Tisztelt képviselőház! A pénzügyminiszter úr szerint ma itt a gazdasági helyzet fellendülőben van, ami - szerinte - az állami bevételek javulásán észlelhető. A valóság az, hogy a fegyverkezési konjunktura a látszólagos gazdasági fellendülés beteges tünete csupán és ennek megfelelően a költségvetés felduzzasztása is beteg dolog. A pénzügyminiszter úr tavaly még sokkal őszintébb volt. Ma csupa hamis előfeltétel, csupa téves felismerés. A gazdasági javulás kizárólag a fegyverkezés következménye, ami tudvalevőleg inproduktív munka és az ilyen gazdasági konjunktúra csak a hadimilliomosoknak jelent javulást.

Ami az idei adóbevételek javulását illeti, ennek igazi oka a koalició 1936 évi "szenzációs" adótörvénye, amely az adóalanyoknak 1937 évben két évi fizetési meghagyást, az adóigazgatásnak kettős bevételt hozott. Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy a pénzügyi kormányzat az 1937. évben beszedett két évi - 1936/1937 évi - egyenesadókat miként fogja a zárszámadásban elszámolni. Melyik évről? A pénzügyminiszter úr nyári bukása előtt éppen amiatt hagyta el helyét, mert őszintén rossznak látta és nem vállalta minisztertársai pénzügyi politikáját és uj minisztersége idejére egyszerre mindent rózsásan lát. Nyiltsággal és őszinteséggel mondja meg, hogy a pénz fegyverkezésre, erődítmények épitésére kell. Ezért változott meg gazdasági sötétlátása rózsaszinüre, és ezért van ma - szerinte - a gazdasági élet fellendülőben. Ezidén mintegy három milliárdot építettek be erődítményekbe, a jövő évben három és fél milliárdot és 1940-ig - mint egyes lapok már meg is írták - összesen 15 milliárdot fektetnek be fegyverkezésekbe, hogy a vezérkar meg legyen elégedve.

A fegyverkezésnél sokkal fontosabb lett volna, ha a kormányzat az állam területén élő nemzetek megbékülése, őszinte külföldi barátok szerzése és a szomszédos államok barátságának megszerzése érdekében komoly munkát végzett volna. A kormány nem tartja be a békeszerződéssel válalt kötelezettségeit sem a kisebbségekkel szemben, sem a kárpátaljai autonom területtel szemben és amit ezirányban tesz, az kizárólag a külföldi közvélemény súlyos megtévesztésére irányul. [].

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Volám pána rečníka za tento výrok k poriadku.

Posl. dr Korláth (pokračuje): A kormány az állam területén élő kisebbségek megbékülése érdekében semmit sem tesz. A miniszterelnök úr idei február 18.-i "nemzetiségi megbékélést és kiegyezést" hirdető beszédét nem az őszinte megbékülésnek akarása, hanem külföldi nyomás hozta létre, mert a nyugati demokráciáknál már kellemetlenné vált a csehszlovákiai- kisebbségeknek örökös panasza. Mi tudjuk, hogy ezeknek a kijelentéseknek csak a külföld felé van jelentőségük, mi tudjuk, hogy a Jókai szobor alapkőletétele alkalmával hirdetett miniszterelnöki kijelentés csak a tájékozatlan külföldnek szól. Nekünk sokkal inkább megfelel az a kijelentés, amit 1923 augusztus 20.-án tett Ungváron Hodža dr, akkori iskolaügyi miniszter úr, aki egy nála megjelent a magyar gimnáziumot visszakérő deputációnak azt dobta válaszul: "sülyedt-e már a magyar kultura odáig, ahol a verchovinai kultura van?" Én véletlenül nem hallottam ezt, mert pont azon a napon vittek börtönbe. (Posl. Schulcz: Ezt a képviselő úr vissza fogja vonni, mert ilyet a csehszlovák miniszterelnök nem mond!) Nem fogom visszavonni, be fogom bizonyítani.

A február 18.-i frázis elemzése helyett egy ma világhírü cseh tudós férfiura apellálok, aki 1908-ban a párizsi egyetemen habilitációs művét "Ausztria problémáiról és a cseh kérdésről" írta. Idézetekben felolvasom, ahol az 1890. évi cseh-német kompromisszumot méltatja (čte): "Az 1890. évi kompromiszszum talán nem is volt olyan rossz, mint azt Csehországban általában vélték. Ennek ellenére az ifjucseheknek sikerült az öregcsehek bukását előidézni. A kompromisszum a cseheknek néhány tényleges engedményt hozott volna. Olyan közigazgatási csoportok szervezésének a gondolata, amelyek a lehetőség szerint csak ugyanazon nemzethez tartozókat ölelnének fel, kitünő volt és azok. akik ma e probléma csak félig komoly megoldását javasolják, csakis ebből az elvből indulhatnak ki. Ez a cseh probléma megoldása elengedhetetlen feltételének látszik."

E nagy tudós műve, amit mint habilitációs művet a párizsi egyetem elfogadott, a következő bekezdésben kifejti, hogy a radikalizált cseh közvélemény miatt ez a programm a csehek számára elfogadhatatlan volt. Én kijelentem, valósítsák meg a csehek e programmot ma, itt, a magyar kisebbségre.

Az értekezés nagyon szépen értékeli a történeti jogot és a természeti jogot és ez utóbbiról - a világhírü cseh profeszorral együtt - hirdetem én is (čte): "a történeti jognak nagy materiális erővel kell rendelkeznie, míg a természeti jognak legyőzhetetlen saját erkölcsi ereje van. Ezt a jogot nem lehet örökké sárban taposni. A cseh nép története ezt eléggé mutatja." A magyar nép története nem kevésbbé mutatja ezt. (Posl. Schulcz: Ezzel lehet a magyar kisebbségen segíteni Csehszlovákiában?)

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Neráčte pána rečníka vyrušovať.

Posl. dr Korláth (pokračuje): Az úgynevezett realisták és végül a szocialisták valóban nagyon liberális nemzetiségi autonómia-programmjáról a cseh tudós ezeket írja (čte): "A centralizációt tökéletes decentralizációnak kell helyettesíteni és pedig a monarchiának nem a történeti tartományai, hanem a nemzeti testületek, a nemzeti körzetek, distriktusok, a községek javára. A közigazgatási autonómiának tökéletesnek kell lennie az angol self gouvernement szellemében. A községeknek, körzeteknek és járásoknak meg kell adni a jogot, hogy nemzetiségeiket magasabb, felsőbb nemzeti egységekben tömörítsék. A járásokat, a körzeteket a lehetőséghez képest nemzeti részek szerint kell tagolni. Nemzeti tartománygyűlések szervezendők és ezeknek teljes szuverénitással kell rendelkezniök."

Az ifju doktorjelölt a realisták nemzetiségi autonómia-programmját teszi magáévá és erről a következőket írja (čte) .. "A valóságban Ausztria felosztása nemzetiségi területekre úgy, mint azt Palacký már Kremsierben javasolta, nagyon jól lehetséges. A körzetek javarészt csaknem homogének volnának. Császári törvényekkel lehetne biztosítani a kisebbségek jogait a vegyes területeken, a nyelvek egyenjoguságát a vegyes nyelvü járások közigazgatásában, az országgyűlésen, amelyik két nemzetiségi kuriára oszlanék és amelynek kizárólagos illetékessége volna az iskolakérdésekben. Az ujraszervezés elengedhetetlen föltétele volna a Bécstől való decentralizáció, a közjogi berendezések és a tartománygyülési választások demokratizálása."

Mélyen tisztelt képviselőház! Ebből a könyvből egyetlen példány sem kapható egyetlen csehszlovákiai könyvtárban, vagy könyvkereskedésben. Párizsban is csak egy példányban van meg a könyv, a másolat nálam van, szívesen rendelkezésére bocsátom bárkinek német fordítását. Ha ebben a szellemben oldotta volna meg a kormány Kárpátalja autonómiáját és ha ebben a szellemben akarta volna megoldani 19 éven keresztül a csehszlovák kormányzat a kisebbségi kérdéseket, akkor ma nem volna szükség 1940-ig terjedő 38-40 milliárdot kitevő pénzügyi kiadásra hadifegyverkezési célokra.

Erről a helyről tartozom még Franke miniszter úrnak egy válasszal. Franke miniszter úr azt mondotta, hogy nekünk nincs jogunk a cseh nemzet nagyjait, Masarykot, Benešt, Kramářt, Ausztriában kifejtett küzdelmüket nemzeti küzdelmünkben példaképül idézni. Franke miniszter úr azt válaszolta Esterházy képviselőtársam idézetére, hogy nekünk nincs szükségünk arra, hogy ezekre a nagy cseh államférfiakra hivatkozzunk, mert ezeknek az államférfiaknak az osztráktalanítás volt a céljuk és ebben az osztráktalanításban ne igyekezzünk az ő emlékeiket felidézni. Hát én kénytelen vagyok Franke miniszter úrnak azt mondani, hogyha a cseh kulturára nézve veszélyt jelentett az osztrák kormányzat, akkor veszélyt jelent reánk nézve, a mi kulturánkra nézve a prágai kormányzat és ha nekik volt öntudatuk, nemzeti érzésük és bátorságuk ezt Ausztriának megmondani, nekünk is van erkölcsi bátorságunk és öntudatunk megmondani azt - különösen az autonóm Kárpátalján élő lakosságnak - hogy a centralista cseh kormányzásra milliárdokkal fizetünk rá, hogy az évezredes nemzeti kulturánkat szisztematikusan megsemmisítik és hogy ezért mindig kívántuk, ma is kívánjuk hivatalainkban az őslakó nemzetekből származottakat elhelyezni és a cseheket Prágába visszahivatni, mert reánk nézve a jelenlegi autonómia csak kárt jelentett, Prága részére pedig hasznot.

Különösen elitélendő játékot űz a kormány a kárpátaljai autonómia látszólagos bevezetésével. Fentebb idéztem egy ma világhírü cseh tudós gondolatait az autonómia fogalmáról. E gondolatokkal sehogy sem hozható összhangba a Prágából kinevezett kormányzótanács, amelynek egyetlenegy magyar tagja sincs. "Minden hatalom forrása a nép, mondja az alkotmánytörvény. E fenkölt mondat után be kellene szúrni: "az autonóm Kárpátalján azonban minden hatalom forrása a prágai minisztérium, amely "kinevezett" autonom kormányzója és "kinevezett" kormányzótanácsa által gyakorolja a demokráciát." De ez talán félrevezetheti ideig-óráig a külföldet, Kárpátalja lakosságát azonban soha. Amíg a szojmot nem választják meg, amíg az autonóm kormányzóságot nem szervezik meg a belügyminisztériumtól függő országos hivatali kombináció nélkül, addig a végzett munka merő szemfényvesztés.

Mélyen tisztelt képviselőház! Más helyen is tapasztalhatjuk a demokráciának sorvasztását. Foglalkozzunk például az igazságszolgáltatással. Hát engedelmet kérek, cseh kormánypolitikusok röstelkedve ismerik be néhanéha előttem, hogy a cenzura a Bach-korszak idején nem garázdálkodott úgy, mint napjainkban. Hát kérem, ott, ahol a bíróságok utasítást kapnak a cenzurának miként való vitelére, ott nem lehet egyáltalán demokráciáról jogosan beszélni. Ugyancsak nem lehet demokráciáról beszélni ott, ahol a polgárikatonai bíróságok itéleteinek közlésénél csak annyi jut nyilvánosságra, hogy kit itéltek el és mennyire, de hogy miért itélték el és milyen volt a bizonyítás eredménye, ebből a nyilvánosság nem tud meg semmit. Az sem a demokrácia eredménye, hogy a vádlottakat zárt ajtók mögött kinevezett védőü gyvédek védhetik.

Ne vegyék rossz néven, mélyen tisztelt uraim, hogy a költségvetésnek a hadikiadásokra vonatkozó részével nem foglalkozom, mert tartok tőle, hogyha alaposan belemélyednék és annak részleteit boncolgatnám, valamelyik katonai ügyész vádat emelne ellenem. Én ebbe nem avatkozom, csak azon csodálkozom, hogy a katonaügyész nem emel vádat a kormány ellen annak a sok készülődésnek az elárulásáért, ami például a vasutügyi, csendőrségi, rendőrségi, vámőrségi, közmunkaügyi, útügyi, stb. építkezések költségvetéséből kiolvasható.

De az állami költségvetés távolról sem mutatja a fegyverkezés igazi képét. Az önkormányzatok költekezése fegyverkezésre egyszerüen átláthatatlan. Így csak Ungvár 40 millió költséggel épít uj tüzérségi laktanyát olyképen, hogy az állam előre aláírta a bérleti szerződést és garantálta az építkezési költségek kamatainak és részleteinek fizetését.

Helytelennek tartom, hogy a kormány az uj állami pénzforrások keresésénél nem jár el az egyenlőség elve szerint. Ez kitünik abból, hogy a kamatjövedelmeket a ma érvényes törvények szerint nem adóztatják meg egyenlően és igazságosan. Az állami statisztikai hivatal 55-60 milliárd takarékbetétről tud, ezzel szemben az adóhivatalok csak 2223 milliárd tőkének kamatjövedelmét adóztatják meg. Vagyis 35-38 milliárd takarékbetét kamatai megadózatlanok maradnak. Nem kell nagy bizonyítás, hogy ez a horribilis, meg nem adóztatott tőke nem ered Szlovenszkóról és Kárpátaljáról.

Helytelen továbbá az is, hogy az ujonnan bevezetendő adók legtöbbje levonható tétel a pótadók kiszámításánál, úgyhogy a községek és járások, mint önkormányzati testületek, megrövidülést szenvednek és ez csak ujabb eladósodásukat hozza.

Vannak olyan tárcák, amelyeknél spórolnak a költségvetésben, pont ott, ahol nem volna szabad spórolni. Például az iskolaügyi tárca nemcsak, hogy spórol, de még a múlt évi költségvetési előirányzatot sem használta fel iskolák építésére, mert a pénz másfelé kellett. Hiába követeljük a kárpátaljai felekezeti iskolák részére az egyenlő elbánást. Még most is a legszegényebb országrészben 4809 koronát követelnek tanítói alapfizetésül, holott ez Szlovenszkón is 1200 korona. Ezzel a felekezeti iskolákat fojtogatják.

A földművelésügyi tárca is spórol, pedig ennek sem volna szabad spórolnia, mert például az 1937. évi aszálykár 300 millióra becsült fedezetére a kormány mindössze 5 millió koronát fordított, ami a károsodásnak még 2%-át sem teszi ki.

A borárak szabályozása kérdésében a gazdasági szervezetek régóta zörgetnek a földművelésügyi minisztérium kapuin. Legutóbb igéretet kaptam arra, hogy a borárakat tűrhető színvonalra emelik rendeleti úton és hogy a lehetetlen, a must árának kétszeresét jelentő borital-adót is mérséklik. Most a fedezeti javaslatok között ott látjuk a boritaladó emelését célzó kormányjavaslatot. Mindez azt mutatja, hogy a 90%-ban magyar kézben lévő bortermelés válsága a kormányzatnak egyáltalán nem fáj.

A földreform során uj földreformot emlegetnek, de elfelejtik azt, hogy a régi földreformnál egyenesen magyar-ellenes tendenciát követtek. A magyar községek egész sorát semmizték ki a földreform alkalmával, de megcsinálták a Latoricát, az állami mintabirtokot, no meg a kolonizációt, csak azért, hogy a magyar népnek föld ne jusson. (Výkřiky posl. Kosika.) Olvassa el Balla csehszlovák szociáldemokrata szenátor könyvét. Ebben elolvashatja, hogy a cseh agrárpárt a földbirtokreformot az autonóm Kárpátalján egyenesen a magyarság kisemmizésére hajtotta végre.

A kárpátaljai építkezésekről kell még beszélnem. A legutóbbi időben megindított valamennyi építkezés fegyverkezési célokat szolgál. Husztra, Munkácsra, Ungvárra cseh gimnáziumot építenek, magyar gimnáziumot hiába kérünk.

Néhány szót még az állami bevételekről. Mint már említettem az uj adók elsősorban a kisiparost, a kiskereskedőt, a fixfizetésü embert, a munkást, magánhivatalnokokat sujtják, vagyis a középosztálybeli kisembereket. Figyelemreméltó a cseh burzsoázia lapjának, a "Národní Politikának" de még a nagytőkés "Národní Listy"-nek is a véleménye, amely "nem tudja visszatartani azt a nézetét, hogy különösen a középosztálybeli és a kisemberek vállára valóban nagy terhet róttak." Sokkal helyesebb lett volna, hogyha az egységáru üzleteket, a mamutszövetkezeteket, kartelleket jobban megadóztatták volna, mert ezeknek jövedelméből lehetett volna az állami bevételeket fokozni. Ezt azonban sajnos nem csinálták meg. (Hluk.)

Místopředseda dr Markovič (zvoní): Prosím o kľud.

Posl. dr Korláth (pokračuje): Mélyen tisztelt képviselőház! Még egy dologra kell kitérnem. Tegnap egy közbeszólás keretében azt mondották itt egyes urak, hogy nincs jogunk a magyar nép nevében beszélni. Kárpátalja területén a statisztika szerint a magyarság 77%-a szavazott reánk és így ennek a 77%-os magyarságnak bizalmából jogosan beszélhetünk a magyar nép nevében. Hogy a 23% magyar megoszlik a cseh-agrár és a csehszociál-demokrata párt között, az nem változtat a helyzeten. Egyébként a költségvetést nem fogadom el. (Potlesk poslanců maďarských spojených stran.)

Hohes Haus! Das Budget entstand in einer Zeit, die von allgemeinem Mißtrauen erfüllt, von Gefahren erschüttert ist und die, um ein Hamletwort zu gebrauchen, aus den Fugen ist. Es trägt auch selbstverständlich den Stempel dieser Zeit, so wie alle Staatsbudgets diesen Stempel tragen, wie alle heute unter einer Devise stehen: si vis pacem, para bellum. Wir alle wissen, wieviel Mißtrauen mit diesem Wort: Willst Du den Frieden, so bereite den Krieg vor, getrieben worden ist. In der Vergangenheit und um wieviel mehr heute. Wir wissen, daß alle Staaten sich auf dieses Wort berufen, um damit ihre Rüstungen zu decken. Aber in Bezug auf die Čechoslovakei steht doch eindeutig fest, daß sie nicht rüstet zu dem Zwecke, um irgend einen Krieg oder gar Eroberungskrieg zu führen, daß sie frei ist von allen diesen kriegerischen Ambitionen, daß sie gar keinen Krieg will. Das weiß die ganze Welt. Alle wissen, daß ihre Rüstungen nur dem Frieden dienen und nichts anderem als dem Frieden und daß deshalb für diese Rüstungen jeder wahre Friedensfreund stimmen kann und stimmen muß.

Aber die militärischen Rüstungen stehen in diesem Budget mit einem Betrag von 4.5 Milliarden, das ist also mit einem Drittel des ganzen ordentlichen und außerordentlichen Budgets. Die Rüstungen kosten ein ungeheueres Geld und dieses Geld muß von den Völkern erdarbt werden und zum Teil eingespart werden bei anderen lebenswichtigen Ressorts der Staatsverwaltung. Es klagt der Sozialfürsorgeminister mit Recht. daß ihm bei weitem nicht jene finanziellen Mittel zur Verfügung stehen, deren er dringend bedürfen würde, um die heute besonders in manchen Gebieten des Staates noch überaus empfindliche Notlage der Bevölkerung einigermaßen zu lindern. Es kann mit Recht der Handelsminister klagen, daß man ihm nicht einmal genügend Geld läßt, um die Fremdenverkehrsfürsorge in einem solchen Sinne hier zu betreiben, daß wir damit einigermaßen Schritt halten könnten mit den diesbezüglichen Arbeiten anderer Länder. Es klagt der Schulminister, da ja unser Schulw esen zum Teil heute durchaus noch nicht in der Weise betreut ist, wie wir das alle sehnlichst wünschen würden und wir haben vor wenigen Tagen im Budgetausschuß die ungemein erschütternde Klage gehört, die der Gesundheitsminister ausgestoßen hat, indem er sagte: Wir wollten und müßten viel mehr für die kranke Jugend tun und haben zu wenig Mittel.

Übrigens in Parenthese eine Bemerkung hiezu: Ein ausländischer Rundfunk hat die Ziffern Dr. Czechs über unser Kinderelend übernommen oder mindestens in jenem Teile übernommen, der für gewisse agitatorische Zwecke geeignet schien. Aber er hätte hinzufügen müssen, daß gerade die Rüstungs- und Drohpolitik der Diktatoren hauptsächlich Schuld daran ist, daß für den Gesundheitszustand der Kinder in der Čechoslovakischen Republik nicht mehr getan werden kann, obwohl der gegenwärtige Gesundheitsminister der Čechoslovakei gewiß vom heiligsten Willen erfüllt ist, diese wichtige Frage restlos zu erfüllen.

In den faszistischen Ländern wird kontrollos gerüstet. (Výkřiky poslanců sudetskoněmecké strany.) Bitte, meine Herren, in Ihrem Blatt, in der "Rundschau" haben Sie in der letzten Ausgabe ein Bild der Budgetverhandlungen entworfen, das, wie ich wohl sagen darf, von Ihnen aus selbstgefällig gemalt ist, in dem Sie die Art und Weise dieser Verhandlungen, so wie Ihnen das für Ihre Anhänger zweckvoll erscheint, darstellen. Aber wir hätten doch die Frage an Sie zu richten: Wo ist in Deutschland eine solche Stätte, in der Kritik geübt werden dürfte? Wo haben Sie in Deutschland eine Möglichkeit einer solchen Beratung in aller Öffentlichkeit? Es besteht wohl ein deutscher Reichstag. Seine Abegordneten - darunter sind ja drei unserer ehemaligen Kollegen sind konkurrenzlos gewählt. Sie wurden konkurrenzlos gewählt, sie beziehen ihre Gehälter aus dem Steuergeld, sie haben aber nur gelegentlich dann und wann zu einer Paradevorstellung zusammenzutreten. Beschäftigt sich dieser Reichstag mit dem Budget, übt er eine Kontrolle oder Kritik aus, gibt es überhaupt eine öffentliche Kritik in Deutschland?