Tisztelt képviselőház! A költségvetés a legfontosabb ténye az államéletnek, azt a legpontosabban kell összeállítani és időt kell hagyni arra, hogy mindenegyes törvényhozó elég tüzetesen tudjon az egyes kérdésekhez hozzászólni. Az a tempó, amit mostan érthetetlen okoknál fogva diktáltak a költségvetésnél, azt hiszem, csak annak kárára szolgálhat. Oly rettenetes gyorsan, oly rettenetesen összezsúfolva tárgyalta le a költségvetési bizottság a jövő évi költségvetést, hogy annak pongyolaformája mindenütt kitünik.

A bizottságokban mi elmondottuk véleményünket elégszer azokról a hibákról, amiket a kormány a jelenlegi költségvetésből sem küszöbölt ki. Éppen ezért legyen szabad nekem itt legelsősorban a magyar iskolák kérdésével, a magyar kulturával foglalkoznom. A saint-germaini békeszerződés 9. §-ának értelmében a nemzeti kisebbségek számára "méltányos részt kell biztosítani mindazoknak az összegeknek az élvezetéből és felhasználásából, amelyek a közvagyon terhére állami, községi, vagy más költségvetésekben nevelési, vallási, vagy jótékony célokra fordittatnak".

Ha azt keressük, hogy a költségvetés keretein belül milyen összegeket fordítanak magyar célokra, magyar iskolákra, magyar nevelésre, akkor egyetlenegy tételt sem találunk, amelyből kitünnék, hogy hány százalékot fordítanak magyar célokra. Ha alapul veszem is az 1930. évi népszámlálást - amit azonban teljesen mérvadónak nem ismerhetek el - úgy országos viszonylatban a magyarság az egész köztársaságnak 4.8%-át teszi ki, vagyis a magyarságnak a költségvetésből ezt a bizonyos részt meg kellene kapnia. Ezzel szemben a tényállás az, hogy a népoktatásra fordított 314 millió koronából bennünket a 4.8% alapján megillető 15 mil.lió koronát sehol sem találjuk fel a költségvetésben, annál kevésbbé, mert a Szlovenszkón létező 864 elemi iskolából 700 olyan iskola van, amiket nem az állam, hanem más testület tart fenn.

Ugyanez a helyzet a polgári iskoláknál. A magyar polgári iskolák száma Szlovenszkón csupán 18, ami megint csak azt mutatja, hogy nincs meg az az országos átlag, ami bennünket számarányunknál fogva megillet. A tanitóképzőknek a jövő évben a költségvetés 19 millió koronát juttat kerek összegben. Az egyetlen magyar tanitóképző céljaira szánt összegről a mostani költségvetés nem tesz említést. Tavaly még feltüntettek a magyar tanitóképző céljaira 219.350 koronát, ez évben azonban még ez az összeg sem szerepel a költségvetésben, pedig a magyarságot itt is legalább 919.820 korona illetné meg.

A főiskolák kérdésében a helyzet a magyarokra nézve egyenesen katasztrófális, mert amíg a főiskolákra juttatott 137 millió koronából a magyarságnak számaránya szerint 6.5 millió korona járna, a valóságban a magyarságnak még csak egy magyar tanszéke sincs és magyar tanszéket felállítani nem is óhajtanak. Már ez az egyetlen sérelem is elég volna ahhoz, hogy a köztársaság kulturtényezői tiltakozó szavukat ez ellen felemeljék.

Itt kell, hogy rámutassak arra is, hogy az említett adatokon kívül, amiknek felsorolását órákon keresztül folytathatnám, konkrét sérelmeink is vannak, amelyeket el nem hallgathatok. Általában azt szokták mondani, hogy a magyarok részesülnek kisebbségi iskolákban stb. Ha ezeket az állításokat közelebbről vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy ezen kisebbségi iskolák alatt sokszor színtiszta magyar vidékeken épített csehszlovák iskolákról van szó, amiket kisebbségi iskoláknak könyvelnek el és ezeket szereti Beneš külügyminiszter úr a külföldön, mint a kisebbségek felé való loyalitását igazolni. Hogy csak egy konkrét példával szolgáljak, hivatkozom arra, hogy a hivatalos népszámlálás Vága községben 93% magyart mutat ki és csak 4.3% csehszlovákot. Ezen hivatalos nemzetiségi kimutatás dacára követelte a Slovenská liga, hogy Vága községben a csehszlovákoknak iskolát építsenek. A Slovenská ligának ezt a követelését a községi képviselőtestület elvetette, de az elutasító határozatot megfelebbezték a galántai járási hivatalhoz. A galántai járási hivatal visszautalja az egész ügyet a községi képviselőtestület elé, amely ismét elutasító határozatot hozott és most a járási főnökség a határozatot az Országos hivatal döntése alá bocsátotta, amely a végén dönteni fog arról, hogy a 93% magyarságnak kell-e csehszlovák iskola.

Ugyanilyen esetek vannak Budaházán, Csécs-Makrancon, Kőrösmezőn, Beregszászon, Györkén, Gután, Tiszaujlakon és folytatni lehetne ezt a sort, ameddig az ember akarja, talán órák múlva sem jutna a végére.

A polgári iskoláknál, vagy akár a gimnáziumoknál már szinte unalmassá válik a magyar középiskolák elhelyezésének mostoha sorsát ismételgetni. Pozsonyban például a magyar-német reálgimnázium tarthatatlan állapotán úgy segítenek, hogy a magyar gimnáziumot elhelyezik a pozsonyi fogház épületébe, ahol a 10 perces szünetben a diákok a folyosón együtt vannak a kihallgatásra váró cigányasszonyokkal. Ha ezt a hivatalos elemek a magyar kisebbség kulturája olyan mérvü támogatásának minősitik, mint ahogy azt a saint-germaini békeszerződés előírta, akkor azt hiszem, legelsősorban a kormány tagjai nem értik a békeszerződéseket.

A Slovenská ligával kapcsolatosan kijelentem, hogy én tisztelem és becsülöm azt, ha valamelyik nemzetiség saját kulturájának fejlesztésére kulturegyesületet alakít és ez a kulturegyesület nemzetiségi hívei számára hasznos működést fejt ki, de kifogásolnom kell, hogyha az egylet müködése arra irányul, és azért részesül főleg állami szubvencióban, hogy egy másik nemzetiségnek jogait megcsorbítsa.

Itt egy konkrét példára kell, hogy rámutassak, amely eset nem fog nagy dicsőségére szolgálni ezen kulturegyleteknek. Az eperjesi esetre gondolok, ahol a Čsl. obec legionárska, a Telocvičná jednota Orol, a Slovenská liga, a Slovenská matica, a Spolok slovenských žien Živena, a Športovný klub Slávia, a Nezávislá obec legionárska, a Telocvičná jednota Sokol felszólítják az ottlévő lakosságot, hogy tiltakozzanak a sárosi "Svihákok" által rendezett magyar kulturest ellen, amely törvényileg engedélyezve volt, mert nekünk törvényesen megengedett kulturegyletünk müködik. A SzMKE-nek egy zárt helyiségben tartott kulturelőadása egy mas nemzetiségnek nemzeti érzését nem sérthette, viszont az itt látható plakátnak (ukazuje plakát.) kifüggesztése kimeríti a rendtörvény kritériumát, mert hatósági támogatással követtek el rendtörvénybe ütköző bűncselekményt, amikor a hatósági bélyeggel, tehát a cenzurán keresztül ment plakátokkal egy másik nemzetiség ellen izgattak.

Ha mi, magyarok, elmennénk Dunaszerdahelyre, vagy más tiszta magyar vidékre ugyanakkor, amikor a Slovenská liga ott kulturelőadást rendez, akkor ezek a kulturgangsterek, mert hiszen nem lehet ezekre mást mondani...

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Volám pána rečníka za túto urážku k poriadku.

Posl. Esterházy (pokračuje):... bizonyára erőszakkal akadályoznák ezt meg. (Výkřiky posl. dr Szüllő.)

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Prosím pána posl. dr Szüllőho, aby nevyrušoval rečníka. (Posl. Bečko: Vás sa majú pýtať, čo majú robiť!)

Posl. Esterházy (pokračuje): Keď by sa tak stalo, tak by náš spolok rozpustili a nemali by sme práva ďalej s naším kultúrnym spolkom jednať, ale poneváč je to Slovenská liga a poneváč sú to také spolky, dovoľujú si ledačo. My máme práva menšinové, ktoré musíte aj vy, aj Slovenská liga rešpektovať, poneváč my nie sme preto v tomto štáte, aby našu prácu mohla takáto jednota naprosto znemožniť, ale preto, aby sme mohli náš kultúrny život vyvinúť. (Posl. Rybárik: Kolonizáciu!) Kolonizáciu robíte vy v maďarských krajoch a nie my. (Posl. Lichner: Vy ste medzi Slovákmi!) Tam som sa narodil. (Posl. Lichner: Vy ste maďarský kolonista medzi Slovákmi!)

Én önnel sokat vitázni nem fogok. Csak rá szeretnék mutatni arra, hogy az ilyen és hasonló cselekedetek nem alkalmasak arra, hogy a jó viszonyt először is itt benn, az ország határain belül élő nemzetiségek között kimélyítse, de annak igazolására sem alkalmasak, amit Beneš külügyminiszter úr expozéjában mondott, hogy Magyarország és Csehszlovákia között a helyzet igenis barátságosabb és javuló formát vesz fel.

Igen tisztelt uraim! Akkor, amikor Szlovenszkónak és Ruszinszkónak elsőrendü érdeke, hogy a gazdasági szerződések Csehszlovákia és Magyorország között minél tágabb keretek között lássanak napvilágot, mert csak ezzel küzdhetjük le a munkanélküliséget, akkor ezek és más hasonló intézkedések egyáltalában nem alkalmasak arra, hogy a külügyminiszter úr által említett békés és kedvező atmoszférát megteremtsék.

Ugyancsak rá kell mutatnom arra is, hogy az utóbbi időben, főkép Kelet-Szlovenszkón, tömegesen gyártanak kémkedési pereket. Én nem akarok a bíróság ügyeibe beleszólni, de kötelességem több konkrét esettel kapcsolatban felemlíteni, hogy lehetetlen dolog az, hogy amikor valaki le van tartóztatva és a vizsgálat már be van fejezve, vádiratot hónapokig nem adnak ki és az illető hónapokig sínylődik börtönben. (Posl. Schulcz: Arról beszéljen, hogy hány csehszlovák állampolgárt tartóztatnak le Pesten kémkedés címén!) Én itt abból a szempontból vizsgálom a helyzetet, vajjon alkalmas-e az ilyen eljárás arra, hogy a két állam között kedvező atmoszféra teremtessék. (Posl. Schulcz: Gróf úr, beszéljen a csehszlovákiai magyarok nevében!)

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Prosím pána posl. Schulcza, aby zachoval kľud. (Výkřiky posl. dr Szüllőho a Schulcze. - Místopředseda dr Markovič zvoní.) Volám pána posl. Schulcza k poriadku.

Posl. Esterházy (pokračuje): A mi helyzetünket a kormánykoalicióban űlő urak általában úgy szokták jellemezni, hogy mi nem vagyunk eléggé államhüek, vagy koalicióhüek és hogy jobban tennénk a magyarság szempontjából, hogyha támogatnánk a kormányt. (Výkřiky posl. Rybárika.) Ezt, kérem, az urak hirdetik, de én utánanéztem annak, hogy annakidején, amikor Hodža miniszterelnök úr a budapesti parlamentnek tagja volt, hogyan vélekedett ő akkor a kormány támogatásáról. (Posl. Ursíny: Ako sa vtedy Maďari chovali voči Slovákom?) Ja môžem citovať, pozrete si, čo tu mám.

Hodža dr képviselő úr 1906 november 24.-én a budapesti par.lamentben ezt mondta (čte): "Igaz az, hogy én és politikai barátaim abban az alkotmányvédő pártszövetségben helyet nem foglaltunk; nem pedig azért, mert tavaly az ország.g.yűlés ülésezéseinek első napjaiban olyan fogadtatásban részesültünk itt, a képviselőházban, éppen az önök részéről, hogy ez teljesen kizárta azt, hogy önök iránt politikai bizalommal legyünk."

Kérdem én, témogathatjuk-e mi a kormánypártokat, amikor mi is ki vagyunk zárva minden jogból és ez részünkre is lehetetlenné teszi azt, hogy önök iránt politikailag bizalommal legyünk.

Az iskolákkal kapcsolatosan rámutattam már beszédem elején arra, hogy miként s emmisítették meg Vága községben a községi képviselőtestületnek határozatát egy csehszlovák iskola felállítása ellen. Ezzel kapcsolatosan legyen szabad ujból idézni Hodža miniszterelnök úr 1906 november 24.-i parlamenti beszédéből (čte): "Kiváncsi vagyok, hogy a községi autonomiát illetőleg ugyancsak alkotmánybiztosítékokkal fog-e előállni a belügyminiszter úr és véget fog-e vetni annak az anomáliának, hogy ma a község, illetve annak képviselőtestülete egyáltalán nem képes arra, hogy önállóan vezesse ügyeit, legtöbb esetben arra sem, hogy tisztviselőit saját akarata szerint válassza."

Ezt mondta Hodža miniszterelnök úr és ugyanabban a beszédében rámutat még arra, hogy milyen nagy panaszai vannak a helységnevek megváltoztatása terén. Ujból idézni fogom az akkori parlamenti beszéde idevonatkozó passzusát (čte): "Olyan istentelen neveket adnak az egyes községeknek, hogy azokat először is a nép be nem fogadja, mert megtanulni nem tudja, másodszor azt a sajnálatos jelenséget szüli ez a körülmény, hogy a nép között ezek az erőszakolt magyar nevek gúnytárgyává lesznek, ami, azt hiszem, sem önöknek, sem pedig nekünk, higyjék el, nem kívánságunk."

Hát nem illenek a mai viszonyokra Hodža miniszterelnök úr akkori szavai? Nem lett Érsekujvárból Nové Zámky, nem lett Diószegből Dioseg, Egyházszegből Egyházseg és Fornószegből Fornoseg?

Hodža miniszterelnök úrnak, aki mindezeket tudja, csak eszébe akartam juttatni azt, hogy ő átélte ezeket a dolgokat és így remélem, hogy lesz neki elég bátorsága ahhoz, hogy a kormányban keresztül fogja vinni mindazt, amit jogosan követelünk. Mi sohasem követeltünk olyat, ami nekünk nem jár, hanem csak azt, ami nekünk a békeszerződésben és az alkotmánylevélben biztosítva van.

Mivel azonban a magyarság csak arra jó, hogy adót fizessen és a magyarság adófilléreit arra használják fel, hogy az állam keretét fenntartsák, de jogokhoz a magyarságot nem juttatják, a költségvetést nem fogadhatom el. (Potlesk.)

Hohes Haus! Unser Staat soll und will demokratisch sein. Wir haben das heute erst wieder mit Vergnügen aus dem Munde des Herrn Ministerpräsidenten gehört. Aber es ist bedauerlich, daß man aus Schonung und Sorge für die Demokratie keinen Gebrauch von ihr macht. Auf diese Weise haben wir das Ermächtigungsgesetz bekommen, das, wie das offizielle Organ einer der getreuesten Regierungsparteien, das "České slovo", neulich sehr richtig bemerkt hat, alle parlamentarischen Rechte der Regierung übertragen hat, mit Ausnahme des Steuerrechtes. Aber auch das Steuerrecht, dieser Grund- und Eckstein des Parlamentarismus, das Budgetrecht, das ja bei uns zulande eigentlich nie mehr als ein Scheinrecht war, weil man es immer als ein noli me tangere behandelt hat, auch dieses Budgetrecht ist namentlich seit der Tätigkeit der parlamentarischen Spar- und Kontrollkommission immer mehr und mehr zur leeren Form geworden. Das Parlament hat nurmehr die Möglichkeit, im Budgetausschuß oder im Plenum seinem gepreßten Herzen Ausdruck zu geben, Wünsche zu äußern, um nach ein paar Monaten eine schriftliche, meist mehr oder weniger nichtssagende Antwort zu erhalten. Die parlamentarische Spar- und Kontrollkommission hat die Situation noch verschlechtert; denn in ihrer Mitwirkung erschöpft sich eigentlich die Mitwirkung des Parlamentes überhaupt und diese Mitwirkung vollzieht sich - und das ist das bedauerliche - hinter verschlossenen Türen, mit Ausschluß der Opposition ja, mit Ausschluß der Kommission selbst, weil eigentlich die ganze Macht in die Hand einer Unterkommission gelegt ist, die nur von Zeit zu Zeit einen allgemeinen Bericht an die Gesamtkommission erstattet. Und auch die Allmacht dieses Ausschusses ist bei näherer Betrachtung nicht sehr groß, denn wir haben immer gehört, daß Anträge dieses sehr verdienstlich arbeitenden Ausschusses meist entweder nicht oder zu spät berücksichtigt wurden. So hat man wenigstens gehört, daß z. B. die Beseitigung des Abbaues der Staatsangestelltenbezüge daran gesch eitert ist, daß man nicht rechtzeitig die entsprechenden Sparanträge der Kommission berücksichtigt hat. Unter solchen Umständen erübrigt es sich, Abänderungs- oder Ergänzungsanträge zum Voranschlag zu stellen, und wir können nur Kritik üben, um die Verantwortung der Regierung und der Mehrheit umso deutlicher zu unterstreichen.

Dazu gehört gleich die Hervorhebung einer anderen Eigentümlichkeit unseres Staates, der ja den Sieg der Wahrheit zu seinem Ausgangs- und Endpunkt gemacht hat; daß gerade dieser Grundsatz in einer seiner wichtigsten Funktionen, nämlich beim Budgetrecht, nicht gehandhabt wird; denn ein Defizit des Staatshaushaltes gehört zwar zu den ältesten und verbreitetsten Krankheiten und es ist gerade nur der sogenannten bürgerlich en Regierung und Mehrheit gelungen, dieses Übel zu überwinden und während der Dauer ihrer Regierung fern zu halten. Aber seit dem Jahre 1929 haben wir Jahraus Jahrein wiederum ein Defizit, und trotzdem überrascht uns die Regierung jedes Jahr mit einem aktiven Staatshaushalt, um uns dann allerdings das Jahr darauf wieder mit der Mitteilung zu überraschen, daß statt dessen ein Defizit von so und so viel Millionen oder gar Milliarden vorhanden ist, das im Laufe der Jahre mehrere Milliarden erreicht hat, sodaß die Staatsschuld im letzten Jahre allein um fast 2 Milliarden gestiegen ist und die Verzinsung der Staatsschuld allein ungefähr 1/3 der Gesamtausgaben des Staates in Anspruch nimmt. Das ist gewiß ein unerfreulicher Zustand. Diese Täuschung der Öffentlichkeit hat überdies den Nachteil, daß sie, statt das Vertrauen in die Finanzen des Staates zu stärken, geeignet ist, den Kredit des Staates immer mehr zu erschüttern.