Ha a francia állásponttal összeegyeztetjük Mac Donald angol miniszterelnöknek és Lloyd George, liberális angol pártvezérnek, Borah szenátornak, az amerikai külügyi bizottság elnökének, Mussolininak, az olasz miniszterelnöknek közismert álláspontját, akkor a békeszerződések sérthetetlenségének elvét máris megdöntöttnek kell tekinteni. Olvassuk el még ezekután Masaryk G. Tamásnak jubileumi nyilatkozatát, Benešnek és Bethlennek karácsonyi és Károlyi gróf, ma gyar miniszterelnöknek ujévi nyilatkozatát, Valkó magyar külügyminiszternek a közelmultban tett nyilatkozatát és akkor teljesen logikus lesz az a lépés, amely azt indítványozza, hogy Középeurópa megmentése és az európai, sőt a világválság lokalizálása végett az osszes európai államok űljenek le sürgősen a zöld asztalhoz és mindenek előtt intézzék el az európai és a világállmok közös akaratából a revizió megoldását. Ez teljesen megfelelne a Flandin által képviselt francia álláspontnak és képes lenne a nemzeti és emberi gondolat harmonikus beteljesülése érdekében a nélkülözhetetlenül szükséges, teljesen egyöntetü, nemzetközi eljárást biztosítani.

Igy lehetne kiküszöbölni a gyülölet érzését és a revansnak, következményeiben gyilkos gondolatát Európa összes népeinek életéből és a gazdasági megujhodáshoz okvetlenül szükséges légkört villámsebességgel lehetne megteremteni.

A csehszlovák külpolitika forszírozta a gazdasági megegyezést Csehszlovákia, Ausztria és Magyarország között, de ismét csak a cseh imperializmus magas lováról. Úgy gondolta, hogy egy olyan cseh-osztrák-magyar gazdasági együttest csinál, amelyben megnyílik részére a lehetőség a vezető szerepre a Duna völgyében, úgy, hogy a vezetés révén a maga hatmilliónyi lélekszámával egy ötvenmilliós lelket számláló terület gazdasági és politikai leigázását csendesen keresztül viszi. De jött a kiábrándító Tardieu terv a dunai államok öncélusága és egyenrangusága alapján, amelyről Tardieu a francia kamarában ezt mondotta: "Arról van szó, hogy a természet által egységesnek teremtett gazdasági terület szétmorzsolódásának vége vettessék, a vámok leépíttessenek és mesterséges iparok fejlesztése megakadályoztassék, elejét veendő nagy államterületek fogyasztópiacok hiányában való megfullasztásának."

Kétségtelen az, hogy Középeurópában úgyszólván a régi Magyarország tekinthető egyedül oly területnek, amelyet a természet által egységesnek teremtett gazdasági területnek lehet minősíteni és amikor a "Temps" a dunai államok gazdasági együttműködéséből az igazság békéjének a megszületését is megcsillanni látta és ennek kifejezést is adott, a csehszlovák kormány a magyar államiság kiépülésének veszélyét vélte felismerni és ravaszkodással próbálta megtorpedózni a Tardieu tervet azzal, hogy felcsapott Németország protektorává. Szegény Németországon egyszerre megesett a szíve és reklamálta annak szíves hozzájárulását a Tardieu tervhez, mint conditio sine qua non-t. Persze Franciaországot ugyanakkor agyondicsérte, hogy nyugodtan hivatkozhassék arra, hogy a hála és a feltétlen odaadás Franciaország iránt megingathatatlan a Csehszlovák köztársaságban. Csehszlovákia és Németország között igen nagy számu elválasztó vonal és ellentétes törekvés van, de Beneš úgy számított, hogy a német veszedelem csak jóval később válik időszerüvé, tehát a cseh imperialista ábrándra közelebbi veszélyt jelentő öncéluságot és egyenjoguságot kell a dunai államoknál a német segítséggel, illetve a németekkel kifejlődésében megakadályozni. Azt hiszi, szegény franciák nem veszik észre a szőrös kezet. Németország pedig a cseh támogatás hallatára erőben és önérzetben fejlődik.

Az a kereskedelempolitika, amelyet a kis államnál nagyhatalmi ábránd vezet, rettenetesen rossz, kalandos és nagyon kockázatos, mert egymás mellett élő népek jólétét, boldogságát teszi kockára s közrejátszik egy, az emberiségre nem kivánatos háboru kitörésére. Azután meg már nem is olyan utópia egy francia-német gazdasági megegyezés. Ekkorra talán az a számítás, hogy akkor a német frakk átviszi a "hálás" cseh politikát a megváltozott viszonyok közötti boldogságba? De Tardieu tervét Németország hozzájárulása nélkül el se lehet képzelni. Minek tehát a fölösleges csehszlovák buzgalom? A jó kereskedelempolitikának a kölcsönös fogyasztási piacok megszerzésére kell törekedni a mezőgazdasági termékek tekintetében behozatali és kiviteli megállapodásokra oly országok között, amelyeket a Duna az összetarto-zandóság jelentőségével köt össze.

"A Duna itt van és nincs eltemetve. Ereje és jelentősége meg, nem másítható. Mellette a népek lehetnek gazdagok, lehetnek szegények, sírhatnak bánatukban és ujjonghatnak örömükben, idilli békében legeltethetik nyájaikat, vagy gránátokkal lőhetik egymást; a Duna hullámai változatlan méltósággal hömpölyögnek örök céljuk, a tenger felé, ártatlan népek között, a gazdaságra hivatott, de még is szegény országokon át." Az összes dunai államnak meg ke l ezt érteni és a népek testvériségét kell munkálni, amely a megértést lehetővé teszi és az igazság napjának áldást adó melege alatt a népek jólétét és nemzeti fejlödésüknek előrehaladását önzetlenül és önfeláldozóan szolgálja. Aki a természet adottságát nem akarja látni, aki nem érzi ki abból az el nem hanyagolható parancsát a nagy természetnek, annak keresztül kell esni mindazokon a megpróbáltatásokon, amelyeknek nyomán pusztulás és könnyáradat jelenkezik. (Výkřiky posl. Stejskala a komunistických poslanců.)

Místopředseda Špatný (zvoní): Volám p. posl. Stejskala k pořádku.

Posl. dr Törköly (pokračuje): A csehszlovák hivatalos politika ügyet sem vet a népek testvériségének a szükségére. Belpolitikája, amelynek jósága a külpolitika jóságának a föltétele a testvériség kifejlődését csírájában akarja elfojtani. Itt a belpolitika jóságáról beszélni abszolute lehetetlen. Mert az a belpolitika, amelyről a tárgyilagos megitélés konstatálja, hogy legtöbbször álutakon, a népek, a nemzeti kisebbségek elnyomását szolgálja, kizárja bel és külpolitikai vonatkozásban egyaránt a megértés, a megegyezés és a megbékélés mentalitásának a megszületését. Nem akarok itt minden tényt felsorakoztatni, amely belpolitikai téren az elnyomás jelenlétét perrendszerüleg igazolja. (Výkřiky posl. Čižinské.)

Místopředseda Špatný (zvoní): Volám pí. posl. Čižinskou po třetí k pořádku.

Posl. dr Törköly (pokračuje): Ezt a tényfelsorolást el fogjuk végezni rövidesen más alkalommal. Most csak egy tényre hivatkozom és ez az, hogy az 1930. december 1.-én és a reá következő napokon megejtett népszámlálás alkalmával a hivatalos kormánypolitika Szlovenszkóban és Ruszinszkóban célzatosan arra törekedett, hogy a magyar és német nemzeti kisebbségek lélekszámát mesterségesen lecsökkentse. Hogy ezt a törekvést siker koronázza, a hatalmi politika a népszámlálási törvény és a népszámlálási 86/1930 számu rendelet végrehajtására óriási többségben gutgesinnt végrehajtó közegeket, tulzó csehszlovák nacionalista "megbízható" népszámlálási biztosokat alkalmazott, akik az intenciót jól megértvén, túlbuzgóságokra vetemedtek. Ez a túlbuzgóság azonban túljó eredményt hozott ki. Ámde a túl jó eredményt az Állami statisztikai hivatal születési, halálozási, beköltözési és kiköltözési adataival nem lehetett összhangba hozni. Ezért nem láttak az 1930. decemberében megtartott népszámlálás szlovenszkói adatai ma sem napvilágot.

Reparálni kellett a túlbuzgóságot. Keresték a megfelelő módot, amely nem árulja el egészen az 1930. évi népszámlálás megbízhatatlanságát, sőt azt a látszatot keltheti, mintha a kormány a szabálytalanságok javításával az igazság útján akarna haladni. Elrendelték tehát az összeírási ív tizennegyedik rovatának a revizióját és jegyzékben összeírták mindenütt azokat, akiknek az állampolgárságuk és illetőségük nincs kellőképp feltüntetve és a járási hivataloknak, illetve az alsóbb állami végrehajtó közegeknek ezt a jegyzéket leküldték, hogy vizsgáljanak és korrigáljanak. Nem nagy munka, legfeljebb még egy tisztázat készül. Nincs kizárva, hogy a hatalmi politika más titkos korrekciót is elrendelt kényszerhelyzetében, ezt azonban még nem tudjuk perrendszerüen bizonyítani, de a szabálytalanságok és visszaélések egész tömegét igen. A szlovenszkói országos hivatalnak 33.071/1932 számu bizalmas rendelete azonban a kezünkben van és azt innen fel is olvasom, hogy itt a fórumon bizonyítsam be a nagy nyilvánosság előtt az 1930. évi népszámlálás megbízhatatlanságát. Az idézett rendelet magyar fordításban így hangzik:

"Az 1930. évi népszámlálás anyagának feldolgozásánál megállapítást nyert, hogy némely községben rendkívüli mértékben megnövekedett a külföldi állampolgárok száma az 1921. évi népszámlálás eredményével szemben. Ez az emelkedés azzal magyarázható, hogy 1921-ben a lakosság egyrésze állampolgárnak tekintetett, később azonban megállapítást nyert, hogy nem csehszlovák állampolgárok, részben azáltal, mivel állampolgárság iránti kérvényük el lett utasítva és míg az első időkben illetőségük Szlovenszkón elismertetett, később külömböző okokból el lettek utasítva, főként a nem eléggé világos törvényes rendelkezések folytán.

A népszámlálási összeírási ívekben a 14. rovatban - községi és állami illetőség - egy egész sereg személynél helytelen adatok vannak bejegyezve, úgyhogy nem is lehet megállapítani, hogy vajjon külföldi, vagy csehszlovák álampolgárokról van-e szó. Igy például ebben a rovatban az állami hovatartozandóságra vonatkozólag a következő bejegyzések találhatók: "vitás", "kétséges", "megállapíthatatlan", "nem tudja megmondani" stb.

Ezekből a beirásokból nem állapítható meg az sem, hogy vajjon csehszlovák, vagy külföldi állampolgárokról van-e szó, továbbá, hogy melyik külföldi állambeli, dacára annak, hogy a fél kihallgatásával ez könnyen megállapítható lett volna.

Ezen szabálytalanságok következtében ezeket a személyeket nem lehet csehszlovák állampolgárok közé számítani, jóllehet sokan közülük csehszlovák állampolgároknak tekinthetők megállapítatlan községi illetőséggel. Ezzel tehát a népszámlálás eredménye ebben a rovatban a megbízhatóság tekintetében sérelmet szenved.

Megküldjük ezért a csatolt névjegyzéket azokról a személyekről, akiknek nincsen az állami illetőségük pontosan feljegyezve. Az állami illetőséget meg lehet állapítani ezen személyekre nézve a szokásos illetőségi jegyzőkönyvekkel történő kihallgatásokkal, valamint egyébb segédeszközökkel. Mindenesetre szükséges azonban annak megállapítása, hogy csehszlovák, vagy külföldi állampolgárokról van-e szó és ha külföldiek, melyik államhoz tartoznak.

Hangsulyozottan is megjegyeztetik, hogy a népszámlálásra döntő időszak 1930 december 1.-éről 2.-ára virradó éjjel és a nyomozásoknál ez legyen az irányadó. Ezen munkálat a leggyorsabban és legpontosabban legyen elvégezve és egyuttal figyelni kell arra, hogy ez a községben ne váltson ki nagyobb feltünést."

Ennek a rendeletnek a főjelentősége az, hogy csehszlovák közokirat állapítja meg, expressis verbis, a szlovenszkói 1930. évi népszámlálás megbízhatatlanságát, amikor azt mondja: "Ezzel tehát a népszámlálás eredménye ebben a rovatban a megbízhatóság tekintetében sérelmet szenved." De világot vet ez a bizalmas rendelet a hatalmi politika nemes intencióira is akkor, amikor a titkos rendeletekkel való kormányzás ügyességét készíti elő, mondván: "Ezen munkálat a leggyorsabban és legpontosabban legyen elvégezve és egyuttal figyelni kell arra, hogy ez a községben ne váltson ki nagyobb feltünést."

Az 1930/86 rendelet 29. paragrafusa megadja a módot a nyílt revizióra. A végrehajtó hatalom azonban ezt az utat elkerüli és a "megbízható", mindenben engedelmes reparátorok titkos útvesztőiben folytatja a kormányozható népszámlálást. Miért a titkos ut? Hogy ne lehessen ellenőrzés.

Az állampolgárság és illetőség kérdésében is tesz a felolvasott bizalmas rendelet beismeréseket, amelyek igen értékesek, mert csehszlovák közokiratban foglalt hivatalos elismerései annak a jogbizonytalanságnak, amely e téren mutatkozik. A népszámlálásnál mintegy 150 ezer magyarral kevesebb lett feltüntetve csak az állampolgárság és illetőség kérdésének korrekt fegyverével. No hát ez még a belügyminiszter úr előtt is sok. Ezt reparálni akarja. De ez a nagy szám kiáltóan parancsolja, hogy a megbízhatatlan népszámlálás helyett el kell rendelni az uj népszámlálást, annál is inkább, mert a nemzetiségi rovat, a tizenötödik rovat kitöltése is olyan nagyszámu szabálytalanságot rejt magában, hogy tisztán a tizennegyedik rovat titkos korrekciójával úgysem fog menni az Állami statisztikai hivatal bizonyító adataival való összestimmeltetés. (Předsednictví převzal místopředseda dr Lukavský.)

Hogy a kormányozható népszámlálás az igazságnak milyen arculütését jelenti, arra kiáltó példa az az eredmény, amelyet a Statistický Obzorban közöl Boháč A. dr, profeszszor, a Statisztikai hivatal népszámlálási ügyosztályának vezetője, Ruszinszkó nemzetiségi megoszlásáról. Eszerint Ruszinszkón az 1930.-i népszámlálás 108.950 magyart állapított meg. Ez az összlakosság 15.36 százalékát teszi. 1910-ben még 29˙16 százalékát, az 1921. évi népszámlálás szerint már csak 17.37 százalékát, most pedig csupán 15.36 százalékát kepezi a magyarság Ruszinszkó összlakosságának. Ha a népszámlálási biztosok ezt a tempót tartják be, húsz év múlva az utolsó magyar, mint utolsó bölény fog járni a Vrchovina tövében. Ruszinszkón 10 év alatt csupán 5131 lélekkel szaporodott volna a százezeres magyarság? Ha ez igaz volna, akkor ez azt jelentené, hogy a ruszinszkói magyarság természetes szaporulata 1000 magyar után egy évben 0˙51, tehát nem is egy egész, hanem csupán egy félmagyar. Hát elhihető ez? Hát lehetséges ez. Mikor az 1930-ban végrehajtott magyarországi népszámlálás adatai alapján látjuk, hogy a magyar faj természetes szaporulata 1000 lélek után 10.8, mikor a csehszlovák Állami statiztikai hivatal kimutatásai s Boháč professzornak négy év előtt megjelent demográfiai tanulmánya alapján megállapított tények szerint a magyarság évi szaporulata 1000 lélek után évi 8-10-et tesz ki, akkor a népszámlálás 0.51 ezrelék természetes szaporulatot mutat ki s a ruszinszkói magyarságot a francia és a mexikói nép természetes szaporulata mögé helyezi. És ugyanakkor Boháč professzor még a tudományosság álarcában igyekszik ezt a tényt igazolni, amikor azt írja a Statistický Obzorban, hogy "a magyar faj vitalitása csökkent." A magyarság fiziológiai és biológiai sajátosságai nem változtak meg, professzor úr, tiz év alat, de az önök népszámláló biztosai végzik el a herodesi munkát a magyar csecsemők között.

Ahol ilyen cselekedetek mutatják a kormányzat mentalitását, ott a testvériség megalapozását hiába keressük. És akkor hiábavaló minden törekvés a gazdasági közeledésre is. Szakítani kell tehát a kormánypolitika mai immorális irányzatával. Uj kormányt követelünk, amely nem szabódik az igazság és a realitások meglátásától és a népek érdekében való szolgálatától. A mostani kormánynak sem külpolitikai, illetve kereskedelempolitikai, sem belpolitikai tényeit nem vagyunk hajlandók szavazatainkkal alátámasztani.

Hohes Haus! In den nächsten Tagen wird das Parlament ein trauriges Jubiläum feiern, u. zw. werden es am 3. April zwei Jahre sein, daß der damals sehr bekannt gewordene Antrag auf Einsetzung eines Ausschusses zur Behandlung der Fragen der nationalen Minderheiten im Hause hier aufgelegt wurde. Dieser Antrag vom 3. April 1930 kam aus der Erkenntnis heraus, daß es mehr als dringend notwendig wäre, in diesem Staate eine Plattform zu schaffen, auf welcher die Kampffragen zwischen den Völkern in parlamentarischer Form diskutiert werden könnten und der Versuch gemacht werden sollte, manche überflüssige Verfolgung vielleicht einzudämmen oder einzustellen. Der damalige Antrag war von allen Vertretern der Minderheitsvölker in diesem Parlament unterschrieben, auch die deutschen Regie rungsparteien waren auf diesem Antrag unterzeichnet. Seit dieser Zeit ist die Hoffnung immer tiefer und tiefer gesunken, daß dieser Antrag auch eine ernste Behandlung finden werde. Wie begründet es damals gewesen ist, einen solchen Antrag einzubringen und damit den Versuch zu unternehmen, einen Ausschuß zu schaffen, der gewissermaßen bei gespannten Zeiten als Ventil hätte wirken können und die Möglichkeit gegeben hätte, die nationalen Streitfragen zu behandeln, sieht man heute. Anstatt diese Möglichkeit auszunützen, was auch bei einigem guten Willen unbedingt und zwingend möglich gewesen wäre, hat man diesen Antrag auf die lange Bank geschoben, es sind jetzt zwei volle Jahre und das Parlament hat sich außer einigen Schiebungen in den Ausschüssen damit überhaupt nicht mehr befassen können. Demgegenüber sind Zustände im Lande, welche nur zu sehr zeigen, wie wertvoll es gewesen wäre, auch in der letzten Zeit einen solchen Ausschuß zu haben, der sich mit den brennendsten Streitfragen im Lande hätte befassen müssen. Die Verhältnisse haben sich in einer Weise zugespitzt, daß es nicht anders möglich ist, als die Plattform des Parlaments zu benützen, um einerseits den entschiedensten Einspruch der deutschen Bevölkerung hier kund zu tun, anderseits aber auch darauf hinzuweisen, welch unerhörten Übergriffe heutzutage an der Tagesordnung sind. (Posl. dr Schollich: Das ist das Ergebnis des Herrn Lukavský! Du hast einen guten Vorsitzenden, es ist der Haupthetzer!) Ich werde auch Gelegenheit haben, aus seinem engeren Wahlkreis einige Mitteilungen zu machen. In diesem Hause hier hat, während die Parlamentarier abwesend gewesen sind, in den letzten Tagen ein niedliches Stelidichein stattgefunden. Es kam wir vor, wie wenn Kobolde hier ihr Spiel zu der Zeit getrieben hätten, in der die Gesetzgeber auf Osterferien geschickt waren. Man hat hier in pompöser Form, ich glaube sogar mit Radiobegleitung, den Osterfrieden verkünget. Es hat auch der Präsident des Staates, soviel ich den Zeitungen entnommen habe, hier gesprochen und feierlich an dieser Verkündigung des Osterfriedens teilgenommen. Wie dieser Osterfrieden im Lande ausgesehen hat, konnten Sie aus den Zeitungen entnehmen. Es war wahrlich kein frommer Wunsch, sondern eine Heuchelei, wenn man von hier aus in großen Worten vom Osterfrieden sprach und zu gleicher Zeit im Lande draußen die Verfolgungen, Verhaftungen und Persekutionen in einer Weise zugenommen haben, daß eigentlich ein unverhülltes Standrecht über dem Lande herrscht; und es ist nur eine gewisse Legalisierung dieses Zustandes, wenn sich die Nachricht, die wir vor kurzer Zeit erhalten haben, bewahrheitet, daß tatsächlich in Komotau, Görkau und im Elbogener Gebiet der Ausnahmszustand verhängt worden sein soll. Es wäre nur eine Legalisierung der tatsächlichen Zustände, wenn man wenigstens die unerhörten Verfolgungen in diesem Lande mit dem Worte "Ausnahmszustand" etwas beg reiflicher erscheinen ließe. Die Aufhebung der persönlichen Freiheit ist bis zu einem Maße gediehen, daß ich versuchen möchte, den bestehenden Zuständen den Rechtszustand gegenüberzusetzen, weil ich glaube, daß eine solche Betrachtung immer wertvoll ist, und weil sie eine Handhabe bietet zu beobachten, wie weit die bestehenden Verhältnisse von den Rechtszuständen bereits abgewichen sind. Es sind für die Verhaftungen, also für die Behinderung der persönlichen Freiheit, genaue gesetzliche Bestimmungen vorgesehen und es sind nicht aus dem alten Österreich, sondern auch nach dem Umsturz Verschärfungen der Bestimmungen gesetzlich und durch Regierungsverordnung dahingehend durchgeführt worden, daß Haftanträge und Haftverhängungen auf das äußerste Maß einzuschränken sind. Gesetze, welche die durch die Verfassung gewährleistete persönliche Freiheit - behindern, sind einschränkend auszulegen. Die Bestimmungen der alten österreichischen Strafprozeßordnung wurden noch dahin verändert, daß nicht mehr wie früher begründete Besorgnis und Verdachtsmomente genügen, um rechtlich eine Verhaftung ordnungsgemäß erscheinen zu lassen, sondern die jetzige Textergänzungen in der Čechoslovakei verlangen, daß diese besonderen Umstände und Befürchtungen auch nachgewiesen werden müssen. (Hört! Hört!) Nur unter diesen Bedingungen ist es gesetzlich begründet und gesetzlich berechtigt, eine ordentliche Haft zu verhängen. Der Justizministerialerlaß des čechischen Justizministeriums vom 3. Jänner 1920 hat sich ausdrücklich mit der Frage der schablonenhaften Haftverhängung befaßt und sie, d. h. Massenverhaftungen, ausdrücklich verboten. Dieser Justizministerialerlaß besteht natürlich noch heute und es wäre sehr schön, wenn der Herr Justizminister darauf Einfluß nehmen würde, daß sein eigener Erlaß wenigstens annähernd berücksichtigt würde. Es wird dort ausdrücklich noch festgestellt, daß es keinesfalls zulässig ist, sich bei der Beantwortung der Fragen, ob eine Haft zu verhängen sei oder nicht, durch äußere Erscheinungen, etwa durch das mit der Tat verbundene Aufsehen oder durch eine allfällige Entrüstung der Öffentlichkeit über die Tat bestimmen zu lassen.

Diese Worte sind geradezu hellseherisch geschrieben, denn sie treffen umgekehrt auf die Verhältnisse, wie sie heute tatsächlich im Lande bestehen, zu. Die "allgemeine Entrüstung des Publikums" wird ersetzt durch eine maßlose und unerhörte Hetze der Presse und außerdem durch die entsprechende Begleitungsmusik, die die Prager Straße in solchen Fällen zu geben gewohnt ist. Es sind also genaue Bestimmungen, die gesetzlich vorgesehen sind, wie und wann eine Verhaftung erfolgen soll, in Tatsächlichkeit gegeben, in Wirklichkeit wird damit geantwortet, daß man wahllos bis zur Unsinnigkeit Verhaftungen durchführt, daß man mit Hausdurchsuchungen hinter jedem einzelnen Lehrbuben, der überhaupt nichts besitzt, nachläuft, um womöglich bei ihm Vereinsabzeichen oder eine Einladung oder irgend eine andere lächerliche Kleinigkeit zu finden, Dinge, die nie und nimmer nach den festen gesetzlichen Bestimmungen eine Unterlage zu einer Verhaftung sein können, die äußerstenfalls Gegenstand einer Untersuchung vielleicht wegen Übertretung des Vereinsgesetzes sein könnten, niemals aber eine Unterlage zu einer derartigen Jagd auf Menschen - denn es ist eine Jagd auf Menschen - geben könnten. Diese Jagd auf Menschen hat sich nun zu einer Jagd auf Fähnchen, Abzeichen, auf Hakenkreuze, und wie man jüngst auch hörte, auf Turnverbandsabzeichen, kurz und gut auf alles, was man noch irgendwie unterdrücken könnte, ausgedehnt. Die Verfolger suchen jetzt auch besonders die Schüler als Objekt. Es hat sich heute ereignet, daß vom Wintersport zurückkehrende Schüler am Wilsonbahnhof deswegen verhaftet wurden, weil sie Wintersportabzeichen getragen haben. Meine sehr verehrten Herren! Es ist vom Erhabenen zum Lächerlichen nur ein sehr kleiner Schritt, und diesen kleinen Schritt haben Sie mit Siebenmeilenstiefeln gemacht. Erst in der jüngsten Zeit zeigt sich aber, daß das System, das man damit verfolgt, Fortschritte gemacht hat. Man hat von verhafteten jungen Burschen den ganzen Stammbaum durchsucht, ob nicht da oder dort ein Onkel, ein Großonkel, ein Neffe oder sonst etwas vorhanden wäre, der da mit einem im Staatsdienst Befindlichen verwandt ist, um daraus einen Zusammenhang mit dem im Staatsdienst Befindlichen zu konstruieren, und man geht jetzt soweit, um aus diesem familiären Zusammenhang eine Waffe zu schmieden, um eine neue Hetzjagd gegen die noch im Staatsdienst befindlichen Deutschen zu unternehmen.

Daß nicht einmal diese Zusammenhänge notwendig sind, um Verfolgungen von Deutschen durchzuführen, will ich an einem Beispiel aus jüngster Zeit zeigen. Ein Professor in Pilsen - die Sache dürfte dem Herrn Vorsitzenden nicht unbekannt sein - hat einfach von einem Schuldiener ein blaues Couvert in die Hand gedrückt bekommen, in welchem ihm verlautbart wurde, daß er am nächsten Tag seinen Dienst zu liquidieren hat, daß er am zweiten Tag zu übersiedeln und am dritten Tag einen neuen Dienst in Elbogen anzutreten hat. Dieser Herr ist 23 Jahre in seinem Beruf dort tätig und man konnte ihm in dieser Zeit gar nichts vorwerfen. Der Hauptpunkt des Vorwurfes ist angeblich der, daß man ihn einer hypernationalen Gesinnung zieht. Ausgerechnet! Ich wüßte in nächster Nähe auch einen national gesinnten Professor, dem hypernationale Gesinnung in außerordentlichem Maße zugesprochen werden kann. (Výkřiky posl. dr Schollicha.) Das Bezeichnende dabei ist noch, daß keinerlei Voruntersuchung, auch keinerlei Anfragen an den Betroffenen gerichtet wurden und daß nicht vielleicht eine Disziplinaruntersuchung eingeleitet wurde, deren Endergebnis eine strafweise Versetzung gewesen wäre, sondern es ist das gleiche wie bei den Verhaftungen. Bei den Verhaftungen verhaftet man vorher und nachher sucht man krampfhaft irgendwelche Gründe zu konstruieren, um diese Verhaftungen begründet erscheinen zu lassen. Jetzt geht man sogar so weit, daß man einen Staatsbeamten vor einer Untersuchung versetzt, um ihm nachher eine Disziplinaruntersuchung an den Hals zu hängen. Das ist eine Behandlung, die geradezu ungeheuerlich ist. In drei Tagen kann man nicht einmal einen . . . . . . (Posl. Horpynka: Das ist die čechoslovakische Freiheit, die am 28. Oktober 1918 erfunden wurde!) Das ist die neueste Kündigungsordnung. Ein Dienstmädchen wird in 14 Tagen gekündigt; und wenn jemand 23 Jahre Staatsdienst gemacht hat, kann er binnen dreimal 24 Stunden verschoben werden. Das ist eine ungeheuerliche Behandlung; man sollte sich schämen, daß hierzulande so etwas möglich ist. Ich möchte da wissen, was eigentlich ein Mißbrauch der Amtsgewalt ist, wenn derartige Dinge kein Mißbrauch der Amtsgewalt wären. Es ist ganz außer Zweifel, daß es auch einen Mißbrauch der Staatsgewalt gibt. Wir haben ja täglich Beispiele dafür. Was die Verhafteten betrifft, möchte ich noch einen Punkt hervorheben. Dieser Punkt ist der, daß die gesetzlichen Bestimmungen vorschreiben, daß bei Verhaftungen mit möglichster Schonung der beschuldigten Personen vorzugehen ist, mit möglichst wenig Aufsehen und möglichst großer Rücksichtnahme auf die betroffenen Personen. Denn die Verhaftung bedeutet nicht das Erraffen eines Schwerverbrechers, sondern sie bedeutet höchstens, daß Verdachtsmomente vorhanden sind, die erst untersucht werden sollen. Infolgedessen sind Leute, die aus Verdachtsmomenten, die noch nicht bewiesen sind, ihrer persönlichen Freiheit beraubt werden, nach den gesetzlichen Bestimmungen mit einer entsprechenden Schonung zu behandeln. (Posl. Horpynka: Das steht im Gesetz und dieses Gesetz gilt für die Gendarmerie nicht, wenn es sich um Deutsche handelt!) Ich werde Ihnen gleich an einem Beispiel zeigen, was sich die Gendarmerie ausgerechnet an den Osterfeiertagen erlaubt hat, um Ihnen zu zeigen, wohin dieses System führt, weil jeder. Gendarm glaubt, daß er ein Teilhaber an dieser Razzia ist und eine sadistische Lust findet, bei der großen Hetze, die vom Ministerium ausgeht, mitzutun. In meiner Heimatstadt Mies hat sich am Samstag abend zu gleicher Zeit, als die Auferstehungsfeier vor sich ging, Folgendes ereignet: Ein Gendarm, nicht unbekannt als ausgesprochener Chauvinist, der sich schon öfter betätigt, namens Viták . . . . . (Posl. dr Schollich: Ein Anhänger Lukavskýs!) - darüber ist kein Zweifel - hat sich über den Ringplatz, der von vielen Leuten umstellt war, zur aufgestellten Feuerwehr begeben, hat dort aus Reih und Glied heraus einen Feuerwehrmann, der dort in Uniform stand, verhaftet und möglichst theatralisch über den vollbesetzten Ringplatz geführt. Dieser Verhaftete war der gewesene nationalsozialistische Stadtrat Wurda, den man unter dem größten Aufsehen, mit jenem Aufsehen, das nach dem Gesetz vermieden werden soll, über den Marktplatz geführt hat, um in seinem Hause eine Durchsuchung vorzunehmen! (Posl. dr Schollich: Schade, daß man den Gendarm nicht durchgeprügelt hat!) Ja, das hätte ihm gebührt. Aber das war nicht genug. Nach kurzer Zeit ist man wieder gekommen und hat am Marktplatz vor versammelten Hunderten von Leuten den Jugendführer Reisser zusammengefangen und über den Marktplatz geführt. Es muß zu bedenken gegeben werden, ob [Další slova byla usnesením předsednictva posl. sněmovny ze dne 30. března 1932 podle §u 9, lit. m) jedn. řádu vyloučena z těsnopisecké zprávy. Viz těsnopiseckou zprávu o 174. schůzi posl. sněmovny.] eine derartige Aufreizung der Bevölkerung, im Dienste der Ruhe und Ordnung geschieht. Die meisten Dinge werden unter den stereotypen Worten "Ruhe und Ordnung" durchgeführt und es ist von seiten der Bevölkerung vielleicht nur vernünftige Überlegung, daß sie sich nicht zu mehr hinreißen läßt, wenn sie derartige Ungeheuerlichkeiten zu sehen und zu hören bekommt. Der Herr Minister des Innern sollte - es wird das grotesk klingen - wohl längst Weisungen herausgeben, daß sich die untergebenen Sicherheitsorgane der Bevölkerung gegenüber in einer, sagen wir, halbwegs möglichen Art benehmen sollen. Statt dessen hat der Herr Innenminister sich bereits zu diesen verschiedenen Verfolgungen geäußert, u. zw. in einer Art und Weise, die man nur als ein Eingreifen in das laufende Verfahren bezeichnen muß. Auch hat er in einer Weise gesprochen, daß er von der Schuld der Verhafteten schon derart überzeugt ist, daß doch langsam die Behörden und Gerichte diese Schuld durch fertige Tatsachen fundamentieren müssen, um aus dem ganzen Wirbel, den sie angerichtet haben, wieder herauszukommen. Man braucht nur darauf hinzuweisen, daß in einem Falle sich die Kerkertüren nach fünf Monate langem vergeblichen Suchen wieder geöffnet haben. (Výkřiky: Bei Werner hat es 6 Monate gedauert!) Ich meine den Fall des Rentmeisters Müller, der 5 Monate lang gesessen ist, Werner ist 6 Monate lang gesessen, und nach dieser Zeit mußte man trotz eifrigstem Suchen den verhafteten Müller entlassen und konnte auch bis heute keine Anklage erheben, weil man kein Material gefunden hat. Im alten Österreich wäre bei umgekehrten Ereignissen kein Zweifel gewesen, daß ein ungeheuerer Sturm der čechischen Volksvertreter unter Führung der čechischen Minister entsprechend Widerspruch, u. zw. ununterbrochenen Widerspruch gegen derartige Dinge geleistet hätte.