Tisztelt képviselőház! A napirenden lévő egyezmények tárgyalásánál az ellenzéki szónok helyzete nehéz, mert ezt az egyezményt módosítani nem lehet, ezt a kormányt pedig az elfogadással támogatni még kevésbbé lehetséges.

Magával a hágai egyezménnyel és az azután következő párisi egyezménnyel pénzügyi sz empontból nem akarok foglalkozni. Foglalkozni akarok azonban magának az egyezménynek a politikumával.

Ez az egyezmény egy kompromisszumnak az eredménye, amelyben nem egyenlő erőkkel kellett megkűzdenie egy legyőzött államnak azokkal szemben, akik a győztes államok közé sorozzák magukat, jóllehet ezek között az államok között vannak olyanok, amelyek a háboru megkezdésekor és a háboru tartama alatt egy csatasorban harcoltak magával a legyőzött állammal.

Ez az egyezmény kényszerhelyzetből folyó befejezése volt egy olyan epochának, amelynek visszatérésétől az Úristen mentse meg az emberiséget. Mert az 1918. évtől számított béke nagyobb destrukció volt az emberi lelkekre, mint maga a háboru. A háboruban ugyanis az erők mérték egymással össze magukat es az erősebb győzött a gyengén. 1918 után azonban egész a mai napig nem az erők, de a cselszövések és olyan faktorok mérkőznek a világban, amely faktorok alapja nem az erkölcsi igazság, hanem az erkölcstelen igazságtalanság.

Ez az egyezség a nagyhatalmakra csak másodlagos, de ránk nézve eminens fontosságu nemzetközi aktus. Arra hivatott, hogy amikép a Young-plánum a nyugati nagy kérdéseket oldja meg, úgy ez az egyezmény a keleti kérdéseket hozza nyugvópontra. Ezt a célt szolgálta a nagyhatalmak együttessége akkor, amikor minden lehetőt megtett arra, hogy a kisántánt és Magyarország között véglegesen rendezze a háborus követeléseket, obligációkat és kérdéseket.

Tehát ez a hágai és párisi egyezmény nem cél, de eszköz arra, hogy az az atmoszféra, amely Középeurópára a háboru után ránehezedett, megtisztuljon. De, ha egy helyiséget a mérges gázoktól meg akarunk tisztítani, akkor ennek egy módja van, az, hogy tiszta levegőt, tiszta napsugarat engedünk abba a helyiségbe, nem pedig, hogy ujabb gázokkal telítjük meg a szobát, amely gázok talán immunizáló hatással lehetnek az előbbi mérges gázzal szemben, de viszont továbbra is más módon mérgező hatásuak.

A keleti jóvátételi egyezmény célja az, hogy a Magyarország és a kisántánt államai között egy olyan légkör teremtessék meg, amelyben az itt élő népek egymást meg tudják segíteni abban az általános gazdasági válságban, amely egész Európára most ránehezedik.

Én tehát azt keresem, hogy ez az egyezmény ebben a formájában szolgálja-e ezt a célt.

Itt számitásba veszek egy determináns tényezőt, azt, hogy Csehszlovákia nem Balkánállam és Magyarország sem Balkánállam. Ezeknek tehát meg kell találniok a bennük levő összes fajták érdekében azt a módot, hogy együtt tudjanak élni.

Már most nézem azt, hogy az a mód, ahogy azt ebben a szerződésben fikszirozták, útja-e annak, hogy ez a két állam: Csehszlovákia és Magyarország egymás mellett tudnak menni anélkül, hogy abból konfliktus származnék, vagy pediglen Beneš miniszter Úrnak a magatartása nem gátolja-e meg a jövendő konszolidációt?

Ha figyelemmel kisértük a Hágában, majd Párisban folytatott tárgyalásokról kiadott kommünikéket, azokból világosan kiderül az, amit Beneš miniszter Úr az ő "České Slovo"-jában olyan nagy emfázissal hirdet és nem restell hirdetni, hogy "neki sikerült tíz évig a jogi tárgyalásokat elhúznia, vagyis neki sikerült kompromittálni a döntőbíróság intézkedéseit".

Ha ezekhez a tényezőkhöz azután hozzáadjuk mint koefficienst Titulescunak a szereplését az egész optánskérdésben, aki Amerika barátságát úgy honorálta, hogy egyszerüen "amerikázott" és elvonta biráját a tárgyalásokból, ha vesszük azt az ezérféle kifogást, reflexiót, húzást, halasztást, csűrést és csavarást, akkor látjuk azt, hogy Beneš és Titulescu miniszter Urak voltak azok, akik a döntőbíróságnak a mindenütt való érvényesítését megakadályozták és magát a döntőbíróság intézményét lényegileg igazán kompromittálták.

És én épen ebben a magatartásban látom azt a hibát, amelyet ki kell hogy élezzek itt és amelyre rá kell hogy nyomatékosan mutassak.

A momentán sikerért Beneš miniszter Úr kompromittálta magát az elvet és precedenst alkotott arra, hogy a döntőbíróságot a praktikusság örve alatt ki lehet kapcsolni. Amikor olyan büszkén hirdeti intervjuiban azt, hogy ennél az egyezménynél "minden jogi álláspontot kívülhagytak a megállapodás keretén", akkor támadta meg szinte alapjaiban azt az épületet, amelyet 1919-ben és 1920-ban Saint-Germaineben, Párisban és Trianonban felemeltek. Mert, ha a jogot a prakticitás örve alatt kiküszöbölik és pusztán a célszerüség szerint cselekesznek, akkor addig, amig az erőviszony náluk van, lehet, hogy kedvezően cselekesznek, de letérnek az egyetlen útról, amelyen maradandót lehet alkotni, mert nemcsak a iustitia, hanem a ius is az, amely a regnorum fundamentum!

Beneš miniszter Úr expozéjában úgy tünteti fel a dolgot, hogy ő mindent megtett Csehszlovákia szuverénitása érdekében, fentartotta minden vonatkozásban a csehszlovák agrárreformot és nem érvényesült a nemzetközi szerződésben lekötött elv, amely az idegeneknek, az optánsoknak különleges elbánást nyuitott. Ez momentán siker.

De, ha majd fordul a kocka - és a kocka mindig fordul - lesznek olyan helyzetek, hogy a csehszlovák állam érdekében állott volna, ha nem lenne precedens arra, hogy a nemzetközi megállapodások nem kötelezők és kikapcsolhatók.

Nem akarom a tisztelt képviselőházat untatni azzal, hogy az agrárreformról bővebben tárgyaljak, de az bizonyos, hogy az agrárreform volt az oka annak, hogy a magyar optánsok pöröket inditottak a csehszlovák állammal szemben és az agrárreform volt az, amely miatt tíz esztendeig a jóvátétel és az optánskérdés összekötöttsége következtében Európa közepén az atmoszféra nem tudott megtisztulni.

Az agrárreform itt minálunk nem abból az intencióból fakadt, amely intenció vezette a Gracchusokat, vagy az íreket, az agrárreformnak itt egészen más célja volt. Az egyik célját Beneš miniszter Úr maga fejtette ki, amikor kijelentette, hogy bosszuállás volt a cseh arisztokráciával szemben a Habsburgokhoz való átpártolás miatt, a másik célja pedig az volt, amit Hodža miniszter Úr vallott be, hogy az agrárreform által a magyarok hegemóniája megtöressék Szlovenszkón és, hogy a Duna mellett, ennek örve alatt, olyan pontok teremtessenek meg, ahol asszimilálni lehet a magyarokat és stratégiai pontokat lehet teremteni a magyar nép közepén Magyarországgal szemben.

Ezek az intenciók azok, amelyekért olyan szívósan ragaszkodott Beneš miniszter Úr a maga álláspontjához: az agrártörvények szuverén megtartásához és ezért nézek én teljes szkepszissel azoknak a békedeklarációknak elébe, amelyeket Beneš miniszter Úr jónak látott a magyarsággal való megértés érdekében leadni. Amíg Beneš miniszter Urat és a kormányt ez a fentebb idézett intenció vezeti, hogy egyrészt abszorbeálja az agrárreform a köztársaságban a magyarságot, másrészt nemzetközi befolyása mellett gyengítse Magyarországot, addig itt nem lehet meg az az egészséges atmoszféra, amely szükséges arra, hogy itt igazán a béke és a lelkek harmóniája legyen úrrá a népeken.

Ez az egyik intenció, amely miatt nem tudok hinni Beneš miniszter Úr megnyilatkozása őszinteségében. De nemcsak ez a magatartás az, amely Magyarországgal szemben Beneš miniszter Úrnak csökkent lojalitását jellemzi: Ahogy az egyházi kérdésekben és az egyházi javak kérdésében Beneš miniszter Úr gondolkozik, az sem szolgálja azt, hogy megértesse magát akár Magyarországgal, akár az itt lévő katolikus közvéleménnyel.

A külügyi bizottságban arra a kérdésemre, hogy ez a párisi egyezmény vonatkozik-e azokra az egyházi javakra, amelyek Csehszlovákia területén feküsznek, de amelyeknek javadalmasai Magyarországon rezideálnak és, hogy a modus vivendiben említett egyházi javakra kiterjed-e az agrárreform, vagy sem, a miniszter úr egész érthetően úgy válaszolt, hogy a kormánynak az az álláspontja, hogy a Csehszlovákiában lévő egyházi javak tulajdonosa az állam és annak csak haszonélvezője az egyház. Ezt az álláspontot a miniszter úr, mint a kormány álláspontját manifesztálta.

Ezzel szemben én egészen röviden idézem egyrészt az egyházi ügyekben illetékes kodexnek 1495. sz. kánonját: "Ecclesia catholica et apostolica sedes nationum ius habet libere et independenter a civili potestate aquirendi, retinendi et administrandi bona temporalia ad fines sibi proprios prosequandos."

Ez tehát világosan kimondja azt, hogy az egyházi javak az egyháznak és nem az államnak a tulajdonát képezik. De utalok arra is, hogy Beneš miniszter Úrnak ez az álláspontja a volt Magyarországhoz tartozó egyházi javadalmak tekintetében tökéletesen ellentétben áll azzal a felfogással, amely az egész magyar közjogot áthatja. A magyar közjogban egy különleges intézményt képez a Szent István koronájával megkoronázott királynak a főkegyúri joga, amelynek alapján mint apostoli király adományozta a püspöki stallumokat, de ez annyira a királysághoz kötött intezmény volt, hogy ma amikor Magyarországon király nincsen - a főkegyúri jogot sem az államfő, sem a kormány nem gyakorolhatja, hanem a javadalmak és a püspökségek adományozása és a püspökök kinevezése épen az egyházi javak szempontjából a római Kúriát illeti meg.

Amit tehát Beneš miniszter Úr mondott, az szöges ellentétben áll úgy a kánonnal, mint pedig a Szlovenszkó területén még érvényben lévő magyar közjoggal. Ezt itt kötelességem felemlíteni és rámutatni arra, hogy, ha ezen az állasponton van a miniszter úr, akkor a megértés Magyarországgal és az itt lévő katolikus közvéleménnyel ki van zárva.

To mne čuduje, že také veci a také delaní, čo je proti zákonom vatikánskym, pán kanonikus Světlíka pán kanonikus Šrámek podporujú, že podporujú takú vládu, ktorá jedná proti zákonom. Neni pravda, čo tu povedal pán minister dr Beneš, že majotok cirkevní je majetok štátny, poneváč se to príči každej dohode vatikánskej a katolicizmu (Výkřiky.), a to podporujú ľudáci a povedajú, že sú katolíci.

Amiket a miniszter úr mondott, az az etatizmusnak a példája, azonban nem tudom azt megérteni, hogy hogyan és mi módon tudja összeegyeztetni az ő katolikus felfogásával és katolikus lelkivilágával Světlík kanonok Úr, Šrámek kanonok Úr és az egész cseh lidová strana azt, hogy támogat egy kormányzatot, amely egyenesen olyat akar, amit az egyház jóformán anatémával sujt.

Ešte na Slovensku štátné právo od času Uhorska panuje. Tam to právo mal korunovaný kráľ nad cirkevným majetkom a nikto iný. A poneváč teraz tam nemajú kráľa, má právo nad cirkevným majetkom pápež a nie štát. (Posl. dr Hnídek: Podle uherského práva?) Ano, podľa uhorského práva.

Teraz cirkevný majetok udeľuje pápež a nie vláda a nie gubernátor, lebo to bolo právo kráľa maďarského, a teraz Maďarsko je bez kráľa, padlo právo na Svätu Stolicu.

Preto myslím, že to, čo pán minister Beneš tuná hovoril, že v konkordáte s Rakúskom je také právo, neplatí pre Uhorsko. To lepšie rekne kol. Macháček, ktorý veľmi krásne o tom i písal. Uhorský a slovenský majetok nebyl nikdy majetkom štátnym, bol vždy majetok cirkevný. A čudujem sa, že takový kanonikus ako pán Světlík, ktorý nerobil nič, lež vyhovoril proti Maďarsku, podporuje takúto politiku, ako pán minister Beneš prevádza.

Nem akarok itt foglalkozni Světlík kanonok Úrnak Magyarország elleni kirohanásaival, de szükségesnek tartom kifej-ezésre juttatni azt, hogy az a magatartás és azok a szavak, amelyeket ő minden pozitív tudás nélkül jónak látott Magyarországgal szemben használni, egyáltalában nem szolgálja azt az intenciót, amely az általa annyira támogatott Beneš miniszter Urat - úgy látszik - eltölti, hogy szeretné a relációkat a két nemzet között megjavítani.

Beneš miniszter Úrnak csodálatos zsonglőrtehetsége van. Beneš miniszter Úr tíz esztendő alatt megszokta azt, hogy nagyon ügyesen tud bánni a nagyhatalmak hiszékenységével és ezekkel éveken keresztül mindent elhitetett. A művelt nyugat azonban nem azért hisz, mert ostoba, hanem, mert becsületes. A művelt nyugat feltételezi, hogy amit valaki neki mond, az igaz, mert ő mondja, de jaj annak, akiben egyszer azután megcsalatkozik.

Trükkökkel és mindenféle machinációval lehet sokáig politikát fentartani, az igazság lassan jár, de mindig jár és itt van a katasztrófája minden külszínpolitikának.

Beneš miniszter Úr koncepciója kicsillan az ő jelentéséből, amelyben az az érdekes, hogy egészen nyíltan beismer olyas valamit, amit a nyugati etika szempontjából jobb lett volna elhallgatnia. Azt mondja ugyanis, hogy a Magyarországgal szemben való követeléseknél sem Csehszlovákiát, sem Romániát, sem Jugoszláviát nem az a néző, pont vezette, hogy mennyi az ő reális követelésük Magyarországgal szemben, de az, hogy mennyivel tartoznak ők Magyarországnak az átvett állami javakért és ezt tekintették zsinórmértéknek. Ezt a magatartását a kisántántnak a nagyántánt ugyan most honorálta és értékelte, de megváltozott már a nagyántántnak a kisántánttal szemben való bizalma és a kicsiny ántántnak a realitását már máskép mérik, mint mérték azelőtt. Das ist der Fluch der bösen Tat, az igazság jár, jár és meg nem áll soha.

A miniszter úr beszéde végén belpolitikát is kever külpolitikai jelentésébe, amikor Magyarországgal szemben hangoztatja a lojalitását és hangoztatja ezt az itt lévő magyar kisebbséggel szemben is.

Ha a régi beszédeit olvasom Beneš miniszter Úrnak, meglep ez a békülékeny hang és keresem, mi ennek az indoka. Mert Beneš miniszter Úr soha indok nélkül nem cselekszik! És én nem tudom elhallgatni azt, hogy ennek az egész párisi likvidációnak és ennek a mostani konciliáns magatartásnak van egy célja. Ez a cél pedig az, hogy Beneš miniszter Úr meg akarja valósítani álmát: meg akarja teremteni Középeurópában a vámuniót Csehszlovákia fenhatósága mellett. Ezt a vámuniót Magyarország nélkül megcsinálni nem lehet. De addig, amíg Magyarország önérzetét folyton sértik, Magyarország, mint nobilisan gondolkodó ország, még csak szóba sem áll azzal, aki őtönérzetében bántja. Magyarország olyan vámunióba nem mehet bele, amelyben alárendelt szerepet játszana. Erre kell tehát Magyarországot preparálni.

És ezt a preparációt, úgy látom, Beneš miniszter Úr kétféle módon igyekszik megcsinálni: egyrészt a magyar nemzeti hiúság legyezgetésével, másrészt a magyar állam anyagi erejének a gyengítésével. Ezt a gyengítést lehet pozitív és negatív módon elérni és én úgy látom, hogy Beneš miniszter Úr most negatív módon igyekszik Magyarországot gyengíteni és ezáltal megpuhítani.

A mai nehéz pénzügyi helyzetben Magyarország rá van utalva arra, hogy adósságokat kontraháljon, de ezt csak akkor kapja meg, ha a párisi egyezségek az érdekelt államok által ratifikálva vannak. Mennél hosszabb ideig húzódik el a ratifikáció, annál nehezebb gazdasági helyzetbe kerül Magyarország és annál puhább lesz a vámszövetség gondolatának az elfogadására.

Ezért én nem tudom egészen tisztán meglátni, vajjon nem Beneš miniszter Úr Magyarországot puhító magatartásának eredménye-e az, hogy Romániában elnapolták a parlamentet és így elhúzódik a ratifikáció is.

De tovább ezzel nem akarok foglalkozni, mert hiszen ez Magyarország belügye. Nekem, mint az itteni magyarság képviselőjének, azonban az a feladatom, hogy az itteni magyarságnak az érdekeit vegyem számításba és reflektáljak arra, amit direkt a magyar kisebbségnek mondott Beneš miniszter Úr. Mostani expozéjában azt hangoztatja, hogy úgy fognak itt kormányozni, hogy mi magyarok a legnagyobb nyugalommal és bizalommal tekinthetünk a kormány jövendő működése elé.

Hát, ha ezt az igéretet hallom és számításba veszem a kisebbségeknek itteni helyzetét, akkor lehetetlen, hogy rá ne mutassak az ország színe előtt, hogy milyen kétszínü játékot űz a valósággal itt a miniszter úr.

Vegyük csak azt, hogy mennyi csendőrt tart fönn ez az állam, nézzük csak azt, hogy mennyi ezer és ezer rendőr dolgozik Szlovenszkón, vegyük azt, hogy a detektívtestületek milyen nagyok és akkor látjuk, hogy itt olyan rendőrállam van, amilyen ezen a területen Metternich óta nem volt soha. Tehát ezért nem beszél itt senki, de nem azért, mert itt nyugodt lenne minden nemzetiség.

Ha nézzük azt, hogy a nemzetiségi békének a lehetősége abból áll, hogy minden fajta meg tudja tartani a maga nemzeti egyéniségét, nemzeti pszichéjét, nemzeti kulturáját és vagyoni prosperitását és ha látjuk azután azt, hogy ebbe az országba be nem engedik még a tudományos könyveket sem, ha azok magyar nyelven irattak és 1918 után jelentek meg Magyarországon, ha látjuk azt, hogy ide be nem engednek sem magyar ujságot, sem magyar lapot, ha nézzük azt, hogy itt a magyar fajtának nincsen egyeteme, ha nézzük azt, hogy itt a magyar fajtának nincsen kellő számban sem középiskolája, sem gazdasági iskolája, sem gazdasági védettsége, ha nézzük azt, hogy az egész agrárreformnak a célja nem egyéb, mint a földbirtoknak a magyar kézből való átplántálása, más, idegen fajta kezébe, ha nézzük azt, hogy az egész birtoktelepítési politika nem egyéb, mint a Dunavonalnak harcvonallá való stratégiai kiépítése, ha nézzük azt, hogy ebben az államban extirpálni akarják a magyar léleknek minden tradicióját, múltját és meggátolni akarják minden jövendőjét, ha látjuk, hogy Szlovenszkóról több mint 200.000 ember vándorolt ki, ezek közöt több mint 100.000 szlovák és ezek helyett betelepítettek 180.000 cseh kolonistát, ha látjuk, hogy százezernél több magyar menekült el innét, ha nézzük a leventemozgalommal szemben való magatartását a kormánynak, ami pedig nem más, mint magyar sokol, akkor látszik az igazi Jánusarca Beneš miniszter Úrnak és ez az oka annak, amiért én szkepszissel nézem azt is, amit Beneš miniszter Úr az itteni magyar kisebbség felé mond.

Nem akarom a tisztelt ház türelmét tovább igénybe venni és ezért kijelentem klubunk nevében, hogy a kormánnyal szemben való bizalmatlanságunk jele gyanánt az egyezmény becikkelyezéséhez hozzá nem járulunk.

Hohes Haus! Meine Partei hat zu wiederholtenmalen Gelegenheit genommen, auch von dieser Stelle aus ihre Einstellung zum Reparationsproblem darzulegen. Wir haben die Reparationspolitik bekämpft, weil sie nicht nur tiefstes Unrecht in sich schließt, sondern auch weil die ganze Reparationspolitik in ihrem Endeffekt darauf hinausläuft, alle Staaten und Völker unter die Botmäßigkeit des Börsen- und Bankenkapitals zu bringen, und weil sie in ihrem Endeffekt auf die Versklavung der schaffenden Arbeit überhaupt hinausläuft. Meine Verehrten, die Errichtung der Bank für internationale Zahlungen ist ein weithin sichtbarer Markstein für die Entwicklung nach dieser Richtung. Der verehrte Herr Berichterstatter Dr. Hnídek hat auf einen Zwischenruf meines Freundes Krebs, der die Gefahr dieser Bank für internationale Zahlungen richtig charakterisierte, darauf hingewiesen, daß es an uns liegt, der Bank diesen Weg unmöglich zu machen, indem wir, d. h. die Staaten, welche den Verwaltungsrat der Bank stellen, den Wirkungskreis der Bank für internationale Zahlungen bestimmen. Diese Auffassung bezeichnen wir als großen Optimismus. Aber der verehrte Herr Berichterstatter ist meines Erachtens doch ein zu gewiegter und einsichtiger Finanzpolitiker, als daß er nicht die Macht des Banken- und Börsenkapitals richtig einzuschätzen wüßte und sein Optimismus, den er hier in Bezug auf den Wirkungskreis der B. I. Z. zum Ausdruck brachte, wird ihm früher oder später eine sehr bittere Enttäuschung bringen. Wir sind ja heute schon so weit, daß auf den verschiedenen internationalen Konferenzen nicht mehr die Staatsmänner und Diplomaten entscheiden, sondern die Banken den Weg der Politik bestimmen. Das Ergebnis haben dann die Diplomaten und Staatsmänner ihren Völkern mundgerecht zu machen, wie es der Herr Minister des Äußern Dr. Beneš auch in diesem Hause immer tut, wenn er von seinen Konferenzen zurückkehrt.

Wir haben aus den besagten Gründen die ganze Reparationspolitik vom Anbeginn an bekämpft. Die Entwicklung und die Gegenwart bestätigen die Richtigkeit unserer Politik und die Zukunft wird uns voll und ganz Recht geben. Herr Dr. Beneš ist der entgegengesetzten Auffassung. Herr Dr. Beneš bezeichnet das Ergebnis der Konferenzen im Haag und Paris als den Gipfel und das Ende einer großen Epoche in der europäischen Politik, er bezeichnet den Abschluß dieser beiden Konferenzen in seinem Exposé als das Ende des Kampfes um die Friedensverträge, als die finanzielle und wirtschaftliche Liquidierung des Weltkrieges.

Wie steht es um die finanzielle, wie steht es um die wirtschaftliche Liquidierung und Konsolidierung und wie steht es mit dem Ende des Kampfes um die Friedensverträge? Stehen wir wirklich vor einem solchen Ende dieses Kampfes, daß wir berechtigt wären, mit Optimismus in die Zukunft zu blicken? Wie steht es mit der finanziellen Regelung? Übertragen wir die Diplomatensprache in das einfache Deutsch oder in die Sprache des einfachen Staatsbürgers, so steht es mit der Lösung des Finanzproblems so, daß man im Haag und in Paris die ganze Reparationslast und die Kriegsschuldenlast der europäischen Staaten einfach dem Deutschen Reiche aufbürdete. Man rühmt sich dessen, daß dem Deutschen Reiche die Zahlungsverpflichtung, die man ihm seinerzeit auferlegte, um so und so viele Milliarden ermäßigt wurde, man stellt die ganze Politik der letzten Jahre auch als einen großen Erfolg für Deutschland hin. Wenn wir aber bedenken, daß dem Deutschen Reiche im Haag eine jährliche Zahlungslast von rund 2 Milliarden Reichsmark auferlegt wurde - das sind rund 16 Milliarden Kč und nur ein bißchen Einblick in die Wirtschaftslage des Reiches und in die Verpflichtungen hat, die heute jedem Staate durch die Sozialpolitik, durch die notwendige Fürsorgepolitik auferlegt werden, wenn man nur ein bißchen Einblick in die Wirklichkeit hat, schließen, daß auch diese Reparationslast, die angeblich so sehr ermäßigte Reparationslast, vom Deutschen Reiche auf die Dauer nicht getragen werden kann und nicht getragen werden wird. (Posl. Krebs: Man will, daß das Reich die sozialen Lasten beseitige und unter dem Zwang des internationalen Bankendiktates die soziale Lage Deutschlands abwärts gleite!) Sehr richtig! Aber wir sind überzeugt, daß die Verhältnisse stärker sind und daß, wie es die letzten 10 Jahre erwiesen haben, der Tag nicht mehr fern ist, an dem sich neuerdings erweisen wird, daß auch diese Reparationslast von 2 Milliarden vom Reiche nicht getragen werden kann und nicht getragen werden wird.

Es ist bezeichnend, daß zwei Tage, nachdem Herr Außenminister Dr. Beneš hier im Hause den lericht über das Ergebnis der Ostreparationskonferenz erstattet hat, zwei Tage nachdem er glaubte, einen Schlußstrich unter den lojährigen Kampf um die Reparationspolitik ziehen zu können, zwei Tage, nachdem er davon sprach, daß nunmehr auch das Finanzproblem seiner endgültigen Lösung zugeführt wurde, ein hervorragender Finanzmann und Fachmann, und zwar der Engländer Gilbert Layton, in einem volkswirtschaftlichen Artikel im "Prager Tagblatt" ausgeführt hat, daß es sehr fraglich ist, ob das Reich diese Zahlungen wird leisten können. Layton wirft in diesem Artikel auch die Frage auf, ob diese Zahlungsleistungen in Wirklichkeit auch einen Nutzen bringen werden (Výkřiky posl. Krebse.) für die Staaten, die dem Börsen- und Bankkapital Handlangerdienste leisten, sowohl im Haag als auch jetzt in Paris. (Posl. Krebs: Das amerikanische Finanzkapital kann heute Dumpingpreise auf das Getreide machen und unsere Landwirtschaft wird durch diese Reparationspolitik ruiniert!) Das stimmt. Es heißt also die Augen vor den tatsächlichen Verhältnissen verschließen, wenn man glaubt, daß nunmehr wirklich ein Zustand in der europäischen Politik eingetreten ist, daß wir aufatmen können. Es bedeutet eine Selbsttäuschung, wenn man glaubt, daß nunmehr die europäischen Staaten und Völker von der Last und von der Sorge befreit sind, die bisher auf ihnen lastete.

Meine Verehrten! Die mitteleuropäischen Staaten - und das gilt insbesondere von der Čechoslovakei, ich sage ja damit gar nichts Neues - sind auf das engste verbunden mit der Wirtschaft des Deutschen Reiches. Wir können sagen, daß die Wirtschaft des čechoslovakischen Staates geradezu auf Tod und Leben verbunden ist mit dem Wiederaufstiege der Wirtschaft des Deutschen Reiches. Und es ist doch gar keine Frage, wie ich schon vorhin sagte, daß die deutsche Wirtschaft bei den Anforderungen, die unsere Zeit heute an die Staaten in Bezug auf Sozialfürsorge stellt, trotz der ungeheueren schöpferischen Kräfte auf wirtschaftlichem Gebiete, trotz des schöpferischen deutschen Geistes auf organisatorischem, industriellem und technischem Gebiete, unter den gegebenen Verhältnissen eine solche Belastung einfach nicht erträgt. Die Armee der Arbeitslosen, die Rationalisierung, alle die unsozialen Erscheinungen, die wir draußen sehen, sind ein Beweis dafür, daß es einfach nicht möglich ist, die Lasten zu tragen. Das Reich hat diese Lasten auf sich genommen, weil es augenblicklich keine anderen Möglichkeiten gab, als sich dem Drucke, diesem Diktate - es ist doch nichts anderes als ein Diktat, was in Paris und Haag "vereinbart" wurde - zu fügen.

Meine Verehrten! Ich sagte schon, daß die Wirtschaft der mitteleuropäischen Staaten und insbesondere der Čechoslovakei auf das engste verbunden ist mit der Wirtschaft des Deutschen Reiches. Wäre dem nicht so, dann müßten wir in diesem Staate in anderen wirtschaftlichen Verhältnissen leben als es tatsächlich der Fall ist. (Sehr richtig!) Wenn Herr Dr. Beneš gelegentlich seines Berichtes über die Haager Konferenz davon sprach, daß die Beendigung der Konferenz auch die wirtschaftliche Konsolidierung bedeutet, dann müssen wir doch fragen, woher der Herr Außenminister diese seine Informationen bezieht. Der Herr Außenminister ist das ganze liebe Jahr auf Reisen. Das soll kein Vorwurf sein. Er zieht von einer Konferenz zur anderen. Er ist mit Arbeiten, die ihm sein Ressort vorschreibt, derart in Anspruch genommen, daß er scheinbar nicht sieht, was in seinem eigenen Hause vorgeht, daß er scheinbar den Erscheinungen im wirtschaftlichen und sozialen Leben im Innern seines Staates nicht das entsprechende Augenmerk zuwenden kann. Innere und äußere Politik stehen aber doch in einem untrennbaren Zusammenhang. Es ist eine Tatsache, daß wir 5 Monate nach Abschluß der Haager Konferenz im Staate einen wachsenden Niedergang der Wirtschaft zu verzeichnen haben. Man sollte doch glauben, daß innerhalb von 5 Monaten sich doch das angeblich günstige Ergebnis von Haag einigermaßen besser auswirken müßte. Wir haben aber nicht nur auf industriellen Gebiete, sondern zugegebenerweise auch in der Landwirtschaft eine Krise, die den mittleren und kleineren Bauernstand heute geradezu mit der Vernichtung bedroht. 5 Monate nach Abschluß der Haager Konferenz sehen wir das Heer unserer Arbeitslosen ansteigen. Zwei Drittel der Industriebetriebe einzelner Industriebranchen stehen still. Ich brauche das Wirtschaftsbild hier vor dem hohen Hause nicht zu entrollen, das sich draußen bietet, in der Textilindustrie, in der Kohlenindustrie und in all den anderen Industriezweigen. Zu dem steigenden Heer der Arbeitslosen, das in die Zehntausende, ja Hunderttausende geht und von Woche zu Woche steigt, kommt seit der jüngsten Zeit das Heer der sogenannten Kurzarbeiter hinzu, das sind jene, die nicht arbeitslos sind, aber die in einzelnen Gebieten noch schlechter daran sind, wie die Arbeitslosen, weil sie Samstag mit einem Lohne nachhause kommen, der fast niedriger ist als die Arbeitslosenunterstützung, wenn sie arbeitslos wären. Jeder einsichtige Wirtschaftsfachmann sagt es uns, daß wir nicht am Anfang der wirtschaftlichen Konsolidierung, sondern am Anfang einer noch weiteren Verschärfung der industriellen und der landwirtschaftlichen Krise stehen. Und die Männer der Wirtschaft sehen schwarz bezüglich der Entwicklung der ganzen Wirtschaft im Staate.