Beneš miniszter Úr Hágában is kárt akart okozni a magyar nemzetnek, a magyar államnak. A csapda ügyesen volt felállítva és már Párisban a kisentente feltétellé tette azt, hogy a Young-féle plánumot csak akkor írja a kisentente alá, ha Magyarország az optánskérdést úgy oldja meg, hogy a 250. szakaszban garantált jogairól lemond. A csapda tehát az volt, hogy vagy ragaszkodik Magyarország a trianoni béke 250. szakaszában adott garanciáihoz és akkor a hágai konferencia szétmegy és Magyarország izolálva maradt és az egész világ neheztelését magára veszi, mint a béke megrontója; vagy lemond a 250. szakasz garanciájáról, behódol, de akkor olyan zavar támad a saját államában Magyarországnak, hogy az állam alapjában rázkódik meg. A csapda nem sikerült, hanem ehelyett Beneš miniszter Úrnak meg kellett érnie azt, hogy a világ szimpátiájának a megnyilvánulása mellett Magyarország a 250. szakaszban való garanciájáról nem mondott le, ellenben a békét sem bontotta meg és Csehország nem tudta elérni azt, amit akart, hogy kötelmeitől megszabaduljon, hanem az egyetlen az utódállamok közül, amelynek fizetnie kell.

Emlékezzünk vissza arra, hogy a párisi tárgyalások alkalmával az egyezség alapfeltételéül azt tüzték ki, hogy a kisajátításokért teljesítendő fizetéseket Magyarország lesz köteles a jóvátételi összegből kiegyenlíteni. Ezt a követelést feltétellé, sőt sarkpontjává tették az egész likvidálásnak. Ezzel jogilag a kis-entente baklövést követett el.

Ha ugyanis beismerte azt, hogy a kisajátított vagyonért nem vételárat, de kártértést kell fizetni, akkor elismerte implicite azt is, hogy az elkobzásnak jogalapja nincsen. Ebből az állásfoglalásából tisztán a fiskalitás, de nem a jogi elvekhez való ragaszkodás tünt ki. A kisentente a kártérítést in principio nem ellenezte, csak nem a maga zsebéből akarta azt kifizetni, hanem Magyarországot akarta erre kötelezni. A jogban azonban nem a fiskálitás, hanem a jogelv a döntő, mert ez az etikus.

A helyzet Hágában a tárgyalások során azonban megváltozott és a kisententenak kiindulási pontjában vereséget okozott, mert a kisentente a fizetési kötelezettségeket nem tudta magáról elhárítani és nem tudta azt Magyarországra áthárítani. A fizetési kötelezettséget, bár jórészben a nagyhatalmak vállalták az A. csoportban, mégis a republikának is kell fizetnie. Ellenben a B. csoportra nézve tisztán fennmaradt a kisententenak a kötelezettsége és megmaradt az, hogy köteles magát a döntőbíróság itéletének alávetni. Az az állítása pedig Beneš miniszter Úrnak, hogy a B. csoportba tartozó követeléseknek a megitélt összege nem több, mint a kimutatott 100 millió, sem nem igaz, sem nem fix, mert ez a párisi tárgyalásoktól függ.

A kisentente magatartásával azt érte el, hogy a nagyhatalmak egyik legpregnánsabb képviselője, Snowden, nem azzal az udvariassággal utasította vissza Beneš miniszter Úr magatartását, amely szokásos azokkal szemben, akiket magával egy erkölcsi alapon állóknak tekint valaki. Nem tudom, igaz-e, vagy nem igaz az, hogy az angol pénzügyminiszter parabolában magyarázta meg a csehszlovák külügyminiszter úr magatartásának lehetetlenségét, de valószínünek tartom, mert én ismerem Beneš miniszter Úrnak a tanulékonyságát. Beneš miniszter Úr mindig adaptálta másoknak a harcmodorát; azt szokta alkalmazni azokkal szemben, akit gyengébbnek tart magánál. Ha ő a parabolákban támadási eszközt lát, a parabolát mint támadó erőt maga is felhasználja. Csak ennek tudom be azt, hogy a "České Slovo", amely lap hivatalos orgánuma a külügyminiszter úrnak, a hágai tárgyalások után azzal a parabolával és hasonlattal fordul Magyarország ellen, hogy "Magyarország olyan, mint egy lezüllött iszákos ember, aki még sikernek tartja, ha valaki egy kupica pálinkát vagy cigarettát ajándékoz neki és aki egyenrangú emberhez méltatlan alamizsnára van utalva". Beneš miniszter Úr hirlapi szócsöve ezzel a parabolával el akarja terelni a figyelmet a lényegről, arról, hogy az ő magatartása nem siker, hanem sikertelenség, és győzelemnek azt akarja feltüntetni, hogy Magyarország vereségét hirdeti mint a saját maga dicsőségét.

Azonban itt van az, amit le akarok szögezni és amit károsnak tartok Beneš miniszter Úr politikájában. Nem akarom a képviselőházat számadatokkal untatni, nem akarok hosszasabban beszélni, elvégezték azt helyettem mások, elvégezte a sajtó. De külömben is az idevaló parlamentarizmusnak lényege, hogy az egyik beszél, a másik nem hallgat és csodálatosnak kell tartanom, hogy Beneš miniszter Úr, amikor a külügyi bizottságban nem jelenik meg, mert a parlamentet tiszteli és mert itt akar jelen lenni és még sincs itt. Lehet, hogy ő úgy gondolja a parlamentet megtisztelni, hogy nincs jelen, de viszont mégis kénytelen vagyok konstatálni, hogy az egész tárgyaláson nincs jelen. Kétségtelen az, hogy ezekből a tárgyalásokból Csehszlovákia nem jött ki azzal a presztizzsel, amellyel neki ki kellett volna jönnie és ennek oka nem objektiv, hanem szubjektiv, az, hogy Beneš a külügyminisztere ennek az államnak.

Beneš külügyminiszter Úr megszokta azt, hogy két lovon is tudott lovagolni és azt hitte, hogy ez lovaglás. De most rájöttek, hogy ez csak zsonglőrösködés. Beneš miniszter Úr egyszerre két vasat akart mindig a tüzben tartani és most úgy járt-vele, hogy nem másokat égetett meg vele, hanem mindkettővel megégette saját magát.

Minden miniszternek meg van mérve az ideje. Tíz esztendő hosszú idő a világ szinpadán, akárcsak a valóságos szinpadon. Beneš miniszter Úr a kiaggott primadonnának trükkjeivel akart szerepelni és nem veszi észre, hogy nézőközönségében elvesztette vonzóerejét. Ugyanazok az attitüdök, amelyek bájnak hatottak régen, ma farsznak tetszenek, ugyanaz az észjárás, amelyet tíz esztendővel ezelőtt szillogikus észjárás tündöklésének minősitettek, ma egyszerűen szarvasokoskodásnak tünik fel.

Ami éltetőereje volt a csehszlovák respublikának, a szimpátia, az csökkent meg, pedig ennek a respublikának a fenntartási ereje nem belső természetszerűségből, de a külső viszonylatok szükségéből eredt. Ezért helyezett a külfölddel való relációkra minden súlyt Beneš miniszter Úr, és éppen itt érte őt a vereség. Az a magatartása Beneš miniszter Úrnak most ujból, hogy a magyarok veresége által itt bent akar a maga részére dicsőséget keresni, nem hat már. A csehszlovák államnak józan politikusai éppen úgy, mint a magyar állam józan politikusai meg vannak győződve arról, hogy a két államnak egymásrautaltsága következtében örökké azt a légkört fenntartani nem lehet, amelyet Beneš miniszter Úr szisztematikusan teremt. Az a magatartás pedig, amelyet a "Prager Presse" - a miniszter úr lapja - tanusít Magyarországgal szemben, ahol a tűszurásoktól a gorombaságokig minden nap telitett minden szám a magyarok elleni gyülölettől, az a politika, amellyel ő mindenütt a magyar kisebbséggel szemben érezteti a gyülölködést, eredményt többé nem teremthet.

Sehol sem szabad, de különösen egy nemzetiségi államban, mint Csehszlovákiában, a kisebbségeknek a lelkét megsérteni, sem pedig az Európa közepén a szomszédok között való viszonyt nem szabad elmérgesíteni. Beneš Úr politikájának más következménye nem lehet, mint az, hogy mindig rosszabb lesz a helyzet. Rámutatok arra, amire Kafka képviselő rámutatott, hogy szabad és lehet-e az, hogy egy jogi kérdésből kifolyólag a Pecha esetre célzok - egy állam a másik államba irányuló vasuti forgalmát beszüntesse. Szabad-e az és lehetséges-e az, ami legutóbb történt, hogy Ragályi Ferencet Kassán elfogták azért, mert állítólag Magyarországon egy levente egyesületnek a tiszteletbeli elnöke és szabad-e az és lehet-e az, hogy itt büntetlenül lehet megsérteni mindazt, ami magyar és emellett hirdetni a világban, hogy ebben az államban a demokratikus egyenlőség igényeit váltja valóra a kormány.

Itt az ideje annak, hogy más irányba terelődjön a külügy vezetése. Hogy ráeszméljen a külügyminiszter arra, hogy nem egy világbirodalomnak a külügyminisztere, hanem egy nemzetileg széttagolt kicsiny államnak a külügyminisztere, hogy ráeszméljen arra, hogy ebben az államban mi magyarok nem vagyunk sem páriák, sem rabszolgák, sem megsemmisíthető egyedek, hanem éppen olyan állampolgárai vagyunk ennek az államnak, mint a csehek. Mi nemcsak kisebbség vagyunk, mi elég erősek vagyunk arra, hogy, ahogy ezer évig itt voltunk, megmaradunk a további ezer esztendő alatt is. Bennünk van becsületérzés és bátorság, hogy sem meg nem hajlunk, sem meg nem törünk, de küzdünk lojálisan, mert meg van bennünk a szándék, hogy megegyezzünk azzal, aki bennük egyenlő társat lát, de nem hódolunk be annak, aki, mint a miniszter úr, a megsemmisítésünkre törekszik.

Az idők megváltoznak. Tiz esztendő soknak csalódást, soknak reményeket adott, a békülékenység lett az úr és ezeknek s zámbavétele mellett kell egy uj államnak útjára indulnia.

Ezért csatlakozom azokhoz, akik Beneš miniszter Úrnak hágai magatartása miatt neki bizalmatlanságot szavaznak és csatlakozom azokhoz, akik azt kívánják, hogy Beneš miniszter Úr jelentését el ne fogadjuk, hanem vele szemben rosszalásunkat fejezzük ki! (Potlesk poslanců maď. strany křesť. sociální.)