy-Ékes, Křepek, Schubert, Böllmann, Zierhut, Röttel, Kaiser, Pittinger, Simm, Füssy, dr. Jabloniczky, dr. Korláth, Böhr, Schälzky, Bobek, dr. Petersilka, dr. Schollich Patzel, Knirsch, ing. Kallina.

Původní znění ad II./4748.

Interpelláció

az Iskolaügyi Miniszter, a Belügyminiszter és a Szlovenszkói Teljhatalma Miniszter Urakhoz

a magyar nemzetiségű nem állami tanítók cseh-szlovák állampolgárságának elismerése, a beszüntetett államsegélyeknek kiutalása és a magyar tanítóképzésnek megszervezése tárgyában.

Beadják: Palkovich Viktor nemzetgyűlési képviselő és társai.

Miniszter Urak!

Az állampolgársági és illetőségi kérdés hivatalos kezelésének a köztársaság magyar lakósságát sajtó következményei közül a legigazságtalanabb és az állam általános kulturérdekei szempontjából is a legkárosabb az a méltánytalan elbánás, amelybon a nem állami magyar tanítók részesülnek. Szlovenszkóban és Ruszinszkóban a mesterségesen kiélezett állampolgársági probléma takarója alatt a magyar nemzetiségű tanítóknak valóságos hivatalos üldözése folyik. És ez, a kultúrállamok életében példátlanul álló tanítóüldözés nemcsak a magyar tanítók százait teszi kenyértelenné, de az eddigi magas nivoju magyar elemi népoktatás végzetes lezüllését készíti elő.

Az iskolaügyi minisztérium pozsonyi referátusa - tudomásunk szerint - eddig állampolgárságuk rendezetlensége miatt több mint 200 magyar nemzetiségű, nem állami népiskolai tanítótól vonta meg az államsegélyt s ezeknek túlnyomó nagy részét eltiltotta a tarvitástól és egyúttal felhívta az iskolafenntartókat az így "megüresedett" tanítói állásoknak más tanítókkal való betöltésére.

Ezek, a hivatásuknak mindenkor mintaszerűen megfelelő magyar tanítók teljesen önhibájukon kívül vesztették el családjaikkal együtt kenyerüket és jutottak a legborzalmasabb nyomorba. Valamennyien a legteljesebb jóhiszeműséggel és jogosan természetesnek tartották azt, hogy mindazok, akiket mint tanítókat (tehát mint köztisztviselőket) az állam átvett, akik az állam iránti hűségfogadalmat idejében letették, akiket a hűségfogadalom kivételekor a tanfelügyelők és más tanügyi hatóságok vezetői állásukban kimondottan megerősítettek és akik a cseh-szlovák nosztrifikációs vizsgálatot is sikeresen letették, - az 1920. évi 236. száma törvény 4. §-a értelmében kétségenkivül cseh-szlovák állampolgárok. Ezen köztudat megerősítéséhez hozzájárult az a tény, hogy a legtöbb tanügyi és közigazgatási hatóság 1920. és 1921. években az érdeklődő tanítóknak azt a hivatalos felvilágosítást adta hogy a hűségfogadalmat letett és ezzel átvett tanítóknak, mint köztisztviselőknek az állampolgárságot nem kell kérvényezniük, miután a hűségfogadalom letételével e ipse csehszlovák állampolgárokká váltak. Így mulasztották el az állampolgárság elnyerése iránti kérvények benyújtásának határidejét.

A tarvitástól eltiltott és kenyerüktől megfosztott tanítók tehát így valóságos hivatalos félrevezetésnek az áldozatai. Kellő felvislágositás esetéhen mindegyik tanító föltétlenül idejében beadta volna kérvényét. Hiszen mindannyian már állásban való maradásukkal és 5 esztendei, az állam szempontjából is kifogástalan működésükkel kétséget kizáróan kifejezésre juttatták azon komoly elható; orzásukat, hogy mint idevaló állampolgárok továbbra is itt akarnak élni és tanügyi hivatásukat itt akarják folytatni. A hűségfogadalom letételén kívül (amely minden jogállamban már egymagában véve is állampolgárságot szerző tény) a nosztrifikációs vizsga letételével is igazolták a cseh-szlovák állampolgársághoz való ragaszkodesukat; hiszen köztudomása tény az, hogy a nosztrifikált tanítói oklevelek csakis a köztársaság területén érvényesek.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy az esetek hossza sorozatával igazolható kétségtelen tény az, hogy az iskolaügyi kormányzat által most a legkétségbeejtöbb nyomorba taszított tanítók hivatalos helyről idejében megfelelő felvilágosítást nem nyertek az állampolgárság életkérdésében; sőt az állampolgársági törvényt hitelesen magyarázni nem tudó tanügyi és közigazgatási hatóságok, ha öntudatlanul is, de a legvégzetesebben hivatalosan férevezették az érdeklődő tanítókat, akik most a népoktatás súlyos kárára teljesen ártatlanul szenvednek.

Miután a magyar tanítóképzés megszüntetése következtében amúgy is évről-évre nagyobb a magyar tanítóhiány, - mély sajnálattal és megdöbbenéssel kell megállapítanunk azt, hogy a magyar népoktatás legelemibb érdekeire sem fordít figyelmet a tanügyi kormányzat akkor, amikor évtizedek óta hivatásuknak becsületesen, mintaszerűen és teljes odaadással megfelelő és az állam iránti hűség ellen soha legcsekélyebbet sem vétő magyar tanítókat formai okokból egyszerűen szélnek bocsátja. Vajjen kikkel gondolja a kormány az elbocsátottak helyét pótolni? Vajjon mi lesz azokkal a magyar tannyelvű elemi népiskolákkal, amelyek kétségbe nem vonható cseh-szlovák állampolgársággal rendelkező magyar tanítókhoz nem tudnak jutni?

Amikor 1922-ben az államsegély megvonásoknak azóta szakadatlanul tartó hossza sorozata megkezdődött, a magyar tanítóknak a kormány által is elismert gazdasági szervezete, a "Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület" küldöttségileg felkereste dr. Miaura volt teljhatalma miniszter urat, majd dr. Kállay jelenlegi teljhatalmú miniszter urat is és kérte tőlük, hogy a kétes állampolgársága magyar tanítóknak a miniszteriem felhívására utólag benyújtott állampolgársági kérvényeit gyorsan és kedvezően intéztessék el. Mindkét miniszter ur a legnagyobb készséggel megígérte, hogy a kérvényeket gyorsan és a legnagyobb jóindulattal fogják elintézni.

1923. február 12-én a pozsonyi iskolaügyi referátus vezetője az Egyesület elnöksége előtt ugyancsak kijelentette, hogy a honosság iránti kérvényeket a minisztérium "soron kívül rövid idő alatt" el fogja intézni.

1923. április 20-án azt kérte az Egyesület elnöksége az iskolaügyi referátustól, hogy az állampolgárság iránti kérvényt benyújtott tanítókat ne tiltsák el a tarvitástól és ne szüntessék be az illetek illetményeinek kiutalását. A referens ur ebben az ügyben a teljhatalma minisztériumnál jóakarata közbenjárást ifiért.

1923. június 9-én ugyanezen ügyben az Egyesület küldöttsége Malypetr belügyminiszter ur előtt jelent meg. A Miniszter Ur ekkor kijelentette, hogy: "A magyarság, mint kisebbség a köztársaságban törvényeken alapuló jogokat élvez. 1 jogok egyike a kultúrájának szabad fejlesztése. A kormány ezt nem akarja meggátolni azzal, hogy ezen kintura fej f észtőit az útból eltolja, mert amint a küldöttség memorandumából értesülök ezen kulturmunkásokban hiány van".

Ugyanezen a napon és ugyanezen küldöttség előtt Buzek miniszteri tanácsos ur kijelentette, hogy 1. az állampolgársággal még nem bíró tanítók részére addig, amíg ügyük elintézve nincsen, az illetmények kiutalandók. 2. az államsegélyek kiutalásának beszüntetésére az iskolaügyi referátus a minisztériumtól nem kapott utasítást; 3. hivatalos álláspontja szerint mindazoknak, akik át lettek véve és a fogadalmat letették, kérvényét kedvezően kell elintézni.

1923. augusztus 13-án az Egyesület küldöttsége a Kistapolcsányban tartózkodó Köztársasági Elnök Ur előtt is megjelent és körte, hogy az állampolgárság adományozását kérő tanítók nyerjék el az állampolgárságot és hogy kérelmük elintézéséig kapják meg a fizetésük után az államtól járó összes illetményeket. Az Elnök Ur válaszában megnyugtatta a nem állami tanítókat afelől, hogy ami megtehető, mindent meg fog tenni érdekükben és azon reményének adott kifejezést, hogy ügyük rövidesen kedvezően rendeződni fog.

Azonban sajnos, nemcsak a Miniszter Urak, de még a Köztársaság Elnökének jószándéku reményei sem váltak válósággá. Az Elnök Ur fenti kijelentései után alig két hét mulya, 1923. szeptember 1-én egy sereg nem állami magyar tanítót eltiltottak a tanítástól. Épp a tanév elején történt ez, egy, hogy sok iskolában a tanítóhiány következtében a tanév megkezdése is akadályozva volt.

Így cáfoltak rá az iskolaügyi referátus antiszociális és antidemokratikus intézkedései az Államfő megértő, igazságos és demokratikus ígéreteire!

A szlovenszkói magyar tanítók megbízottai azóta is állandóan közbenjárnak a szerencsétlen magyar tanítók érdekében. Mindig csak ígéretéket kapnak, de a tényleges intézkedések mindég a a kedvező ígéretekkel ellentétesek. A tényeket szembeállítva a miniszteri nyilatkozatokkal az ártatlanul szenvedő tanítóknak azt kell látnok, hogy Szlovenszkón a kormányférfiak méltányos kijelezéseivel élesem ellenkező rendelkezősek történnek és azt kell hinniük, hogy mindannak, amit a Miniszter Urak Pragában ígérnek, Pozsonyban nem tudnak érvényt szerezni!

A másfél esztendő óta ígért "gyors és soronkivüli" intézkedés még mindég késik. A beadott állampolgársági kérvények közül még eddig csak alig egynéhányat intőztek el s ezeknél is az elintézés tulnyomórészben kedvezőtlen volt.

Az embertelem elbánásnak már halottja is van! Az első tragédiának szomoru folytatásai várhatók, ha a kormány nem helyezkedik végre az igazságosság álláspontjára.

Legutóbb, folyó évi április 7-én és 8-án, jártak fönn Prágában a tanítók kiküldöttei. Úgy a belügyminisztériumban, mint az iskolaügyi miniszteriumban az volt a válasz, hogy az állampolgárság iránti kérvényeket egyénileg bírálják el s az egyes elintézéseknél döntő fontossággal bírnak az alsóbb iskolai és politikai karóságok javaslatai. A kedvezőtlen elintézésekből tehát arra is következtet türk, hogy a szlovenszkói tanügyi és közigazgatási hatóságok rosszakaratán minik tanítóink nyomora es ártatlan szenvedése.

A keltura munkásainak egy kulturáltamhoz nem méltó ezen lelketlen sanyargatása, üldözése és éheztetése és ezzel egyúttal a magyar nép kultúrájának hivatalos lezüllesztése Szovenszkóban és Ruszinszkóban olyan rendszerré vált, amely ellen a magyar nép törvényes képviselőinek minden megenledhetö eszköz igénybevételével kötelességük küzdeni. Kötelességük erre a hallatlan kultúrbotrányra az európai közvélemények és a nemzeti kisebbségek elnyomását megakadályozni hivatott nemzetközi fórumoknak figyelmét is nyomatékosan felhívni. Mielőtt ezt megtennők, utolsó kísérletként intézzük Miniszter Urakhoz az alábbi kérdéseket és kérünk azokra sürgős válaszokat és sürgős intézkedéseket.

Kérdezzük a Miniszter Urakat,

van-e tudomásuk arról, hogy Szlovenszkóban az iskolaügyi miniszteriem pozsonyi referátusa a kétséges állampolgárság címén több mint kétszáz magyar nemzetiségű, nem állami tanítótól megvonta az államsegélyt és egyúttal ezen tanítókat eltiltotta a tanítástól is,

van-e tudomásuk arról, hogy az iskolaügyi referátus az államsegélyek beszüntetését az iskolaügyi miniszteriem utasítása és hozzájárulása nélkül eszközölte,

van-e tudomásuk arról, hogy a tanítástól eltiltott magyar tanítók valamennyien idejében le

tették az állam iránti hűségfogadalmat és valamennyien sikeresen letétfék a cseh-szlovák nosztrifikációs vizsgálatot is,

van-e tudomásuk arról, hogy az állampolgárság iránti kérvényeket idejében be sem nyújtott magyar tanítóknak 1920 és 1921 években az alsóbb tanügyi és közigazgatási hatóságokat a hivatatalos felvilágosítást adták, hogy mint a hűségfogadalom kivételével és az átvétellel elismert ezek-szlovák állampolgároknak a kérvényeket nem kell beadniok,

van-e tudomásuk arról, hogy a magyar tanítóképzésnek beszüntetése és több száz magyar tanítónak a tani óstól való eltiltása következtében a köztársaság területén a nélkülözhetetlen magyar tanítókban egyre érezhetőbb a hiány,

van-e tudomásuk arról, hogy az anyagi egzisztenciájukban veszélyeztetett és ártatlanul szenvedő tanítóknak közel két esztendő előtt benyújtott állampolgárság iránti kérvényei a Miniszter Uraknak kedvező ígéretei dacára még mostanáig sem nyertek elintézést,

van-e tudomásuk arról, hogy a magyar tanítóknak ez az embertelen üldözése ez zaklatása az eddigi magas nívójú magyar népoktatás fokozatos lezüllesztéséhez vezet,

hajlandók-e sürgősen intézkedni az iránt, hogy az állampolgárság kérdése miatt a tanítástól eltiltott nem állami tanítók állásaikba haladéktalanul visszahelyeztessenek,

hajlandók-e sürgősen intézkedni aziránt, hogy az ezen tanítóktól megvont államsegélyeknek kiutalása visszamenőleg is haladéktalanul megtörténjék,

hajlandók-e intézkedni aziránt, hogy ezen tanítóktól az államsegélyeket az el nem intézett állampolgársági ügy címén a jövőben se vohassák meg,

hajlandók-e sürgősen intézkedni aziránt, hogy ezen tanítóknak állampolgárság iránti kérvényei soronkivül gyors és kedvező elintézést nyerjenek,

hajlandók-ó intézkedni aziránt, hogy ezen trévények elintézésénél az egyedül igazságos elv érvényesüljön, hogy mindazoknak, akik idejében letették a hüségdogadalmat, minden további feltétel nélkül ezek-szlovák állampolgárságuk elismertessék,

hajlandók-e intézkedni aziránt, hogy ezen kérvények igazságos elintézése különösen független legyen a magyarsággal és a magyar tanítókkal szemben ellenséges érzelmeket eláruló néhány tanfelügyelőnek rosszakarat javaslataitól,

hajlandók-e intézkedni aziránt, hogy a magyar tanítóknak az állampolgárság címén az iskolaügyi referátus és a vezetése alatt álló tanügyi hatóságok részéről történő hivatalos zaklatása a magyar népoktatás nyugalma s zavartalansága érdekében egyes mindenkorra végetérjen és vénül,

hajlandók-e intézkedni aziránt, hogy a magyar tanítóhiány megszüntetése és a magyar népoktatás folytonosságának biztosi tósa céljából a szükséges számú magyar tannyelvű tanítóképző intézet a legközelebbi tanév elején újból megnyittassák, illetőleg ezen intézeteknek ujjból való fellállitásához a beszüntetett tanítóképző intézetek volt fenntartói az engedélyt mielőbb megkapják?

Prága, 1924. május hó 16.

Palkovich, dr. Lelley, dr. Jabloniczky, Křepek, Schubert, Böllmann, Zierhut, Röttel, Kaiser, Pittinger, Simm, Böhr, Bobek, Schälzky, dr. Petersilka, dr. Schollich, Patzel, Knirsch, ing. Kallina, Füssy, dr. Korláth.

Původní znění ad III./4748.

Interpellation

des Abgeordneten Dr. Lodgman und Genossen

an den Finanzminister

in Angelegenheit der Einfuhr von Salz.

Die Einfuhr von Salz zu Speisezwecken war bis Ende 1922 frei. Es wurde zum größten Teil ans Deutschland bezogen, in feinster, reinweisser Qualität als Siedesalz geliefert und kostete bei waggonweisem Bezuge 9.700 Kč per Waggon 10.000 kg, gesackt in Jutesäcken zu 50 kg, inklusive Zoll- und Lizenzgebühr, frachtfrei Grenzstation Tetschen-Bodenbach. Seit Beginn des Jahres 1923 ist die Einfuhr gesperrt. Das Salz muß aus den staatlichen Salinen Karpathorußlands bezogen werden, der Vertrieb wurde als Monopolstelle der Čechoslavia in Olmütz und der Centrokomise, Prag (letztere ein Unternehmen der Legiobank) übertragen. Das Finanzministerium hat die Preise für dieses slovakische Steinsalz mit 15.540 Kč per Waggon 10.000 kg, gesackt in Säcken zu 50 kg ab Mühle bzw. Station Olmütz festgesetzt.

Aus der nachfolgenden Berechnung geht hervor, daß das slowakische Steinsalz, schlechtester Beschaffenheit, in Teplitz um nahezu 80% teuerer ist, als feinstes Siedesalz deutscher Herkunft.

Der jährliche Bedarf an Salz der Tschechoslowakei beträgt nach vorsichtiger Schätzung 12.000 Waggon wird nun berücksichtigt, daß der Staat bei dem Import ausländischen Salzes für Zoll- und Lizenzgebühr Kč 4.500 per Waggon somit rund Kč 64,000.000 einnehmen würde, während er bei der aufgezwungenen Versorgung mit inländischem Salze eine Monopolabgabe von 2.000 Kč per Waggon einhebt,

niedere Einnahme. Würde die Einfuhr freigegeben, so könnten die durch den Import mehr erzielten staatlichen Einnahmen von 40,000.000 Kč in anderer Weise verwendet worden und der Bevölkerung würden außerdem durch die Mehrausgabe für das teuere inländische Salz rund 100,000.000 Kč erspart, die lediglich zu dem Zwecke aufgewendet werden müssen, um den Betrieb der staatlichen Salinen Karpathorußlands aktiv zu erhalten. Diese Mehrausgabe ist aber noch bedeutend höher zu beziffern, wenn in Rücksicht gezogen wird, daß ein Teil der Bevölkerung wegen der überaus schlechten Beschaffenheit des slowakischen Salzes, das in total verschmutzem Zustande und mit gesundheitsschädlichen Stoffen vermengt in Verkehr kommt, notgedrungener Weise gereinigtes, slowakisches Salz kauft, das mit Bewilligung des Finanzministeriums von den "Delikat" Nährmittel-Werken, Bad-Poděbrad zu einem Preise von 5 Kč per 1 kg lose, bzw. 8 Kč per 1 kg in gepacktem Zustande, in Vertrieb gesetzt wird. Alle Vorstellungen der kaufmännischen Verbände und der Handelskammern, die wegen der Freigabe der Einfuhr deutschen Speisesalzes erhoben wurden, blieben unberücksichtigt. Umsomehr muß es die Handelskreise überraschen, daß nun das Finanzministerium, welches durch beinahe 1 ¹/₂ Jahre dem legitimen Handel keine Einfuhr bewilligte, einer ganz unbekannten Firma die Hinfuhr von 500 Waggon zu je 15.000 kg d. s. 750 Waggons zu je 10.000, kg freigibt. Die Bewilligung wurde der Firma Ad. Lederer W. H. Gray, Prag, cukerní palác, Havlíčkovo námestí 34 erteilt, welche das Salz mit 17.360 Kč per Waggon 10.000 kg frachtfrei Grenzstation Tetschen-Bodenbach an Großkaufleute und Konsumvereine verkauft, mit einem Nutzen von rund 7000 Kč per Waggon und einem Gesamtverdienst von rund 2,250.000 Kč.

Nach eingeholten Erkundigungen war W. H. Gray Oberst bei den čechoslovakischen Legionen. Der Herr Finanzminister wird gefragt:

1. Ist es wahr, daß W. H. Gray Oberst bei den čechoslovakischen Legionen war?

2. Welche Gründe waren für die Erteilung dieser Einfuhrbewilligung bestimmend und warum wurde dem hiesigen Großhandel die Bewilligung zur Einfuhr trotz aller Vorstellungen versagt?

3. Hat das Finanzministerium seine Einwilligung dazu erteilt, daß dieses deutsche Speisesalz von dem Importeur mit einem Nutzen von 7000 Kč per Waggon verkauft wird?

4. Ist der Herr Finanzminister bereit, solche Einfuhrbewilligungen nunmehr auch anderen Firmen zu erteilen, damit der Preis des Salzes durch die entstehende Konkurrenz herabgedrückt wurde?

5. Wurde der Firma Delikat in Poděbrad die Bewilligung erteilt, für 1 kg gereinigten Salzes 5 und 8 Kč zu berechnen? Hält der Herr Finanzminister diesen Preis für angemessen und wenn nicht, gedenkt er auf seine Herabsetzung Einfluß zu nehmen?

Prag, den 12. Juni 1924.

Dr. Lodgman, Dr. Keibl, Ing. Kallina, Kraus, Dr. Lelley, Dr. Schollich, Füssy, Dr. Körmendy-Ékes, Simm, Wenzel, Knirsch, Ing. Jung, Patzel, Dr. Korláth, Dr. Jabloniczky, Matzner, Dr. Radda, Palkovich, Dr. Lehnert, Dr. E. Feyerfeil, Dr. Brunar.

Původní znění ad IV./4748.

Interpellation

des Abgeordneten Dr. Rudolf Lodgman und Genossen

an den Minister des Innern

in Angelegenheit der Rechtsverweigerung durch das Ministerium des Innern.

Gegen den Erlaß der politischen Landesverwaltung vom 22. September 1922, Z. 5/C 1095/22, betreffend Anbringung der neuen Ortstafeln in Teplitz-Schönau, hat die Stadtgemeinde Teplitz-Schönau den Rekurs an das Ministerium des Innern eingebracht. Dieser Rekurs ist ebenso wie die gleichgerichteten Rekurse mehrerer anderer Gemeinden bis heute nicht erledigt worden. Dagegen hat aber, ungeachtet daß die gegenständliche Verfügung nicht in Rechtskraft erwachsen ist, die politische Bezirksverwaltung Teplitz-Schönau die Ortstafeln zwangsweise anbringen lassen.

Die Gefertigten richten an den Herrn Minister des Innern folgende Anfragen:

1. Warum hat das Ministerium des Innern über den bezeichneten Rekurs bisher nicht entschieden?

2. Unterbleibt diese Erledigung, vielleicht aus dem Grunde, weil die Aufhebung der Verfügung auf Anbringung der Ortstafeln vor rechtsgiltiger Festsetzung des Ortsnamens durch das Oberste Verwaltungsgericht befürchtet wird?

Prag, den 12. Juni 1924.

Dr. Lodgman, Dr. Keibl, Kraus, Ing. Kallina, Palkovich, Dr. Brunar, Dr. Korláth, Dr. Jabloniczky, Wenzel, Simm, Dr. Körmendy-Ékes, Knirsch, Patzel, Ing. Jung, Dr. Lelley, Dr. Lehnert, Füssy, Dr. Schollich, Matzner, Dr. E. Feyerfeil, Dr. Radda.