Úterý 9. dubna 1935
Tisztelt Ház! Több mint másfél millárdos, a zárszámadás szerint, az 1933 évi deficit. Honnan fedezi ezt az állam, kérdezi a köztársaság minden adófizető polgára? Honnan fedezi az adófizető polgár ma az adóját? Kölcsönökből. Ugyanezt teszi a kormány is. Rövid lejáratu kölcsönökkel, amelyek az évrőlévre való meghosszabbítás folytán hosszú lejáratuakká válnak, mert törlesztésükre semmi remény, semmi kilátás.
Nem lehet, hogy rövidesen beálljon olyan konjunktura, mely lehetővé tenné, hogy az évről-évre növekedő adósságok törlesztessenek, sőt olyan gazdálkodás mellett mint a jelenlegi, a kamatok fizetése is kétségessé válik.
Itt bosszulja meg magát az, ho gy hiába figyelmeztettem a kormányzatot már a takarékossági bizottság megalkotása elött arra, hogy az államsmszámvevőszéknek adja meg azt a jogkört, amellyel ez a kívaló intézmény minden komoly európai államban bír. Hogy ennek sürgetésében mennyire igazam volt, bizonyítja, hogy álláspontom a legmelegebb helyeslésre talált az állami számvevőszék egész tisztviselői karában. E helyeslés természetes is, mert ez az egyedüli helyes mód az állami vagyonkezelésnek és e vagyonkezelés ellenőrzésének. Ha az állami számvevőszék teljes joggal gyakorolná hatáskörét az állam gazdálkodása felett, akkor nem lehetne másfél milliárdos deficitet produkálni.
De ez úgylátszik nagyon kellemes helyzet az egyes reszortminisztériumoknak, mert így szabadon túlléphetik a költségvetést, senkisem vonja őket szigoru felelősségre. Már pedig ütött a tizenkettedik óra a felelősségrevonásra, hogy a deficiteknek véget vessünk.
1930-től 1933-ig 5.111 millió a deficit. Ha ehhez hozzászámítjuk a rendkívüli költségvetés adatait, akkor ez oly hatalmasan megnövekszik, hogy ez összegnek majdnem a kétszerese a deficit.
Figyelemreméltó az állami költségvetési bizottságnak az a megállapítása, hogy az állami számvevőszéknek kevés a tisztviselői kara, hogy ezzel az elébe tornyosuló sok nehézséggel megbírkózzék. Mindamellett, hogy én meg vagyok győződve arról, hogy nincs Európában egy állam, amely annyira túl volna adminisztrálva mint a Csehszlovák köztársaság, ahol minden 7 polgárra egy tisztviselő esik, mégis amellett vagyok, hogy az állami számvevőszék tisztikara emeltessék fel, hogy hivatása magaslatán állhasson ama csekély jogkör mellett, amelyet neki a ma érvényben levő elkorhadt törvényeink biztosítanak.
Egészen groteszk dolog, hogy én, aki egy oly párthoz tartozom, amelyre állandóan, teljesen felelőtlenül és indokolatlanul rádobj ák az államellenesség vádját, évek óta küzdök az állami konszolidáció egyik legfontosabb pillérének mielőbbi beiktatásáért, az állami számvevőszék jogainak kiszélesítéseért és e kiszélesítésnek modern törvénnyel való biztosításáért. De szavam a pusztába kiáltónak szava.
És mégis meg vagyok szilárdan győző dve arról, hogy - mint annyi sok javaslatunk, amelyeket évekig sürgettünk, egyszer mégis megvalósul - úgy ez is meg fog valósulni, mert ez az államnak elsőrendü szükséglete és amíg én törvényhozó leszek, sohas em fogok megszünni az állami vagyonkezelés ideális bevezetéseért dolgozni.
Klasszikus példa arra, hogy mennyire másképpen kellene gazdálkodni az állami bevételekkel, a munkakölcsön. E kölcsön eredeti célja az volt, hogy hasznos beruházásokra fordítassék. Egy része, körülbelül egy milliárd, erre is lett fordítva. De hogy a másik milliárd hová lett, arról nem számolt el senki, csak a költségvetési bizottság lelkiismerete, amely nem nyugodott s egy mellékmondatban utal arra, hogy azt pénztári hiányok pótlására fordították.
Minden helytelen és rossz vagyonkezelés ott kezdődik, amikor az éppen rendelkezésre álló összegeket egy-egy nagy rés betömésére fordítják. De ezeknek a réseknek az a szomoru és sajnálatos tulajdonságuk, hogy mindig szaporodnak és sohas em fogynak. Ebből támad azután a rossz vagyonkezelés katasztrofája: a csőd.
Mi történik az alapokkal? Majdnem száz különféle alap van, míg a zárszámadás alig emlékszik meg hatról. Nem akarja a kormányzat észrevenni azt, hogy az arranjuezi napoknak vége s a pénzeső nem folyik már. A sokféle adó behajtása nagyon nehezen megy és sokszor nagyobb az adó, mint a jövedelem. Ez okozza azokat a sajnálatos eseményeket, amelyek a nagycsertézihez hasonlóan hol itt, hol ott történnek.
Ruszinszkóból azt hiszem már semmi eszközzel sem lehet beszedni az előírányzott adót, mert ott az utóbbi időben, az ottani viszonyokhoz mérten is, hihetetlen méretü lett a szegénység és a nyomor.
Érdekes, hogy a zárszámadás szerint a Slovenská Americká Banka ujból kapott 14 millió korona szubvenciót; kérdve kérdik az adófizetők, hogy hányadszor. És ha a bankok szanálására van pénz, miért nincs pénz a gazdaadósságok rendezésére? Ezt a kérdést már minden környező állam megoldotta, csak a Csehszlovák köztársaság nem.
Miért nincs pénz az önkormányzati testületek szanálására, amelynek úgynevezett fedezeti része még nem került a Ház elé. Miért nincs pénz a nyugdijak felemelésére, a bányatársládák szanálására? Végül miért nincs pénz a magyar tanszékre? Érdekes jelenség, hogy oly államok, amelyeknek alig van magyar lakosságuk, felállítanak magyar tanszéket. Az az állam, amelynek megkérdezése nélkül ide csatolt csaknem egy millionyi magyarsága van és amelyet egyetem illetne meg, nemcsak hogy egy fakultást nem kap, de még egy tanszéket sem.
Ez is élesen rávilágít az itteni magyarság kulturális kezelésére, különösen ha tudjuk, hogy olyan államok mint Olaszország, Németország, Svajc, Hollandia tartanak fenn magyar tanszéket színmmagyar előadókkal, addig a csehszlovák kkormánrmányzat egy éven át azt is eltűrte, hogy a magyar irodalmi szakra készülő tanárjelölteknek még vizsgáztató tanáraik se legyenek. Most pedig oly előadók is vannak, akik a magyar irodalmat szlovákul adják elő. Hát ilyesmi csak itt történhetik meg. És amikor a magyar tanszékre nincs pénz, az oly rút fösvénység, mint ha valaki a nyakán lévő kelést inggomb helyett használja.
De itt még azt is elütik a jogaitól, aki önmaga hozza meg az áldozatot, hogy kulturáját fenntarthassa. Kőrösmező római katholikus magyar lakossága iskoláját fenntartandó, önmagát adóztatta meg iskolaszéke útján. Ez összeg behajtásához, jogszokás és törvény alapján, a közigazzgatási hatóságnak segédkeznie kellene; ezt a járási hivatal megtagadta. A felettes hatóság e törvénytelenséget helybenhagyta. A kincstár, amely az 1770. év óta tartotta fenn az iskolát, tehát 165 éven át, megtagadta kötelessége teljesítését.
Igy könnyü Ruszinszkó legnagyobb földesurának lenni s 612 ezer hold erdőt birtokolni, jogokat gyakorolni, de kötelességeket nem teljesíteni. A régi földesurak nemcsak a patronátusi jogokkal éltek, de az ezzel járó kötelezettségeket is teljesítették.
A római katholikus kikincstári iskolát bezárta a népnevelési minisztérium azzal az indokolással, hogy nincs megfelelő képesítésü tanítója, holott érettségi vizsgája van a tanitónak. Ezer és ezer számra vannak ilyen tanitók a köztársaság területén. Sőt ott helyben, Kőrösmezőn is vannak még olyan tanitók is, akiknek csak négy polgári iskolájuk van. Jellemző, hogy három minisztérium is kész törvénytelenségre, hogy egy magyar iskolának a fennmaradását, amelyet a hívek saját erejükből tartottak fenn, megakadályozzák.
Csak egy jelenségre hivom fel még a tisztelt Ház figyelmét, amely egészen kivételesen jellemző. A költségvetési bizottság maga elismeri a zárszámadásról szóló jelentésében, hogy a költségvetési tételeket nem oda fordították, ahova szánva voltak, mégis kéri az elfogadását.