Tisztelt képviselőház! Megint elöttünk fekszik egy törvényjavaslat, amit gyorsvonati tempóban akarnak velünk elfogadtatni. Mi, akik az ellenzék oldalán vagyunk, mert az a meggyőződésünk, hogy a kormány nem teljesíti kötelességét a szlovenszkói lakossággal szemben, megszavaznánk ezt a törvényjavaslatot abban az esetben, ha arról volna szó, hogy ezt tökéletesen viszs ik keresztül. (Posl. Vallo: Hiszen nincsenek is itt a magyar képviselők!) De itt van maga és magának beszélek. (Předsednictví převzal místopředseda dr Markovič.)

Igen tisztelt uraim! Legyünk tisztában azzal, hogy akkor, amikor a Csehszlovák köztársaság megalakult, akkor úgylátszik a nagy öröm elhomályosította az itélőképességét azoknak az uraknak, akik a pénzt stabilizálták és 1922-ben, elkövették azt a hibát, hogy 17˙5-re stabilizálták azt a koronát, aminek értéke tulajdonképen sokkal kisebb volt. Amikor mi magyarok erre rámutattunk, mindig azzal intéztek el bennünket, hogy mi államfelforgatók vagyunk. Mindaddig rámutattunk erre, amíg 1934-ben végre a kormány is belátta azt, hogy devalválni muszáj és akkor ujabb hibát követett el, mert ahelyett, hogy alaposan leszállította volna a korona árfolyamát, csak egy részleges devalvációt csinált, amely azt eredményezte, hogy két évvel később megint egy ujabb devalvációs törvényj avaslattal lepik meg a közönséget.

Igen tisztelt képviselőház! Ez semmiesetre sem olyan politika a ko rmány részéről, amamelyik azt eredményezhetné, hogy a bizalom a mindenkori csehszlovák kormányokkal, de tovább megyek, a csehszlovák koronával szemben növekednék. Mert igaza volt tegnap a költségvetési bizottságban Macek dr képviselőtársamnak, aki azt mondotta, hogyha a Baťa cég hetenként szállította volna le tíz százalékkall az árait, akkor végeredményben megbukott volna; de mivel egyszerre csinálta meg az 50 százalékos árleszállítást, az egész üzem óriási prosperitásnak indult.

A kormány úgylátszik félti a saját álláspontját, félti ezeket a miniszteri székeket és nem meri bevallani azt, hogy itt alapos és erős devalválásra volna szükség, ha azt akarná elérni, hogy az itteni munkanélküliség csökkenjen, ha azt akarná, hogy az általános jólét növekedjék.

Igen tisztelt uraim! Csak egész röviden akarok rámutatni arra, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy a koaliciós kormányban nincs meg az az egység, amely egységre szükség volna abban az esetben, ha ezt az országot valóban a jólét felé akarnák kormányozni. Ez kitünik abból, hogy Hodža miniszterelnök úr szeptember 27.-én a francia frank devalválásával kaapcsolatban kijelentette azt, hogy ő már régen figyeli a nemzetközi valutáris eseményeket és tudta azt, hogy ennek be kell következnie és nem is lepte őt meg a francia kormány cselekedete. De azt is kijelentette Hodža miniszterelnök úr, hogy a csehszlovák kormánynak nincsen szüksége arra, hogy a francia frank devalválása folytán valamelyes különleges intézkedéseket vezessen be.

Pár nap mulva, miután Hodža miniszterelnök úr ezt a kijelentést megtette, homlokegyenest ellenkezője történt annak, amit igért és megleptek bennünket a devalválási törvényjavaslattal. De még sokkal furcsább, hogy amikor Hodža miniszterelnök úr szeptember 27.-én azt mondja - és ezt a hivatalos ČTK. utján közlik a nyilvánossággal - hogy őt nem lepték meg ezen francia intézkedések, akkor jónak látta Kalfus dr pénzügyminiszter úr tegnap azt mondani, hogy őt meglepte az, hogy külföldön ilyen valutáris intézkedések történtek. Szóval, vagy nem tartotta szükségesnek Hodža miniszterelnök úr, hogy pénzügyminiszter társát informálja, vagy pedig a p énzü gyminiszter egyáltalában nincs tisztában azzal, hogy mi történik a külföldön és akkor hagyja el a helyét, mert ő úgysem fog soha olyan intézkedést tenni, amely az általános jólét felé vezetné ezt az országot.

Kalfus pénzügyminiszter úr azt mondta expozéjában, hogy már azért is sszükség volt a korona devalvációjára, mert ebben az országban nagyobb a munkanélküliség, mint általában a sz omszéd államokban. Idáig a dolog helyes, de kérdem, vajjon az ilyen félmegoldásokkal, mint ezzel a devalvációval, fognak-e a munkanélküliség kérdésén seg teni. Én úgylátom - és ezt a pénzügyminisniszter úr expozéjában maga is mondja - hogy a devalvációra azért is szükség van, hogy az exportot biztosítsuk, de nem látom biztosítva az exportot akkor, amikor egyoldaluan és félintézkedésekkel szállítják le a koronát. Szálljon le végre a csehszlovák ko rmány arról a magas lóról és lássa be, hogy a Csehszlovák köztársaság egy kicsiny állam, lássa be azt, hogy még gyerekcipőben jár, szállítsa le a csehszlovák koronát mélyebbre és hozzon be olvan szociális intézkedéseket, amelyekkel az általános munkanélküliséget eredményesen csökkenthetnék.

Azt kivánja tőlünk a kormány, hogy minden tartózkodás nélkül szavazza meg a parlament ezt a törvrvényjavaslatot már azért is, mert ez az állam érd eke. Ha ez így volna is, akkor sem szavazhatjuk meg ezt a törvényjavaslatot, mert ez csak ujabb és szélesebb felhatalmazást ad a kormánynak, amit absszolute nem érdemel meg és nem érdemli meg eddigi működése alapj án, hogy mi bizalmunkkal támogassuk. A felhatalmazások idej ében csinálhat a kormány d emokratikus diktaturát, de csak nélkülünk és a mi bizalmunk nélkül.

Tisztelt képviselőház! Itt általában arról beszzélnek, hogy a csehszlovák koronát azért kellett leszállítani, mert a francia frankot szintén leszállították. Hát én kérdem, össze van a Csehszlovák köztársaság házasodva Franciaországgal? Ha Franciaország a vízbe ugrik, akkor Csehszlovákia is utána fog ugrani? Ez teljesen lehetetlen és ennek semmi alapja nincsen, mert legyünk végre tisztában azzal, hogy a francia köztársaság lesz az utolsó, amelyik a Csehszlovák köztársaságnak segítségére fog sietni, ha tényleg komoly bajban lesz.

Vasárnap Pozsonyban elkoboztak egy magyar nyelvü ujságot, a "Hiradót", mert azt írta, hogy a devalválás 16-20 százalékig fog terjedni. Ugyanakkor a prágai lapok nyíltan hozták már a devalválást és semmiféle elkobzást velük sz emben nem foganatosítottak. De uraim, én ma sem vagyok tisztában azzal és azt hiszem, hogy az igen tisztelt képviselőház sincs tisztában azzal, hogy milyen mérvü lesz a devalválás. A miniszterelnök úr tegnap azt mondotta, hogy úgy számítják, hogy a devalválás nem lesz nagyobb 16 %-nál abban az esetben, ha vis major nem fog beállni azon államok részéről, amely államok szintén devalváltak és amely államokhoz a Csehszlovák köztárs asáság gazdaságilag hozzá van kapcsolva. Uraim, ez annyit jelent, hogy ma 16% és esetleg holnapután, ha Blumnak, vagy valaki másnak eszébe jut egy ujabb manövert csinálni, akkor megint 4 %-os és további 5%-os devalváció következik. Ezzel szemben a munkanélküliek ki lesznek szolgáltatva a legnagyobb bizonytalanságnak és a lakosságnak eddig sem rózsás gazdasági helyzete még súlyosabbá válik, mert én nem hiszek abban, hogy ez a törvényjavaslat ne id ézne elő egy általános drágulást. A kormány az általános drágulás ellen intézkedéseket igért és felhatalmazta a belügyminisztert, hogy megakadályozza a drágaságot.

Én ebben nem hiszek. Mert bár a gabonamonopólium folytán a gabonaárak megmaradnak a mai nivón, de a többi közszükségleti cikkek árai emelkedni fognak. A kereskedők akármit is fognak csinálni, kénytelenek lesznek felemelni az árakat és a kormány tehetetlen lesz ezzel szemben épúgy, mint tehetetlen volt mindennemü drágulással szemben az 1934-es devalváció kapcsán. És uraim, ha a pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy a devalváció dacára továbbra is csak a takarékosság és a költségvetés egyensúlyának megtartása legfőbb célja a kormánynak, akkor jobb lett volna, ha ezt máskor mondja, de nem ugyanazon a napon, amikor az 1935. évi állami z árszámadást benyujtják, amely szerint a kormány 1935-ben több mint másfél milliárddal lépte túl a rendes költségvetést. Ilyen körülmények között semmiféle bizalommal nem lehetünk ezzel a kormánnyal szemben, amelv mindig csak beszél, felhatalmazást kap és telj esen megcsúfol mindent, ami a demokrácia és a rendes gazdálkodásnak elvével összeegyeztethető volna.

Igen tisztelt képviselőház! Én hajlandó volnék megszavazni ezen törvényjavaslatot akkor, ha biztos volnék abban, hogy ez a törvényjavaslat az általános munkanélküliséget és a szociális bajokat megszüntetné. Mivel azonban úgy látom, hogy ez csak egy olyan intézkedés, amely csak ideig-óráig tart és miután úgy látom, hogy jönni kell egy ujabb intézkedésnek, nem vagyok bizalommal a kormány iránt. Nem szavazhatom meg annál kevésbbé ezt a törvényjavaslatot, mert úgy kellett volna ezt letárgyalni, hogy előzőleg biztosítani kellett volna azt, hogy általános drágulás ne következzék be, hogy ne dráguljon a munkás kenyere, hogy csökkenjen a munkanélküliség és csak azután lett volna szabad hozzányúlni a korona értékének leszállításához.

A kormány - úgylátszik - a jelen esetben úgy viselkedik, mint az a bizonyos kutya tulajdonosa, aki a kutya farkát darabonként vágja le, nem törődve azzal, hogy az mennyire fáj és uj abb fáj dalmakat okoz. Ha kutvatenyésztéssel foglalkoznék Kalfus minisszter úr, egyszerre vágná le a kutya farkát és nem darabonként.

Uraim! Akkor, amikor devalválásról beszélünk, amikor a csehszlovák koronának leértékeléséről tárgyalunk és a devalváció szót a tömmegbe belevetik, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy ne mutassak rá arra, hogy ha itt a korona devalválásáról van szó, nem szabad a lelkeket is devalválni és különösen nem szabad az ifjuság lelkét devalválni. Hogy ezt miért mondom, azt rögtön meg is indokolom. A Slovenská liga az elmult vasárnap Kassán gyülést tartott. Odacsődítették az összes iskolásgyermekeket és előttük Bella Metód a Szovjetköztársaságot dicsérte és a Szovjetköztársasággal való kapcsolatoknak kimélyesítését követelte. Ez lélekrombolás és ez ellen nekünk a legerélyesebben tiltakoznunk kell. Mi nem engedhetjük meg, hogy ebben az országban a korona devalvációjával a lelkeket is devalváják. (Výkřiky komunistických poslanců.)

Meine Damen und Herren! Die Sudetendeutsche Partei hat von jeher in einer aktiven Währungs- und Finanzpolitik ein Mittel staatlicher Wirtschaftsförderung gesehen. Sie hat auch seit jeher in aller Öffentlichkeit und auch hier im Parlament diese Anschauung vertreten. So hat die Sudetendeutsche Partei vor mehr als einem Jahr hier im Parlament und im sozialpolitischem Ausschuß unter anderem die Forderung aufgestellt, die čechoslovakische Währung an die Währungen des Sterlingsblocks anzuschließen. Man hat es damals für richtig gehalten, unsere Anträge abzulehnen, und hat damals behauptet, daß die von der Sudetendeutschen Partei geforderten Währungsmaßnahmen zwangsläufig zu einer Inflation führen müßten.

Was damals die Sudetendeutsche Partei gefordert hat, war eine initiative Maßnahme, die, weil sie der Čechoslovakei einen Vorsprung auf dem internationalen Markt gebracht hätte, einen bedeutenden Impuls insbesondere für unsere Exportwirtschaft bedeutet haben würde. Man war allerdings damals ebenso wenig wie heute zu einem initiativen Vorgehen entschlossen, denn auch die heutige zweite Abwertung der čechoslovakischen Krone erfolgt als zwangsläufige Folgeerscheinung der vorangegangenen Abwertung des französischen und Schweizer Franken, des holländischen Guldens und letzten Endes auch der Abwertung der italienischen Lira. Man hat sich hierzulande stets von den Verhältnissen treiben lassen und hat weder im Bereich des Exports, noch im Bereich der Belebung unserer Binnenwirtschaft jemals umfassende und neue Maßnahmen ergriffen.

Es bleibt heutzutage der Čechoslovakei nichts anderes übrig, als die Krone abzuwerten, es bleibt jedoch zu untersuchen, ob nicht auch diese Abwertung zu geringfügig ist und ob insbesondere die Bindung der čechoslovakischen Krone an das Gold weiter aufrechterhalten werden müßte. Auch der Zeitpunkt scheint nicht eindeutig richtig gewählt, denn wir können feststellen, daß sich die Welt ringsum in einer Neugruppierung zu befinden scheint. (Předsednictví převzal místopředseda Langr.) Wir sind der Ansicht, daß es vielleicht gut gewesen wäre, wenn man erst die Neugruppierung abgewartet hätte, um dann um so bessere und umso brauchbarere Maßnahmen zu ergreifen. Wenn die Krone auch weiterhin an das Gold gebunden bleibt, bedeutet das den Fortbestand der Starrheit der čechoslovakischen Währung und das wird über kurz oder lang zu einer neuerlichen Abwertung führen müssen.

Es ist unsere Ansicht, daß man im Jahre 1934 und auch heute mit Aussicht auf Erfolg hätte dem Beispiel Englands und der ihm angeschlossenen Währungsländer folgen und die čechoslovakische Währung vollkommen frei vom Gold halten sollen. Wenn man sich trotzdem entschlossen hat, die Krone auf Wunsch der Westmächte auch weiterhin an das Gold und den Goldblock zu binden, so deshalb, weil man von jenen ändern handelspolitische Vorteile erhofft und weil insbesondere die dringend notwendig gewordene Auslandsanleihe wohl davon abhängig gemacht wurde. Es ist interessant, wenn gestern Professor Dr. Macek sagen konnte, daß das Ausmaß der Abwertung der čechoslovakischen Krone nicht auf volkswirtschaftliche Erwägungen allein zurückzuführen war, sondern daß die Herren Dr. Preiss und Loewenstein ganz maßgebend mitgesprochen haben, also Herren, die sicherlich die Interessen des Finanzkapitals, aber weniger sicher die Interessen der außerordentlich wichtigen Exportindustrie vertreten. Dazu kommt, daß die Abwertung der italienischen Lira um 41 bis 50 % insbesondere unsere Textilindustrie trifft, die mit der italienischen Textilindustrie um die Exportmärkte kämpfen muß. Da diese Textilindustrie als die zweitgrößte Industrie des Staates für diesen von ausschlaggebender Bedeutung ist, müssen wir mit aller Entschiedenheit betonen und fordern, daß die Abwertung der Krone das vor wenigen Tagen von der Regierung verkündete Exportförderungsprogramm keineswegs zu ersetzen vermag. Im Interesse der von der Industrie lebenden deutschen Arbeiterschaft müssen wir daher die Regierung auffordern, ihr Exportförderungsprogramm durchzuführen und wir sehen in der Refundierung der Handelssteuern wenigstens ein bescheidenes Mittel, diesen Export zu beleben.

Allerdings hätte dies zur Voraussetzung, daß die Industrie wirklich mit festen Kalkulationen rechnen könnte und ihr bekannt sein müßte, in welchem Umfange und wann die Refundierung dieser Handelssteuern erfolgen wird. Heutzutage werden industrielle und gewerbliche Unternehmungen mit statistischen und sonstigen Anfragen überhäuft und überlastet, sodaß es kaum möglich ist, den detaillierten Anforderungen Rechnung zu tragen, ja, in einzelnen großen Betrieben muß man sogar daran gehen, eigene Abteilungen zu gründen und gutbezahlte Beamte anzustellen, um diesen Anforderungen zu entsprechen.

Wir haben in den letzten Wochen mit Befriedigung zur Kenntnis genommen, daß man an den maßgebenden Stellen dieses Staates endlich die Bedeutung der Exportindustrie für den ganzen Staat und insbesondere für unsere sudetendeutschen Notstandsgebiete erkannt hat. Die Bedeutung der Exportindustrie ist durch die Tatsache gegeben, daß noch im Jahre 1928 24% der gesamten čechoslovakischen Fertigwarenproduktion exportiert wurden. Damit war damals die Čechoslovakei relativ das größte Exportland der Welt. Mit einem 24%igen Anteilder gesamten Fertigwarenproduktion stand die Čechoslovakei vor den anderen Industrieländern, wie Frankreich, Belgien und England, ja sogar das als überindustrialisiert angesehene Deutschland kommt mit nur 11% Exportanteil weit hinter der Čechoslovakei zu liegen.

Aus dieser Tatsache erklärt sich auch die Wirkung des katastrophalen Verfall des gesamten Außenhandels, der noch im Jahre 1929 40˙5 Milliarden und im vorigen Jahre nur noch 12˙6 Milliarden ausgemacht hat. Das hat vor allen Dingen das übermäßig starke Anwachsen des Arbeitslosenheeres veranlaßt. Zu diesem Arbeitslosenheer hat unsere Volksgruppe, wie nun ja bald international bekannt ist, mehr als 50 % gestellt. Mehr als 450.000 deutsche Menschen haben im vergangenen Winter weder Arbeit noch Brot gehabt, weil die Exportindustrie vollkommen darniederliegt und man bisher übersehen und nicht für notwendig befunden hat, dieser Exportindustrie eine brauchbare Hilfe zu gewähren. Das Exportproblem ist damit das Kernproblem der staatlichen Wirtschaft und der Existenz des Sudetendeutschtums.

Noch vor wenigen Tagen schien es, daß die geplanten Exportförderungsmaßnahmen der Regierung an dem mit furchtbarer Deutlichkeit aufsteigenden Devisenproblem scheitern müßten. Die Devisenverordnung vom 2. September 1936 schränkt die Devisenzuweisungen nicht nur für die Textilindustrie, sondern für alle jene Industrien, die Rohstoffe aus dem Ausland beziehen, in einem derartigen Maße ein, daß mit einer Einschränkung von fast einem Drittel der bisherigen Produktion gerechnet werden müßte. Die Textilindustrie sah sich vor die Notwendigkeit gestellt, in den kommenden Wochen 20 bis 40 % ihrer Belegschaft zu kündigen, weil man ihr nur zwei Drittel der angeforderten Devisen zugewiesen hatte. Allein im Bereich der Textilindustrie berechnete man den Lohnausfall mit 530 Millionen Kronen jährlich, der sich aus der verringerten Devisenzuweisung ergeben würde. Während man noch vor wenigen Wochen über die Devisenzwangsbewirtschaftung des Deutschen Reiches verächtlich gelächelt hatte, sieht man sich hierzulande plötzlich in der Lage, selbst keine Devisen mehr zu besitzen, und ist gezwungen, zu einer Drosselung der Einfuhr und Deviseneinschränkungen zu schreiten. Alle Exportförderungsmaßnahmen werden durch diese Devisennot zum Fehlschlagen verurteilt und es klingt wenig überzeugend, wenn der Herr Ministerpräsident vor der Presse erklärte, daß man diesen Devisenmangel nicht zu fürchten brauche, weil man imstande sei, durch Steigerung der Zucker- und Weizenausfuhr und durch Herstellung synthetischer Rohstoffe die Devisenknappheit zu überwinden. Gerade die angekündigte Herstellung synthetischer Rohstoffe muß in Anbetracht der Desorganisation der čechoslovakischen Wirtschaft und insbesondere in Anbetracht der bis zur Unfähigkeit aufgeblähten Bürokratie bezweifelt werden. Wenn anderswo eine zentralistische Verwaltung die Schwierigkeiten einer Devisennot durch sinnvolles Handeln zu überwinden vermag, so haben wir die Überzeugung gewinnen müssen, daß die Bürokratie in ihren Auswirkungen nicht nur seitens der Wirtschaft als ein unbelehrbarer, aber außerordentlich starker und kaum zu überwindender Feind der Wirtschaft zu betrachten ist.

Die Devisenschwierigkeiten, die, wie schon gesagt, das Kernproblem der Wirtschaft dieses Staates zu werden begannen, scheinen wenigstens eine Aussicht auf Überwindung zu besitzen. Der anglo-französische Appel an die gesamte Welt, an die Linderung und Abschaffung des Kontingentsystems und der Devisenkontrolle zu schreiten, wurde von Holland und der Schweiz, im gewissen Sinne auch von Italien aufgenommen, und es ist die unbedingte Aufgabe der čechoslovakischen Regierung, auch ihrerseits die Auflockerung der gebundenen Devisen- und Bewilligungswirtschaft durchzuführen.

An den Abbau der gesamten Rohstoffein-. fuhrbeschränkungen muß in der kürzesten Zeit geschritten werden. Wir haben daher gestern im Budgetausschuß und auch heute hier im Hause den Antrag eingebracht, der bezweckt, die Aufhebung der Devisenverordnung vom 2. September dieses Jahres zu beschließen. (Výkřiky komunistických poslanců.) Nun wird die Regierung beweisen müssen, ob sie imstande ist, im Vertrauen auf die oft berufene Fühlungnahme mit den westeuropäischen Ländern jene Schritte zu tun, die zur Voraussetzung eine Änderung der wirtschafts- und letzten Endes auch der politischen Gesinnung der übrigen Welt haben. Sie wird ihn umso leichter tun können, je größer die Aussicht auf die Gewährung einer internationalen, angeblich französischen Milliarden-Kč-Anleihe ist. Die Notwendigkeit des Abbaues des gesamten Bewilligungsverfahrens habe ich an dem Beispiel der Textilindustrie dargelegt, die bei Fortbestehen des bisherigen Bewilligungsverfahrens nicht nur zu keiner Exportsteigerung kommen wird, sondern viel eher zur Einschränkung ihrer Produktion gezwungen wäre. Die Bedeutung gerade dieser Industrie für den Export geht aus der Tatsache hervor, daß die Wollindustrie mit 52% ihrer Produktion auf die Ausfuhr angewiesen ist. Aber auch auf dem Inlandsmarkte hat sich die bisherige Bewilligungspraxis, verbunden mit Unverständigkeit und geradezu der Fahrlässigkeit der Bürokratie, katastrophal ausgewirkt. So mußte z. B. am vergangenen Montag der Betrieb der Ölfabrik der Schichtwerke in Schreckenstein bis auf weiteres eingestellt werden (Výkřiky: Pfui!), weil trotz rechtzeitig eingeforderter Einfuhrbewilligung diese nicht erteilt wurde, worauf dann 350 Arbeitsmenschen infolge dieser Unfähigkeit der Bürokratie, rechtzeitig zu handeln und Maßnahmen zu treffen, aufs Pflaster gesetzt wurden. Man berief sich an den zuständigen Stellen darauf, daß man zwar diese Einfuhrbewilligung geben wolle, daß man aber an die Einhaltung des sogenannten "Amtsweges" gebunden sei. Der Hinweis darauf, daß die Rohstoffvorräte vollständig erschöpft seien und man an die Stillegung schreiten müßte, hat auf diese Herren keinen Eindruck gemacht, und so kam es, daß tatsächlich der Betrieb infolge vollständigen Rohstoffmangles eingestellt wurde. Das Groteske dieser Tatsache wird noch dadurch gesteigert und unterstrichen, daß diese Rohstoffe im Elbhafen in Pömmerle, verladen in Elbeschiffen, wenige Kilometer von der Fabrik entfernt liegen, daß man aber diese Rohstoffe nicht ausschiffen konnte, weil die Finanzorgane das verhin-derten, weil die Bewilligung nicht erteilt worden war. (Výkřiky.)