III. volební období.

Tisk 397.

1. sen. dra Budayho a spol. na celú vládu vo veci obchádzania úradneho jazyka na Slovensku podľa § 4 zákona zo dňa 29. febr. 1920 podľa § 129 ústavnej listiny, ktorým sa ustanovujú zásady jazykového práva v republike Československej

2. sen. dr. Szilassyho a druhov ministerskému predsedovi a ministrovi financií o bankovej politike vlády prevádzanej v hospodárskej krízi

Je všeobecne známo, že koncom roku 1926, na naliehanie Slovenskej ľudovej strany vtedajší predseda vlády dr Švehla vydal nariadenie, aby na Slovensku vo všetkých štátnych úradoch úradovalo sa po slovensky. Toto nariadenie ne malo želaného výsledku. Väčšina úradov nariadenie predsedu vlády sabotovala a úradovala ďalej po česky. Keď slovenská ľudová strana toto p. predsedovi vlády dokumentárne dokázala, vydal počiatkom roku 1927 nové, od prvého prísnejšie nariadenie, ktoré však tiež ostalo bez výsledku. Ešte i dnes sú celé rezorty úradov, ktoré výlučně po česky úradujú.

Nad týmto smutným, štátu nedôstojným a jemu škodlivým stavom každý verný občan republiky musí sa zamyslieť. Už to samo v sebe je zvláštny a povedzme hneď i smutný úkaz, že vláda musí nariadiť to, čo ustavná listina kategoricky predpisuje.

Uvedený paragraf ústavnej listiny totiž znie: >Užívajúc jazyka štátneho, oficielneho, úrady v tom území republiky, ktoré pred 28. októbrom 1918 náležalo ku kráľovstvám a zemiam na ríšskej rade zastúpeným, lebo ku kráľovstvu Pruskému, úradujú zpravidla po česky, na Slovensku zpravidla po slovensky.<

Napriek tomuto zrejmému zneniu ústavných zákonov a napriek uvedenému dvojnásobnému nariadeniu však na Slovensku sa ešte vždy vo veľmi hojnej miere úraduje po česky. Preto sa na Slovénsku hovorí, že ako v bývalom Uhorsku národnostný zákon, tak teraz citovaný paragraf ústavnej listiny do života uvedený nenie.

Čím pomenovať toto počínanie?

Sú tu dve alternatívy, obe pre štát rovnako nebezpečné. Buďto vláda českým úradníkom na Slovensku tajne intimovala, že rečové nariadenia dodržiavať nemusia, čo však ťažko uveriť, lebo sa to protiví etickým zásadam, ktoré beztrestne nemožno šľapať ani v štátnej správe,

alebo českí úradníci sua sponte sabotujú nariadenia svojej vrchnosti, vlády, čo tiež musí mať smutné následky pre štát už podľa zásady: >Dom sám v sebe rozdvojený pustne a padne!< Kým takéto povážlivé pomery panujú na Slovensku vo veci úradnej reči, nie je to lepšie ani na slovenských školách.

>Spolok profesorov Slovákov<, teda faktor najkompetentnejší, zo svojho posledného výborového zasadnutia vydal prehlásenie, v ktorom sa medzi iným hovorí: >Zdórazňujeme, že značná čiastka (českých profesorov na Slovensku) ešte vždy nenaučila sa po slovensky, ba sú i také prípady, že profesori, účinkujúci na Slovensku skoro od prevratu, nevyučujú po slovensky, hoci to ministerstvo už viac ráz nariadilo.<

Teda tá istá žaloba. Sabotovauie vládnych nariadení od podriadených štátnych zamestnancov. Či je to prípustné v právnom štáte? Keby to nebola vec zrejme dokázaná, človek by tomu neveril!

A či je div, že takéto pokračovanie budí v Slovákoch krajnú nedôveru a trpké sklamanie, ba rozhorčenosť!

Veď týmto spôsobom v kultúrnych veciach Slováci sú v republike horšie na tom, než menšiny, o ktorých § 5 citovaných ústavnýclt zákonov hovorí: >Vyučovanie vo všetkých školách, sriadených pre príslušníkov národných menšín deje sa ich jazykom....< (čl. 9. smluvy St. Germainskej).

A toto sa na Slovensku i rešpektuje. Národné menšiny majú stredné školy so svojim vyučovacím jazykom, len na slovenských stredných školách vyučuje sa - po česky!

Práve následkom tohoto v mnohých Slovákoch vzkrsla myšlienka, aby sa Slováci vyhlásili za národnú menšinu a ako takí pred medzinárodným fórom dožadovali sa na poli školskom práv menšín!

A tejto rozhorčenosti Slovákov nenie sa čo diviť. Slováci ťažko nesú, že na poli hospodárskom sú systematicky ťažko poškodzovaní, ťažko nesú tiež, že Slováci sú zo štátnej služby vytváraní, najťažšie však nesú obchádzanie svojho najdrahocennejšieho duchovného pokladu, svojej materinskej reči v úradoch a školách na Slovensku.

Preto úctive sa pýtame slávnej vlády, či je ochotná prietrž urobiť tejto veľkej anomalie, vydobyť platnosť ústavnej listine hoci aj okamžitým odvolaním zo Slovenska renitentných českých úradníkov a profesorov?

Praha, dňa 10. februára 1931.

Dr Buday,

dr Kovalik, Ďurčanský, dr Krčméry, Hancko, Volko, Janík, Rovňan, Janček, Böhr, F. Scholz.

Členovia vlády zabývajúc sa s otázkou hospodárskej kríze konštatovali viackrát, že jej stupňovanie možno odvodiť z valnej časti z podlomenia dôvery.

Tým neochopiteľnejšie je, že vláda, poťažne pán minister financií práve v týchto kritických dobách o veľa odvážnejšie zasahuje do súkromého hospodárstva a protežuje také akcie, ktoré sa hodia k tomu, aby v kruhoch obyvateľstva, zápasiaceho s hospodárskou krízou, podlomily dôveru nielen voči politike, ale z časti i voči osobám vlády a ministra financií.

Jednanie ministra financií, ktorým sa udeľujú výhody jednotlivým záujemstvám, jakož i jeho prejav učinený pred krátkou dobou o plánovanom novom bankovom zákone, dvojnásobne dotýkajú sa tunajších menšín, ktoré pod následky bankových zákonov, vynesených v r. 1927, ztratily najdôležitejšie piliere svojho hospodárskeho rozmachu.

Činnosť pána ministra financií pri fúzii AngIo-Československej banky s Pražskou úvernou bankou a Českou obchodnou bankou a tých 300 milionov Kč, daných z konsolidačného fondu obídením zákona ku prevedeniu tejto operácie, vyvolaly vážné obavy i v kruhoch, ktoré podporujú vládu.

Je všeobecne známy zástoj, ktorý hral pán minister financií pri fúzii Slovenskej všeobecnej úvernej banky s Legiobankou. Obnos 150 miliónov Kč, pojatý do štátného rozpočtu na odškodnenie legionárov jednak svojou výškou, jednak tiež následkom doby dohody zjednanej s legionármi stupňuje v bankových kruhoch a hospodárske otázky pozorne sledujúcich veľkopriemyselných a obchodných kruhoch nedôveru, vyvolanú práve zmieneným jednaním pána ministra financií voči nepredpojatosti finančnej vládnej správy.

A teraz zase preslýchajú sa zvesti, že pán minister financií opäť zamýš'la s obídením zákonodarstva poskytnúť novších 200 milionov Kč fuzionovaným bankám Anglo-Československej Pražskej úvernej, a že od svojho úmyslu musel momentánne upustiť jedine následkom protestu generálneho riaditeľa Živnobanky.

Politika pána ministra financií, ktorou zamýšľa podľa svojho posledného prejavu previesť sníženie počtu peňažných ústavov, vyvoláva vážné obavy v kruhoch menšinových, lebo jeho jednanie, ktorým niektoré záujemstvá verejne favorizuje, podľa nášho presvedčenia bude mať za následok - v záujme peňažných ústavov pánom ministrom financií podporovaných - záhubu niekoľko menšinových peňažných ústavov, ktoré ešte svoju samostatnosť obhájily.

Protestujeme-li už vopred proti každému takémuto úmyslu, požadujeme, aby vláda v týchto otázkach už teraz vopred dala určité vysvetlenia. Zodpovednosť za dnešnej ťažkej hospodárskej situácie obyvateľstva republiky spadá na vládu, lebo jednanie pána ministra financií podkopáva i dôveru samých bánk vo svojej vlastnej existencii a stupňuje nedôveru širokého obecenstva voči štabilizácii hospodárskeho života.

Za takýchto okolností je prirodzené, že finančná politika vlády veľmi neprospešne ovlivňuje snahy vlády po sanácii hospodárskej kríze. Je prirodzené i to, že protekcionárstvo prevádzané pánom ministrom financií počína obstierať i jeho osobu takou nedôverou, jejž následky sa nutne objavia. V bankových kruhoch už teraz sa hovorí, že minister financií dr Engliš zabezpečil si pre prípad svojho vystúpenia z vlády veľmi výnosnú prezidentskú funkciu Anglo-Československej banky. Avšak tvrdí sa i to, že príslušný odbor ministerstva financií, znajúc plány pána ministra, dôsledne sabotuje žiadosti niektorých peňažných ústavov na Slovensku, ktoré indy pravidelne vybavoval.

Rozširovanie takýchto zvestí samozrejme vážne vystupňuje roztrpčenosť poplatného obecenstva, ktoré sa zmieta pod ťarchou hospodárskej kríze.

V kruhu bánk roztrušovaly sa i zvesti, že Legiobanka za podpory pána ministra financií zamýšľa pojať do sféry svojích záujmov novšie peňažné ústavy na Slovensku, ktoré sú dosiaľ ešte samostatné. Na Slovensku, ktoré voči zemiam historickým je už beztoho v situácii o veľa nevýhodnejšej, vyvolávajú tieto zvesti nekľud, lebo jednaním ministra financií má byť' celý úverový život Slovenska postúpený ako privilegium týmto peňažným ústavom.

Tážeme sa tedy pána ministerského predsedu a pána ministra financií:

Či ste ochotní učiniť ukľudňujúce a záväzné prejavy čo do politiky pána ministra financií, ktorá vyvoláva vážné obavy a je s hľadiska hospodárskeho života menšín katastrofálna? Ďalej či ste ochotní zaistiť kontrolné právo zákonodarstva na poli bankovej politiky vlády tým, že pán minister financií sa zaviaže, že sa nezúčastní jednania podobného prípadu Anglo-Československej banky?

Či je vláda ochotná upustiť od dosavádneneho systému v záujme rozdelenia a správy bankového fondu, sriadeného bankovými zákony z r. 1927, a zaistíť kontrolu pre menšiny v rôznych kontrolných orgánoch, ako aj vyúčtovať parlamentu o použití týchto fondov?

V Prahe, dňa 12. februára 1931.

Dr Szilassy,

dr Korláth, Richter, dr Grosschmid, Tichi, Fiissy, Teschner, dr Jesser; Wenzel, Köhler, Böhm.

A kormány tagjai a gazdasági válság kérdésével foglalkozva több izben megállapították, hogy annak fokozódása jórészben a bizalom megrendülésére vezethető vissza.

Annál érthetetlenebb, hogy a kormány, illetve a pénzügyminiszter ur éppen ezekben a válságos időkben sokkal merészebben nyul bele a magángazdaságba és kedvezményez olyan akcíókat, amelyek a gazdasági válsággal küzdő lakosság körében ugy a kormány, mint a pénziigyminiszternek nemcsak politikája, hanem részben már a személye iránti bizalom megrenditésére alkalmasak.

Kétszeresen érinti a pénzügyminiszternek egyes érdekeltségeket kedvezményekben részesíttő eljárása és a készülő uj banktörvényről rövid idővel ezelőtt tett kijeleutése az itt élö kisebségeket, amelyek az 1927-ben életbelépteett banktörvények hatásának következtében gazdasági fejlődésük legfontosabb pilléreit veszítették el.

A pénzügyminiszter urnak ar Anglo-Československá, a Prágai Hitel s a Cseh Kereskedelmi bank fuziója körüli tevékenysége és az ennek keresztülvitelére a konszolidációs alapból a törvényhozás megkerülésével rendelkezésére bocsátott 300 millió korona még kormánytámogató körökben is sulyos aggodalmakat váltott ki.

Közismert a pénzügyminiszter urnak a Szlovák Általános Hitelbanknak a Legiobankkal való fuziójában játszott szerepe. Az állami költségvetésben a legianáriusok kártalanítására felvett 150 millió korona, egyrészt az összeg nagysága, másrészt a legionáriusokkal létesített megegyezés időpontja következtében is, bankkörökben és a gazdasági kérdéseket figyelemmel kisérö nagyiparos és kereskedő körökben, fokozza a pénzügyi kormányzat elfogulatlanságával szemben, a pénzügyminiszter ur előbb említett eljárásával teremtett bizalmatlanságot.

Most ismét oly hirek hallatszanak hogy a pénzügyminiszter ur a fuzionált Anglo-Československá-Prágai Hitelbanknak ismét a törvényhozás megkerülésével ujabb 200 millió koronát szándékszik rendelkezésére bocsátani s hogy szándékának megvalósításától pillanatnyilag csupán a Zsivnobank vezérigazgatójának a tiltakozására volt kénytelen elállani.

A pénzügyminiszter ur politikája, mely legutóbbi kijelentése szerint a pénzintézetek számának csökkcntését kivánja keresztülvinni, sulyos aggodalmat kelt kisebbségi körökben, mert a pénzügyminiszternek egyes érdekeltségeket nyil-. tan favorizáló eljárása, meggyőzőlésünk szerint az általa támogatott pénzintézetek érdekében a még önállóságukat megmentett néhány kisebbségi pénzintézet pusztulását fogja eredményezni.

Amidőn mi mindeu ilyen szándék ellen már. eleve tiltakozunk, követeljük, hogy a kormány. ezekben a kérdésekben már most előre, határo

zott felvilágosításokat adjon. A felelősség a köztársaság lakosságának mai sulyos gazdasági helyzetében a kormányt terheli, mert a pénzügy- miniszter ur eljárása a bankoknak a saját maguk léte iránti bizalmát is megrendíti és fokozza a nagyközönségnek a gazdasági élet stabilitása iránti bizalmaflanságát.

Ilyen körülmények között természetes, hogy a kormánynak a gazdasági válság orvoslására irányuló törekvéseit a kormány pénzügyi politikája igen hátrányosan befolyásolja. Természetes az is, hogy a pénzügyminiszter ur által gyakorolt protekcionizmus az ő személyét is olyan bizalmatlansággal kezdi körülvenni, amelynek következményei szükségképpen mutatkozni fognak. Bankkörökben már most beszélik, hogy Engliš dr. pénzügyminiszter a kormányból való kilépése esetére biztosította magának az Anglo-Československá bank szépen jövedelmező elnöki tisztségét. De azt is állítják, hogy a pénzügyminisztérium illetékes osztálya ismerve a miniszter ur terveit, egyes szlovenszkói, pénzintézeteknek máskor szabályszerüen elintézett kérvényeit következetesen szabotálja.

Az ilyen hirek elterjedése természetesen sulyosan fokozza a gazdasági válság terhei alatt roskadozó adófizető közönség elkeseredését.

Oly hirek is elterjedtek a bankok körében, hogy a pénzügyminiszter ur támogatásával a Legiobank Szlovenszkón ujabb, eddíg még önálló pénzintézeteket óhajt érdekkörébe vonni. Ez a történelmi országoknál amugy is sokkal hátrá

nyosabb helyzetben levő Szlovenszkón nyugtalanságot idéz előmert a pénzügyminiszter e1járása Szlovenszkó egész hiteléletét ugyszólván privilégiumként ezeknek a pénzintézeteknek akarja kiszolgáltatni.

Kérdezzük tehát a miniszterelnök s pénzügyminiszter urakat:

hajlandók-e a pénzügyminiszter urnak sulyos aggodalmakat keltő és a kisebbségek gazdasági életének szempontjából katasztrofális politikája tekintetében megnyugtató és kötelező kijelentéseket tenni? Továbbá a kormány bankpolitikája terén a törvényhozás ellenőrzési jogát az által biztosítani, hogy a pénzügyminiszter ur kötelezőleg vál1alja, hogy az Anglo-Československá bank esetéhez hasonló eljárásfól tartózkodni fog?

Hajlandó-e a kormány az 1927-ben életbeléptetett banktörvények által létesített bankalap felosztásá és kezelésének ellenőrzése érdekében az eddigi rendszerrel szakítva, a különböző ellenőrző szervekben a kisebbségek részére az ellenőrzést biztosítani és ezen alapok felhasználásáról a parlamentnek elszámolást adni?

Prága, 1931. gebruár 12.

Dr Szilassy,

Dr Korláth, Richter, Dr Grosschmid, Tichi, Füssy, Teschner, Dr Jesser, Wenzel, Köhler, Böhm.