Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Wir können in dem bisherigen Verhalten der deutschen Regierungsparteien und in dem, was sich im Verlaufe ihrer Politik ereignet hat, nichts sehen, was uns veranlassen könnte, nicht das allerschärfste Mißtrauen einer solchen Regierung auszusprechen. Wir haben heute im Hause die Vorlage über die Verwaltungsreform erhalten, wir sehen, was man vorhat, wir sehen, daß die deutschen Minister schon gebunden sind, daß der ganze Pakt abgeschlossen ist. Es wird sich nur darum handeln, der Bevölkerung draußen die Augen darüber zu öffnen, zu welcher politischen Henkersarbeit sich die deutschbürgerlichen Parteien zur Verfügung stellen. Wir fürchten uns trotzdem nicht vor der Zukunft. Sie können, meine sehr verehrten Herren von den Mehrheitsparteien, zunächst das Volk knebeln, sie können aufräumen mit den letzten Resten der Demokratie, Sie beweisen damit nur eines: Daß wir recht gehabt haben, als wir mit großem Mißtrauen die demokratischen Beteuerungen aufgenommen haben. Sie bestätigen heute, daß das Hervorkehren demokratischer Gesinnungen nur unter dem Zwang gewisser Strömungen und anderer Machtverhältnisse geschehen ist. Das Verhalten der deutschen Regierungsparteien zeigt, daß alles, was diese im Laufe der Jahre seit der Errichtung der Čechoslovakei an Beteuerungen für Selbstverwaltung, für Selbstbestimmung der Völker und für Demokratie verbrochen haben, nichts anderes war als pure Heuchelei, nichts anderes war, als eine großangelegte Irreführung der Bevölkerung. Denn wenn es anders wäre, könnten Sie nicht die Hand dazu bieten, daß das Schandwerk vollendet wird, zu dem man sich jetzt entschlossen hat. (Souhlas a potlesk něm. soc. demokratických poslanců.)

Meine Damen und Herren! Heute ist die Regierungsvorlage über die sogenannte Verwaltungsreform vorgelegt worden. Sie stellt wohl den Gipfelpunkt der Entmündigung unseres Volkes in diesem Staate dar. Ich brauche nur hinzuweisen auf die Einschränkung des Wahlrechtes durch die Ernennungen, auf die Verkürzung des Sprachenrechtes und auf die Verschärfung des Prügelpatentes. Ich ergreife daher namens meiner Partei die erste Gelegenheit, um gegen dieses Machtwerk Stellung zu nehmen und die deutschen Regierungsparteien an ihre ungeheuere Verantwortung zu gemahnen.

Der kurze Inhalt der Vorlage ist der, daß der Staat in drei slavische Herrschaftsgebiete aufgeteilt wird, währen die Deutschen vollständig an die Wand gedrückt und den Čech en und den Slovaken als Hörige zur Ausbeutung überwiesen werden. (Výkřiky na levici.) Ein Schrei der Empörung müßte darob durch alle sudetendeutschen Gaue erschallen und wird hoffentlich erschallen und diejenigen Deutschen, die für dieses Machtwerk sich einsetzen wollen, hinwegfegen. Wenn je, so wäre jetzt der Augenblick gekommen, die Lebensrechte unseres Volkes durchzusetzen. Wir Nationalsozialisten haben schon im alten Österreich den Standpunkt vertreten, daß ein Völkerstaat auf den Völkern, die ihn bewohnen, aufgebaut sein muß. Dieser Grundsatz ist im Programm der Partei von Anbeginn an enthalten. Wir haben ihm im Jahre 1915 in einer Denkschrift Rechnung getragen, welche dem damaligen Ministerpräsidenten Stürgh überreicht worden ist, und ihn in einem Antrage, den nach Wiederzusammentritt des österreichischen Reichsrates im Jahre 1917 unser damaliger Parteivorsitzender Knirsch überreicht hat, zusammengefaßt. Unter grundsätzlichem Festhalten am Rechte der Selbstbestimmung haben wir uns seit dem Zusammenbruch ständig bemüht, dem Sudetendeutschtum ein einheitliches innerpolitisches Ziel zu setzen. Es war dies die nationale Selbstverwaltung. Zu ihrer Durchsetzung haben wir außer der Zusammenfassung aller Kräfte auf dem parlamentarischen Boden die sudetendeutsche Volksorganisation verfochten. Immer und immer wieder hat die Partei in ihren Kundgebungen diesen Standpunkt vertreten.

Dieser Standpunkt ist auch den deutschen Regierungsparteien nicht unbekannt. Im Gegenteil. Gerade sie haben seit jeher mehr Gewicht auf innerpolitische Ziele gelegt und die Selbstverwaltung als ihr Kampfziel hingestellt. Herr Minister Mayr-Harting, der kürzlich die Regierungsvorlage als einen Fortschritt in nationaler Beziehung erklärte, wird sich wohl noch erinnern können, daß er im Rahmen des ehemaligen deutschen parlamentarischen Verbandes im Jahre 1920 an einem Entwurfe von Grundsätzen für die nationale Selbstverwaltung hervorragend mitarbeitete. Es wundert uns, daß die deutschen Regierungsparteien nicht wenigstens jetzt diesen Entwurf durchzusetzen trachten. Wozu sind sie denn überhaupt sonst in die Regierung gegangen? Doch nicht allein zu dem Zwecke, um für die ihnen Nahestehenden einige Klenigkeiten wirtschaftlicher Natur herauszuholen. Herr Minister Dr. Spina möge sich erinnern, daß er am 18. Dezember 1925 im Namen der heutigen deutschen Regierungsparteien und meiner Partei eine staatsrechtliche Erklärung gab, in welcher es hieß: "Deshalb verlangen wir, daß auch der Aufbau des Staates und die Art, wie er regiert wird, sich nach den Bedürfnissen und Forderungen aller ihn bewohnenden Völker richtet. Darum wollen wir in geschlossener Einheit kämpfen für die staatsrechtliche Anerkennung der vollen Gleichberechtigung des sudetendeutschen Volkes, für dessen eigene Schulverwaltung, für die Anerkennung und Gleichstellung seiner Sprache, für die deutsche Scholle und den deutschen Arbeitsplatz." Die Herren deutschen Minister mögen uns erklären, wo in dem ganzen Entwurf auch nur ein Teil dieser Grundsätze verwirklicht ist. Die Materialisierung der Politik äußert bereits jetzt ihre schädlichen Wirkungen. Es wäre Pflicht der deutschen Minister gewesen, in dieser schicksalsschweren Zeit über den engen Rahmen ihrer eigenen Parteien hinauszusehen und sich ihres Versprechens zu erinnern, Beauftragte des ganzen sudetendeutschen Volkes sein zu wollen. Obzwar dies nicht unser Aufgabe ist, haben wir uns trotzdem verpflichtet gefühlt, sie zu mahnen, alle deutschen Parteien zu einer gemeinsamen Front zusammenzubringen, um diesen schwersten Anschlag gegen unser Volkstum zu verhindern. Herr Minister Dr Spina hat diese Anregung abgelehnt. Wir richten in letzter Stunde an die deutschen Regierungsparteien den Appell, sich ihrer. Pflichten gegenüber dem ganzen Sudetendeutschtum und ihrer Verantwortung vor der Geschichte bewußt zu sein! (Potlesk a souhlas poslanců něm. nár. soc. strany dělnické.)

A Magyarországon lezajlott parlamenti választások, melyekböl Bethlenék gyöztesen kerültek ki, kell, hogy felkeltsék az utódállamok figyelmét is.

A csendörszuronyok és sortüzek által leterrorizált és a szolgabírói kapcabetyár-virtussal megfélemlített választók akaratát ez a választás nem fejezheti ki és így nem lehet fokméröje annak a konszolidációnak sem, amelyet Bethlenék nagy garral hirdetnek. Eltekintve attól, hogy még a legliberálisabb jellegü polgári pártokkal szemben is valósággal tombolt a csendörönkény, szóval le nem írható az az ádáz gyülölet, mellyel a fehér terror kormánya belefojtotta a szót az ország dolgozó népébe.

A Vági-párthoz tartozó munkásokat, szónokokat és agitátorokat letartóztatták, jelöltjeiket a rendörség azzal fenyegette meg, hogy a Tiszába dobja öket, ha nem lépnek vissza. De egészen természetes ez a terror, ha tekintetbe vesszük a következöket:

Magyarországon, a Tanácsköztársaságnak a Csehszlovák Köztársaság aktív segístségével történt leverése óta, a kapitalizmus kezdetben véres ellenforradalmi terrorral, utóbb az agrárfeudalizmus és a bankplutokrácia exponenseiböl megalkotott törvényhozás útján stabilizálódott. A mai törvényes formába öltözött reakció exponense, gróf Bethlen miniszterelnök békés külpolitikát hirdet, mellyel leplezni igyekszik a Habsburg-ház restaurációjára való törekvést, mint az egykori Magyarország integritásának leghathatósabb feltételét. A békés külpolitikai orientáció legföbb célja azon külpolitikai és nemzetközi akadályok elhárítása, melyek a Habsburg-ház restaurációját ezidö szerint még akadályozzák. Bethlen sokszor hirdette, hogy a királykérdés megoldása Magyarországon még korai és meg kell várni a kedvezö idöt, amikor az utódállamok arisztokráciája, nagybirtokos- és banktökés-köreinek monarchista agitációja, a Habsburg-restaurációt megérleli. (Výkřiky komunistických poslanců.)

Míg Magyarországon a hírlapok állandóan szönyegen tartják a kérdést és a legitimizmus mind nagyobb méreteket ölt, míg Magyarországon csak a Habsburg-ház megfelelö tagjának kiszemelése körül folyik a harc és az agitáció, míg a magyar feudalizmus diplomáciája, kihasználva Beneš politikai ügyetlenségét, egyre agresszívebb nemzetközi megegyezésekkel kapcsolódik a nemzetközi fascizmus államaihoz, addig a csehszlovákországi külpolitika exponensei tétlenül és közömbösen várják az események érlelödését, holott a Habsburg-restauráció egyáltalán nem Magyarország belügye, hanem elsörendü politikai problémája Európának és elsösorban az utódállamoknak.

Egyúttal azonban nagy horderejü veszélye a világ proletáriátusának is, mely állandó figyelemmel és rokonszenvvel kíséri a magyarországi proletáriátus kínos harcát, a diadalmámorban tobzódó burzsoáziájával szemben és érzi, hogy egy Habsburg-restauráció, a Habsburg-királyság, vagy esetleg császárság a magyar nagytökés burzsoázia mindent letipró hatalmát és zsarnoki uralmát jobban konszolidálja, mint a mai Horthy-uralom. A Habsburg-hás restaurációja tehát elsösorban a magyarországi, másodsorban azonban az utódállamok burzsoáziájának, föleg a feudális és klerikális elemeknek, a reakciónak közös érdeke a dolgozók osztályával szemben és így nem Magyarország belügye, hanem a nemzetközi reakció érdeke és a nemzetközi munkásmozgalom veszedelme. (Souhlas komunistických poslanců.)

A Habsburg-restauráció a lefolyt magyarországi nemzetgyülési választások és a förendiház legutóbb történt törvényes helyreállítása kapcsán, új periódusába lépett. A magyarországi sajtó hangjából és azon választás eröszakosságokból, melyekkel a legraffináltabb módon lehetetlenné tették az ellenzéki jelöltek, elsösorban a munkáspárti jelöltek megválasztását, jogosan következtethetö, hogy Bethlen elérkezettnek látja az idöt a királykérdés megoldására és a Habsburg-ház restaurációjára.

Köztudomású, hogy több Habsburg-föherceg harcol a trónért. Elsösorban Ottó király, kit a legitimisták születésétöl fogva királynak ismernek el, tekintet nélkül az 1920. évi I. sz. magyarországi törvényre, mely szerint "a királyi hatalom gyakorlása" - csak gyakorlása - "1918. november 13.-án megszünt".

Ezen irányzat exponensei gróf Andrássy, Apponyi, a legtöbb mágnás és nagybirtokos, kik Bethlen óvatosabb politikájával, föként pedig Horthyval szemben ellenzékben vannak ugyan, de akikkel szemben Bethlen nem helyezkedett soha ellenkezö álláspontra a királykérdésben.

A másik trónkövetelö a dúsgazdag Frigyes föhercegnek, az osztrák-magyar hadsereg egykori föparancsnokának a fia, Albrecht, aki a magyar fajvédök jelöltje, a frankcsalás titkos részese, a harcos irredentizmus exponense.

A harmadik pedig József föherceg, a Habsburgok úgynevezett magyar ágának feje, az itáliai front egykori kegyetlen vezére, kinek erös kapcsolatai vannak Horthyval és Bethlennel a királykérdésben. Végül kombinációba vették a magyar-román, esetleg a magyar-jugoszláv perszonál-uniót is. E híreket azonban a magyar kormány, éppen a legitimizmus és a Habsburg-restauráció érdekében, erélyesen cáfolja.

És Európa nagyhatalmai szintén mintha megenyhültek volna a magyar dolgozók vérén és verítékon hízó feudális-burzsoá-hazafias részvénytársasággal szemben.

A frankhamisítási botrány hullámai elsímultak, az úri gonosztevöket szanatóriumba szállították, ezzel szemben kommunistaüldözés ürügye alatt, ártatlan munkásokat csuknak le csak azért, mert a magyar dolgozókat meg akarják szabadítani lelkiismeretlen zsarnokaiktól.

Mit jelent mindez? Azt, hogy a reakció óriási eröfeszítéseket végez, hogy a döglöfélben lévö, állandó gazdasági krízisekkel küzdö kapitalista konszolidációt biztosítsa. Ezért türik, hogy Magyarországon ma már nyiltan felvetették a királyság kérdését, a szó szoros értelmében készülnek a királyválasztásra és ezért tapasztalható az a paralitikus gyengeség a kisentente részéröl is, a mai feudális magyarországi rendszerrel szemben.

Minél reakciósabb, eröszakosabb és hetvenkedöbb lesz a mai rezsim Magyarországon, annál inkább elismerik, szilárdítják, dédelgetik a külpolitika hivatott és hivatatlan bábái a mai magyarországi fascista uralmat.

Beneš úr, aki nem szívesen hallja, ha Csehszlovákiát az idegen töke vazallusának nevezik, kénytelen frontot változtatni, fejét a homokba fúrja és se nem lát, se nem hall, nem tudja, mi történik a szomszédban és a készülödö eseményekkel szemben a régi jó cseh közmondás alapjára helyezkedik: "Já nic, já muzikant.".

Magyarország nemzetközi súlyának emelkedése kétségtelenül a nemzetközi reakció emelkedésének természetes következménye.

Hatalmas visszhangja van most Bethlen római útjának, melyröl Beneš oly könnyedén beszélt a külügyi bizottságban, holott úgy Magyarországon, mint nálunk, a politikai analfabéták is tudják, hogy a római útban a gazdasági kérdések egészen alárendelt jelentöségüek a külpolitikai kérdések mellett.

A csehszlovák kormány eddigi müködésével megerösítette azt a magyarországi rendszert, mely a proletáruralom leveretése után, a román imperialista hordákkal végig dúlatta egész Magyarországot, amely rendszernek születéséhez és fenntartásához annyi proletárvér tapad és amely végül is egy degenerált királyi család trónrajutása érdekében választási komédiát rendez, melynek egyetlen tragikus szereplöje a magyar munkásság és földmívesség. Ez csak azt bizonyítja, hogy a mi kormányunknak és Beneš úrnak is közömbös az, ha a csehszlovák állam szomszédságában újra trónra kerül valamelyik Habsburg-csemete.

De nem nézheti ezt közömbösen sem Magyarország, sem az utódállamok proletariátusa. És ezért Csehszlovákia proletariátusa nevében, tartozzék az bármely nemzetiséghez is, kijelentjük, hogy minden szeretetünk és csodálatunk azoké, akik dacolni mernek a munkásvér szagától megrészegült fenevadakkal, nem riadva vissza a középkori inkviziciót megszégyenítö borzalmaktól és több esztendei fegyháztól.

Minden utálatunk és gyülöletünk azoké, akik a magyarországi dolgozó osztály szenvedésének okai és akik, úgy látszik, természetes szövetségesekre leltek a csehszlovákországi burzsoá körökben, akiknek a mi kormányunk mindenre kész eszköze.

Együtt fogunk harcolni és találkozni fogunk a dolgozók felszabadításáért folyó harcban magyar proletártestvéreinkkel. (Potlesk komunistických poslanců.)