21. zasadnutie snemu Slovenskej republiky dňa 21. decembra 1939.

2. Reč poslanca Jána Eszterházyho (viď str. 22. Tesnopiseckej zprávy. )

Tisztelt Képviselőház!

Az állami élet egyik legfontosabb mozzanata az, amikor a kormány beterjeszti a képviselőháznak az eljövendő esztendő költségvetési tervezetét. Egy kellő gondossággal, körültekintéssel és főleg realitással fölépített költségvetés jelentheti az ország összlakosságának nyugodt megélhetését és biztonságérzetét. Ha egy költségvetést úgy állítanának össze, hogy azok, akik összeállítják, nincsenek ettől a vezérelvtől áthatva, úgy a további gazdasági élet sima folyása kétségessé válik. Mihelyt pedig a gazdasági életben kisebb-nagyobb zökkenők mutatkoznak, úgy az föltétlenül megboszulja magát, mert megakadályozza az ország betső konszolidációját, amelyre mindnyájan sóvarogva vágyakozunk.

Az a rövidre szabott idő, mely rendelkezésemre áll a költségvetés bírálatára, arra késztet, hogy csak nagy általánosságban fejtsem ki itt a magyarság álláspontját. Ha ismét egy-egy panaszunkat fogom előhozni, ezt egyedül azért teszem, hogy teljes tárgyilagossággal és minden támadó él nélkül való előadásommal elérjem a fennálló hibáknak-kölcsönös jóakarattal és megértéssel történő orvoslását és ezzel valóra váljék az a részünkről sokszor és őszintén hangoztatott készség, mely ma is él bennünk, hogy konstruktív munkánkkal hozzájáruljunk az ország építő munkájához.

Felszólalásomat két részre osztom. Az első rész általános és mondhatom elvi jelentőségű politikai jelleggel bír, a másik rész pedig magával a költségvetéssel fog foglalkozni.

A legutóbbi felszólalásomban, mely a kormánynyilatkozattal kapcsolatban hangzott el, igyekeztem rámutatni a szlovákiai magyarság helyzetére. Erre a beszédemre a miniszterelnök úr maga volt szives reflektálni. Ha fájdalmas érzéssel is, de elégtétellel állapítom meg, hogy az általam felhozott konkrétumokat a miniszterelnök úr valóknak elfogadta akkor, amikor válaszában ezeket nem is igyekezett megdönteni. A miniszterelnök úr válasza két pozitívumot említ fel. Az egyik egy keletszlovákiai zászló-ügy. Ezt a zászlót akkor készítették, amikor még az önálló szlovák ország nem is létezett. Egy forradalmi éjszakán

varrták össze hirtelen, amikor abban a városban bizonyos nyugtalankodó elemek az éjjeli sötétségben ablakokat kezdtek beverni. Magam voltam az első, ki mikor ennek a zászlónak a fényképét láttam, elitélőleg nyilatkoztam és leszögeztem azt, hogy ilyen zászló joggal sértheti önérzetében a szlovák nemzetet. Az illető úr, kinek a házában ezt a zászlót megtalálták, hét hétig volt a szlovák állam vendége az illavai koncentrációs táborban, tehát a meggondolatlanságáért megszenvedett és ezzel az ügy tulajdonképpen le is záródott. A másik konkrétum, amit a miniszterelnök úr címemre válaszol a reciprocitással kapcsolatos. Itt egy pillanatra meg kell állnom. A reciprocitásnak mint olyannak, az alkotmánytörvénybe való becikkelyezéséről és ennek a szokatlannál tovább menő, mondhatnám káros voltáról kétszer volt alkalmam beszélni. Ezért ezt ismételni fölöslegesnek tartom, mégis újra leszögezem a következőket:

A szlovákiai magyarság nevében március 14. óta alakult mindegyik szlovák kormánynak és az időközben megválasztott első szlovák államfőnek felelőségem teljes tudatában jelentettem ki minden hátsó gondolat nélkül azt, hogy mi magyarok, akik itt élünk, elismerjük a szlovák államot, tudjuk, hogy mint szlovák állampolgárok a szlovák törvényeket betartani kötelességünk, tudjuk, hogy az állammal szemben mik a kötelességeink, ezek szerint akarunk élni és ezek szerint akarunk hozzájárulni ahhoz a munkához, mely biztosítja az ország belső konszolidációját.

Ahányszor ezzel kapcsolatban konkrét magyar sérelemmel jövök elő és ennek orvoslását kérem, a miniszterelnök úrtól kezdve végig minden fórumon az illetékes tényezők ahelyett, hogy orvoslást nyujtanának, előjönnek a reciprocitással. Teljesen tárgyilagosan szeretném az igen tisztelt kormány figyelmét felhívni arra, hogy a reciprocitásnak ily gyakran és legtöbbnyire alap nélkül való hangoztatása, szerintem, veszélyes játék. Nekem jogom van ezt mondani azért, mert amióta politikai téren működöm, mindig őszintén igyekeztem a szlovák-magyar egymásmellettélés útjait egyengetni. Ha ez mostanáig nem sikerült, vagy nem sikerült olyan mérték-

ben, ahogy ezt a politikai realitás diktálja, úgy ez egy pillanatig sem fog elkedvetleníteni és folytatni fogom mindannyiszor ott, ahol kénytelen voltam esetleg abba hagyni, vagy ahol elgáncsoltak. Nézetem szerint a Duna-medencében élő kis nemzeteknek különösen most ebben a háborús légkörben egymásra kell találniok, hogy függetlenségüket megőrizve biztosítsák a Duna-medencének, vagy ha úgy tetszik, a Kárpátok medencéjének békés életét. (Výkrik: Tak by to malo byť!)

A nemzetiségi kérdésekben soha véka alá nem rejtettem felfogásomat, amely szerint minden nemzetnek vagy nemzetiségnek joga van arra, hogy nemzeti életét maradéktalanul kiélje, még abban az esetben is, hogy ha azt nem élheti saját független államinak kereteiben. Ennek természetes következményeként vallom azt az elvet, hogy a magyarországi szlovákoknak meg kell kapniok mindazt, amihez mint nemzetiségnek Istenadta joguk van. (Potlesk. )

Viszont a magam részéről nem mondhatok itt le semmilyen magyar jogról, különösen akkor nem, mikor ezeket a jogokat a trianoni békeszerződés után alakított csehszlovák köztársaságban nehéz harcok árán vívtuk ki és annak szétesése után átvittük őket az önálló szlovák államba.

Miről van tehát itt egyáltalán szó? A szlovák kormány arra álláspontra helyezkedik, hogy Magyarországon élő nemzettestvéreinek jogait úgy akarja biztosítani vagy azokat úgy akarja elérni, hogy a reciprocitás elvére helyezkedik. Ezzel szemben legyen szabad tisztelettel kérdeznem, lehet-e praktikus eredményeket elérni a reciprocitás merev hangoztatásával és alkalmazásával? Megmondom egész nyiltan, hogy nézetem szerint nem. Nem lehet a reciprocitással előnyöket elérni, mert a reciprocitás ha azt csak az egyik fél hangoztatja, végeredményben negatívum. Ha azonban azt a másik fél is magáévá teszi, akkor pozitívummá válhat, de hogy ennek a pozitívumnak gyümölcsei áldásosak lesznek-e vagy sem, az mindnyájunk előtt még egy nagy kérdőjel. (Hluk. Poslanec Danihel: Dúfame, že aj tam prídu k rozumu. )

A jelenlegi szlovák kormánynak a szlovákiai magyarok felé való beállitottságában nem kételkedem és merem remélni, hogy az határozottan jóakaratú. A jelen-

legi magyar kormány beállítottsága a magyarországi szlovákok irányában határozottan barátságos, ezt éppúgy tudom, mert tudom tőle, hogy örülne annak, ha Szlovákiával a legteljesebb és zavartalanabb igaz jószomszédi viszony végre testet ölthetne. A reciprocitás veszélyét a következőkben látom fenforogni: akkor hangoztatják itt a reciprocitást, amikor konkrét panaszunk van, melynek orvoslását kérjük. A magyar kormánynak nem szándéka követni a szlovákokat ezen a téren, de félek attól, hogy egyszer a magyarországi közvélemény meg fogja unni az itt egyoldalúan hangoztatott és alkalmazott reciprocitást (hluk) és akkor nem a mindnyájunk által kivánt közeledés, de távolodás fog beállani.

Mi lehet majd ennek a következménye? Nem akarom az ördögöt falra festeni, de ha akár szlovák oldalról, akár magyar oldalról egyszer idővel, - nem mondom, hogy most, (hluk), esetleg egy későbbi időben - más kormány fog intézkedni, mint a mai és ennek tagjai közül valamelyik türelmetlenebb vagy idegesebb természetű lesz, kevesebb megértés lesz benne, mint a mai magyar kormányban, mely türelmének és jóakaratának a legvégső határáig ment el, akkor bekövetkezhetik az az (hluk) áldatlan pillanat, hogy egy elbocsátott szlovákiai magyar munkásért a reciprocitás elvére helyezkedve, a paritásnak megfelelő számban el fognak Magyarországon szlovák munkásokat bocsátani. (Hluk. Výkrik: Aj tak ich vyháňajú!) Minthogy az ilyen esetekben nincs döntő fórum, ezt azután a végsőkig lehet fokozni, ami sajnos éppen az ellenkezőjét fogja eredményezni, amire mindnyájan vágyódunk, hogy a két nemzet egymással jóbarátságban éljen és a két ország nemzetiségei meg legyenek elégedve.

Remélem, a szlovák kormány és az itt ülő képviselőtársaim meg vannak arról győződve, hogy én soha olyan kívánsággal nem állottam elő, amely nem lett volna teljesíthető, vagy amellyel én a szlovák állam szuverenitását sérteni, érinteni vagy gyöngíteni akartam volna. Az ittélő magyarság részére csak a legelemibb jogokat akartam biztosítani, de sajnos, nem egyszer eredménytelenül. (Hluk. ) Nem tagadom azt sem, hogy voltak esetek, mikor úgy láttam, hogy a Magyarországhoz viszszacsatolt területeken egyes alárendelt hatóságok részéről olyan intézkedések tör-

téritek, melyek ellentétben állnak a magyarországi szlovákok érdekeivel, de egyúttal nem fedik a magyar kormány hivatalos álláspontját a nemzetiségi kérdésekben, úgy haladéktalanul közbeléptem a legilletékesebb fórumoknál. (Vykrik: Krásna výhovorka!)

Egyről biztosíthatom itt az urakat és ez az: ha reális és helytálló panasszal jöttem, úgy azt mindenkor azonnal orvosolták. Valószinű, hogy vannak még olyan kivánságaik a magyarországi szlovákoknak, amelyek teljesítendők és meggyőződésem szerint teljesedni is fognak. Ezt ellenben a reciprocitás hangoztatása legfeljebb hátráltatni fogja, mert teljes tárgyilagossággal állítom azt is, hogy sok esetben, sőt a legtöbb esetben a magyarországi szlovákoknak idejuttatott panaszai erősen túlzottak.

Nem tudom, kinek bíztatására történik ez, de minden esetre félrevezeti az illetékes tényezőket, akik azután ezekből a panaszokból leszűrik azt a véleményt, mely őket végeredményben a merev reciprocitásra szorítja.

Végzetül még csak egy kérdést szeretnék röviden érinteni. Ez a szentistváni gondolat. A sizentistváni gondolat ellen gyakran volt alkalmam a szlovák sajtóban kirohanásokat olvasni. Legutóbb Hrušovský képviselőtársam parlamenti beszédében szintén, hogy úgy mondjam, tiltakozott az ellen, hogy Magyarországon hirdessék a szentistváni gondolatot.

Hogy Magyarország politikája milyen pilléreken nyugszik és hogy a politikai morált milyen kűtforrásokból meríti, ez Magyarországnak, a magyar kormánynak és a magyar népnek szuverén joga, amelybe senkinek -semmi beleszólása nincs. Magyarország, mint önálló állam több mint ezer éve áll fenn és fenn fog állni továbbra is, ha az Isten úgy akarja és hű fog maradni a szentistváni tradicióhoz, mely örökké emlékezteti első szent királyára, aki nemcsak az országot alapította meg, hanem akinek köszönhetjük, hogy keresztény kultúrnemzet lettünk. Szent István politikáját nézetem szerint csak egyféleképpen lehet magyarázni, hogy keresztény nemzeti alapon állva tiszteletben tartja a másajkúak nemzeti érzését. A szentistváni gondolat sohasem jelentett elnyomó vagy elnemzetlenítő törekvést és a szentistváni gondolat

sohasem akarta erőszakkal hatalmát rákényszeríteni arra, ami nem az övé. (Hluk a výkrik: To robil aj Apponyi!) Abban a pillanatban, amelyben a magyarországi hivatalos politka letérne a szentistváni alapról, a Magyarországon élő nemzetiségeknek helyzete automatikusan válnék nehezebbé. Ha ma Magyarországon, mint az előbb említettem, esetleg itt-ott az alsóbb hatóságok nem respektálják kellőképpen a szlovákok nemzeti érzéséi, úgy megállapítom azt, hogy olyan tisztviselő, aki nemzeti önérzetében talán megsértette a magyarországi szlovákokat, nem követője a szentistváni gondolatnak, hanem erről a vonalról letérve átmenetileg valamely más ideológiának hódol. (Hluk. Poslanec Šalat: A takého nepotrestate!) A magyar kormány hivatalosan is kijelentette, hogy elismeri de facto és de jure Szlovákországot. A magyar külügyminiszter legutóbb kijelentette, hogy örömmel üdvözölné, ha Szlovákia és Magyarország között a jó szomszédi viszony megteremtődnék.. Ezt a szlovák közvéleménynek tudomásul kell vennie. Minden alapot nélkülöz tehát az az irányzat, amely itt időnként észlelhető és amely a szentistváni gondolat ellen fordul. Ahogy valószinűleg nem jutna eszébe Szlovákiában senkinek sem tiltakozni a Németországban bevált nemzeti szocializmus ellen, úgy nincs értelme a szlovák közvéleménynek tiltakozni minden magyar legfőbb szellemi kincse a szentistváni gondolat ellen, mely szentistváni gondolatnak Szlovákia tekintetében nincs más értelme, mint hogy mind a magyar, mind a szlovák nép által egyaránt tisztelt apostoli kettős kereszt jegvében biztosítsa a két nemzet boldog és békés egymásmellettélését.

Szükségesnek tartottam ezeket tisztázni, mert a szlovák parlamentnek tagja vagyok és a szlovákiai magyarságot itt mint annak egyetlen reprezentánsa képviselem. Hatvanötén vagyunk és férfiak vagyunk. Nem azért tanácskozunk ebben a házban, bogy hangunkat hallassuk, vagy demagóg kijelentéseket tegyünk, hanem azért, hogy a meglévő sebeket orvosoljuk és a tüskéket elhárítsuk. Szükségesnek tartottam ezt annál is inkább hangsúlyozni, mert körülöttünk háború van, amelytől az isteni gondviselés kegyelméből mi magyarok és szlovákok mentesültünk. Békés és biztos oázist szeretnék látni itt a Kárpátok medencéiében, amelyben az ismeretlen, a ki-

csinyes tűszúrás politikája nem érvényesülhet, ellenben érvényesül a keresztény megértés és a megbecsülés, (Hlas: Úgy van. )

Előrebocsátom azt, hogy mivel a költségvetés - áttérnék most ennek a tárgyalására -, előkészítő munkájában nem vehettem részt, a magyarság kivánságait semmilyen bizottságban elő nem adhattam és így nem is érvényesíthetem, indokolt volna részemről, hogy a költségvetést ne szavazzam meg. Mégis megszavazom azt abban az alakjában, amelyben azt a kormány a parlament elé terjesztette. Teszem azt abban a reményben, hogy annak életbeültetése során az illetékes minisztériumok reparálni fogják mindazokat a hátrányokat, amelyek a mi egyenjogúságunk rovására ma még az egész állami apparátusban és annak intézkedéseiben néha előfordulnak.

Másfél milíárdos kiadással számol a kormány, ehhez járul a beruházásokra szánt összeg, amely meghaladja az 500 milliót, vagyis 2 miliárd előteremtéséről van szó. Ha ehhez hozzászámítjuk a becslésem szerint két és fél miliárdot kitevő államadósságokat, akkor itt minden emberre körülbelül 2000 korona közteher esik, ami tagadhatatlanul igen tekintélyes összeg és alapos megterhelést jelent.

Éppen az adóval kapcsolatban hallatszanak olyan hírek, hogy a készülő új adótörvények tetemes emelést terveznek. Nagyon célszerű volna, ha a kormány részéről erre vonatkozólag hivatalos megnyilatkozás történnék, mert teljesen érthető, hogy az ilyen adóemelési hirek meglehetős nyugtalanságot keltenek. Hiszen senki sem dicsekedhetik itten azzal, hogy rózsás volna anyagi helyzete és hogy az eddigi adóterhet könnyen tudná viselni.

Kifogásolnom kell, hogy a költségvetés tömérdek számadatához a kormány nem fűzött hozzá semmilyen indokolást és magyarázatot. A miniszter urak felszólalásai a bizottságokban nem pótolhatják ezt, mert a bízottsági ülések nem nyilvánosak. Megnehezíti az áttekintést és a bírálatot az is, hogy csak néhány minisztérium költségvetése tünteti fel a mostani évnek költségvetési adatait. Pedig ez az összehasonlítás nagyon szükséges az állami gazdálkodás reális voltának megállapítása végett. Hasznos lett volna annak kimutatása is, hogy a

folyó évben miként folytak be az adók, mennyi adó maradt hátralékos, mert ennek figyelembevétele szintén befolyásolja a költségvetés realitását,

Amíg egyrészt örömmel veszem tudomásul, hogy a kormány beruházásokra fél miliárdot meghaladó összeget akar fordítani és ezzel bő munkaalkalmakat teremt, máskép kívánatosnak tartanám, hogy részletezze ezeket a beruházásokat, lgy például közigazgatási beruházásokra 239 miliőt szándékozik fordítani, de hogy mik ezek a beruházások, azt mi, akik a bizottsági tárgyalásokon nem voltunk jelen, sajnos nem tudjuk.

A beruházásokkal kapcsolatban azt a magyar kérelmet kell előterjesztenem, hogy a munkák kiadása és munkások alkalmazása során ne feledkezzenek meg a magyarokról és ne politikai szempontok, jutalmazási szándékok, szimpátiák vagy antipatiák legyenek az odaitéléskor döntőek, hanem tisztán tárgyi szempontok. Munkásokat se másünnen hozzanak oda, ahol valami munka megindul, hanem elsősorban az ottaniakat alkalmazzák, tekintet nélkül, hogy milyen nemzetnek fiai. Ha nem ezek szerint indulnának meg az egyébként áldást hozó nagyobb munkálatok, akkor minden jószándék ellenére kedvezőtlen utóhatással és elégedetlenséggel járnának.

Propagandára a miniszterelnökség két tételben 1, 720. 500, a külügyminisztérium pedig két tételben 950. 000 koronát akar fordítani, ami a mi viszonyainkhoz mérten igen tekintélyes összeg, amelynek jogosságát annál kevésbbé látom fennforogni, mert Szlovákia nemzetközi helyzete mindenképpen tisztázva van, nagyobbarányu külföldi propaganda szüksége fenn nem forog, a belföldön pedig a mai sajtó és cenzúra-rendszer mellett szintén feleslegesnek látszik a propaganda különleges és drága eszközeinek igénybevétele.

A külügyminisztérium a költségvetésben elárulja, hogy az 1940. évben valószínűleg népszámlálás lesz, mert erre a célra a kormány 800. 000 koronát szán. Elvárom, hogy ez a népszámlálás minden tekintetben kifogástalanul fog lebonyolódni és a nemzeti hovatartozandóság kérdését mindenkinek szabad elhatározása és független akarata alapján fogják megállapítani. Ez annál inkább fontos, mert ezeknek az adatoknak a fölhasználásával fog létesülni

a nemzeti kataszter. Tudomásom szerint a kormány már megállapította az erről szóló törvények alapelveit, amelyek iránt természetszerűen mi magyarok élénken érdeklődünk és kivánatosnak tartanok, hogy azokat velünk szembe is megismertessék. Visszatérve a népszámlálásra meg kell még említenem, hogy okvetlenül szükséges lesz majd adatainak nyilvánosságra hozása, nem úgy mint az a mult évi népszámlálással történt, amellyel kapcsolatban rejtélyek állnak fen.

A belügyminisztérium költségvetése majdnem egy negyed része az egész állami költségvetésnek, közigazgatásunk tehát nem mondható olcsónak. De legalább legyen gyors és megbízható. Megnyugvással tölt el, hogy a belügynek szánt sok millióból tekintélyes összegeket szándékozik a kormány fordítani közegészségügyi és népjóléti célokra. Ezeknél a tételeknél azonban nélkülözöm a részletezést és nem tudom, mennyit kapnak majd a magyarok, akik okvetlenül igényt tartanak ezen a téren is a teljesen egyenlő elbánásra. Gyermekvédelemre kerek 13 millió koronát állít be a költségvetés. A magyaroknak jutó összeget itt szintén nem tünteti fel.

Munkanélkülisegélyre 14, 200. 000 koronát akar fordítani a kormány. Itt ellentmondást látok a beruházásokat véve tekintetbe. Inkább valamilyen közmunkákra fordítsa a kormány ezt az összeget, mint munkanélküliek segélyezésére, mert népjóléti és morális szempontból is sokkal fontosabb, hogy munkát adjunk, mint munkanélküli segélyt.

Az iskolaügyi minisztérium költségvetése közel 276 milliós koronával szerepel. Ebből elemi iskolákra esik 100 millión felül, 100, 488. 500 korona, a német nemzetiségi iskolákra pedig 4, 266. 800 korona jut. Középiskolákra 19, 361. 000 korona jut, a németek viszont 1, 891. 500 koronát kapnak. A szakiskolák tételében 11, 579. 100 korona szerepel. Egyetemre és főiskolákra 14, 641. 300-et akar fordítani az iskolaügyi kormány, diákjóléti célokra 2, 260. 000 koronát preliminál a költségvetés, szinházra és művészetekre 3, 242. 000 koronát, viszont a mezőgazdasági iskolákra 4, 296. 000 koronát.

Kérdem, nem jogos-e azon állításom, hogy nem egyenlő mértékkel mérnek a kormány urai a nemzetiségek felé akkor, ami-

kor adniok kell valamit. Az előttünk fekvő költségvetésben egyetlen egy tételben sem szerepel a magyar nemzetiség, pedig az adókivetésnél a legteljesebb szigorral járnak el a magyarokkal szemben. Mennyivel helyesebben cselekedne a kormány illetve a pénzügyminiszter úr, ha a költségvetésben kimutatná, hogy milyen összegeket juttatott a szlovákiai magyaroknak. Ha ezt megtette volna és ha ezek az összegek megközelítően kielégítenék a magyarság igényeit, nyiltan és őszintén köszöntem volna meg e helyről a kormány jóakaratú gondoskodását. Igy sajnos nem áll módomban ezt megtenni és kérem az igen tisztelt kormányt, hogy a jövőben legyen körültekintőbb a költségvetés összeállításánál és ne feledkezzen meg arról, hogy nekünk szlovákiai magyaroknak nemcsak kötelességeink, de jogaink is vannak, amelyek betartását éppúgy kérjük, mint ahogy megkivánják tőlünk azt, hogy mi is minden körülmények között betartsuk és teljesítsük a ránk háramló feladatokat.

Hozzá kell szólnom a pénzügyminisztérium költségvetéseihez is. A pénzügyminiszter úr nagyon optimista és őszintén örülnék, ha ez az optimizmusa beigazolódnék. Több mint egy miliárdot remél adókból és illetékekből. Mint már előzőleg említettem, ennek az összegnek realitását csak akkor lehet tárgyilagosan elbírálni, ha ismeretes előttünk a mostani évnek az adózása. Figyelembe kell itt még venni azt is, hogy háborús időket élünk és hogy nagyon sok bizonytalansági és ma még előttünk ismeretlen koefficiens, amelynek hatásától bizonyára függni fog az adóbevétel alakulása.

Az állami vállalatok tekintetében szintén nagyon rózsásak a pénzügyminiszter úr reményei, mert például az állami erdők és birtokok jövedelméből 31, 622. 000 korona jövedelmet vár, holott nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt időkben ezek az állami üzemek állandóan súlyos deficitekkel küzdöttek.

A dohányjövedéktől 181 millió korona jövedelmet remél a pénzügyi kormány. Ezen a téren talán nem fog csalódni.

A sajtóiroda l milliós deficittel gazdálkodik, mely tekintélyes összeghez hozzászámítva a propagandára előirányzott több mint 2 millió összeget, ilyen címeken eléggé súlyos teher hárul az adófizetőkre.

Itt mindenesetre megfontolás tárgyává kéne tenni azt, nem leheine-e gazdaságosabban és bizonyos üzleti szempontok alkalmazása mellett csökkenteni ezeket a kiadásokat.

Nem hallgathatom el akkor, amikor a költségvetéssel kapcsolatban leszögezem a magyarság álláspontját, hogy kínos feltűnést keltett országszerte a pénzügyminiszter úrnak a bankfúziókat illető intézkedése. A tény maga, hogy jól bevált önálló pénzintézeteket megkérdezésük és akaratuk ellenére belekényszeríteni olyan fúzióba, amire sohasem gondoltak és amit nem is kivannak, hanem egyenesen ellenkeznek messzemenően túlhaladja azt hiszem azt a hatáskört, amelyet a pénzügyminiszter betölt. Nyíltan megmondom, hogy nem hiszek a fúzió sikerében. Elhiszem azt, hogy a kényszer hatása alatt a bankfúziók papiroson keresztül lesznek vezetve, de hogy ennek milyen hatása lesz majd az ország pénzügyi politikájára, azt ma senki megjósolni nem tudja, de őszintén szólva, jót nem lehet ettől várni és félős, hogy megint csak nem fogja elősegíteni azt a konszolidációt, aminek érdekében ez az intézkedés meg lett téve. Legyen szabad még rámutatnom arra is, hogy azok a végzések, amelyek a pénzügyminiszter úr által lettek kiadva és amellyel elrendelik a fúziót, egy bizonyos tekintetben erősen antiszociális ízűek. A miniszter úr ugyanis végzésében elrendeli, hogy az a bank, amely kényszerült fuzionálni, átadja annak az intézetnek, amelybe belekényszerítették, egész tisztviselői karát. Az átvevő új intézet ellenben csak annyi tisztviselőt tart meg az átvett intézetekből, amennyire őneki szüksége van saját megítélése szerint. Félek már előre attól, hogy ennek a tisztán gazdasági kérdésnek lebonyolításánál bizonyos

politikai szempontok is előtérbe fognak lépni és szeretném, ha megnyugtatná a pénzügyminiszter úr a tekintetben, hogy a fúziónak, mint egyetlen pozitívuma nem az lesz, hogy számos magyar banktisztviselő fogja állását elveszíteni. Végezetül pedig legyen szabad rámutatnom arra, hogy a december 31. engedélyezett határidő anynyira rövid, hogy ez alatt teljesen képtelenség komolyan és szakszerűen letárgyalni az átadással és átvétellel kapcsolatos kérdést. Ha tehát a bankok vezetői be fogják tartani a pénzügyminiszter úr utasítását és december 31-ig mindent tető alá akarnak hozni, úgy kénytelenek lesznek féremunkát végezni. Ha pedig, hogy szakszerűen, megalapozottan vezessék keresztül a fúziót, időt fognak maguknak engedni és nem lesznek készen tárgyalásaikkal az adott határidőig, akkor kiteszik magukat annak, hogy egyoldalúan fogja a pénzügyminisztérium a kérdéseket egy tollvonással elintézni.

Ezekben ismertettem a részletekre vonatkozó bírálatomat. Hangsúlyozom, hogy mi magyarok, kik a törvény és jog alapján állunk, híven teljesítjük minden állampolgári kötelességünket, így mindenkor eleget tettünk és fogunk tenni a jövőben is adózási kötelezettségünknek is, megkívánjuk azonban, sőt hogy a mi adófilléreinkből minden téren megfelelő arányban mi is részesedjünk, hogy azokból ne támogassanak olyan törekvéseket, vagy célokat, amelyek mi ellenünk irányulnak és hogy az általunk elfogadott költségvetésnek a valóba való átültetése az egyenlő jogok alapján történjék. Csak ily módon érhető el az, hogy rend, nyugalom uralkodjék és béke legyen ebben az országban és ugyanilyen állapot uralkodjék a szomszédainkhoz való viszonyunkban is. (Potlesk. )