Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

In letzter Zeit wird seitens der Saazer Pressezensur und seitens der Praxis der Brüxer Staatsanwaltschaft bezw. des Kreisgerichtes in Brüx eine Pressezensur gegen die ťHeimatŤ geübt, die jeder berechtigten Grundlage entbehrt. Es geht nicht an, daß man eine Zeitung beschlagnahmt, in welcher nichts weiter enthalten ist, als daß in Berlin ein öffentlicher Verein ťSudetendeutscher HeimatbundŤ gegründet wurde. Niemand kann wissen, daß diesem Vereine irgend eine dem čechischen Volke oder Staate feindliche oder gefährliche geheime Tendenz innewohnen soll. An keiner Stelle wurde in der Čechoslovakei eine Verwarnung publiziert, daß ein ťSudetendeutscher HeimatbundŤ in der Republik verboten ist. Es kann dies daher auch kein Redakteur wissen. Daher ist es eine unverantwortliche Drangsalierung eines verantwortlichen Schriftleiters, wenn er aus solchen Anlässen, die er unmöglich ahnen kann, noch subjektiv verfolgt wird, wo schon die Auflage zu Unrecht beschlagnahmt wurde.

Der Leitartikel in Nr. 55 ťDer Paragraph 17 des SchutzgesetzesŤ, der von der politischen Bezirksverwaltung Saaz, Zl. 16.234 vom 10. Mai 1926, beschlagnahmt wurde (während er bereits in einer ganzen Reihe von Zeitungen unbeanständet erscheinen ist) und zwar auf Grund des § 17 des Schutzgesetzes, enthält in seiner gesamten Ausführung auch nicht eine einzige Wendung, worin bloß der Schein erweckt worden wären, es sei versucht worden, nach § 17 eine geheime Organisation zu gründen, deren Zweck es ist, die Selbständigkeit, die verfassungsmäßige Einheitlichkeit oder die demokratisch-republikanische Form des Staates zu untergraben, in Kenntnis des Zweckes eines solchen Vereines ihr beigetreten, zu ihr in Beziehungen getreten, an ihrer Tätigkeit in wie immer gearteter Weise teilgenommen, sie oder ihre Mitglieder in ihren umstürzlerischer Bestrebungen materiell oder in anderer wie immer gearteten Weise unterstützt zu haben, insbesondere eine geheime Organisation, die, während sie in Wirklichkeit den im obigen Sinne angeführten Zweck hat, einen anderen Zweck vorschützt.

Der beschlagnahmte Artikel erläutert zuerst das Wesen des § 17 des Schutzgesetzes, worauf eine kritische Betrachtung folgt, wie die wirkliche Handhabung des § 17 durch die Durchführungsorgane geübt wird. Um dies zu ermöglichen, ist es notwendig, auf bestimmte Fällen hinzuweisen und Vergleiche im Verhältnisse der Gesetzeshandhabung zu anderen Staaten zu stellen. Es werden in dem Artikel reine Tatsachen angeführt, welche gar nicht widerlegt werden können und Tatsachen muß sich auch das herrschende Regime nach den Bestimmungen der Staatsgrundgesetze vorhalten lassen, weil es das Recht des Bürgers ist, auf Unzukömmlichkeiten in der Handhabung des Gesetzes hinzuweisen. Der Hinweis auf Nr. 34 der ťHeimatŤ, worin Klage geführt wird über eine zu Unrecht erfolgte Beschlagnahme, ja sogar eine eingeleitete subjektive Verfolgung des verantwortlichen Schriftleiters ist unbedingt notwendig gewesen anzuführen und ist darin vornehmlich die Aufforderung an die Behörden enthalten, sich möchten von Fall zu Fall den Zeitungen Listen von verbotenen Geheimorganisationen übergeben oder solche wenigstens in einem allen zugänglichen deutschen Publikationsorgane veröffentliche, damit die Redaktionen eigentlich erfahren, was erlaubt und was verboten ist. Es könnte demnächst der Fall eintreten, daß in der ťHeimatŤ z. B. der Alldeutsche Verband in Berlin namentlich erwähnt wird und die ťHeimatŤ dieser wegen beschlagnahmt oder sogar das subjektive Verfahren gegen den verantwortlichen Schriftleiter eingeleitet werden könnte, weil es rein dem freien Ermessen eines Zensors anheimgestellt zu sein scheint, aus jedem deutschen öffentlichen Vereine eine Geheime Gesellschaft im Sinne des § 17 des Schutzgesetzes umzuwandeln.

Es ist dem gemäß in dem Artikel nichts enthalten, was die Beschlagnahme rechtfertigt.

Die Beschlagnahme scheint aus ganz nichtigen Gründen erfolgt zu sein.

Die Gefertigten stellen an den Herrn Minister die Anfrage:

1. Billigt der Herr Minister die Beschlagnahme?

2. Ist der Herr Minister geneigt Weisungen herauszugeben, damit derartige unnötige Beschlagnahmen unterbleiben, hiedurch wird die Presse in ihrer Aufgaben-Erfüllung nur behindert und es werden ihr unnötigerweise Kosten auferlegt, die sich schwer belasten?

Am 28. Feber 1926, fand in Wallern eine öffentliche Volksversammlung Staat, bei der auch Tafeln mit der Aufschrift: ťWir fordern Zurückziehung der SprachenverordnungŤ, ťHeraus mit der nationalen SelbstverwaltungŤ, ťWir demonstrieren für das Recht der deutschen SpracheŤ, ťNieder mit der Regierung ŠvehlaŤ und ťFort mit der SprachenzwangsverordnungŤ im Zuge getragen wurden.

Mit Erkenntnis vom 30. April 1926, Zahl 19.913/26 der pol. Bezirksverwaltung in Prachatitz wurde der Anstreicher und Malermeister Franz Reisinger in Wallern 102 deshalb, weil er die Tafeln gemalt hat, nach § 11, Absatz 1 der kaiserlichen Verordnung vom 20. April 1854 R. G. Bl. 96 zu Kč 200,- Geldstrafe oder 14 Tage Arrest verurteilt. Desgleichen wurde Friedrich Schraml in Wallern Nr. 263 deshalb zu der gleichen Geldstrafe unter Bezug auf die gleiche kaiserliche Verordnung verurteilt, weil er den Zug angeblich photographiert hat.

Bei der Kundgebung war als Regierungsvertreter der Kommissär der pol. Bezirksverwaltung Dr. Tabak anwesend und hat weder gegen die Tafeln noch gegen die Lichtbildaufnahme, die ganz öffentliche erfolgte, irgendwelche Stellung genommen. Es ist im übrigen wohl das jedem Staatsbürger in der Verfassung gewährleistete Recht auf Meinungsäußerung durch die Anfertigung der Aufschriftentafeln oder die photographische Abbildung derselben in keiner Weise überschritten worden, deshalb in der Strafverfolgung des Friedrich Schraml und des Franz Reisinger in Wallern lediglich ein Übergriff der politischen Bezirksverwaltung in Prachatiz zu ersehen ist. Die Unterfertigten fragen daher den Herrn Minister:

Ist der Herr Minister des Innern bereit, die Entscheidung der politischen Bezirksverwaltung in Prachatitz, datiert vom 30. April 1926, Z. 19.913/26, aufzuheben?

Az 1924 május 15-ikén kelt és a csehszlovák állam törvényeinek és rendeleteinek gyüjteményében 148 szám alatt kihirdetett törvény, valamin az ennek alapján 1925 julius 9-ikén kelt s a pénzügyminiszternek a pósta- és távidaügyi miniszterrel való egyetértésben kiadott 166-ik hirdetménye szerint legkésöbb 1925 november 30-ig be kellett jelenteni mindatokat a budapesti póstatakarékpénztárnál fennállott takarékbetéteket, amelyeknek a betevöi az idézett törvény és hirdetmény szerint igényt tarthatnak arra, hogy követeléseik a prágai póstacsekkhivatalra ruháztatnak át.

A most jelzett takarékbetétkövetelések összeirása óta azonban immár egy félév mult el anélkül, hogy a pénzügyi, valamint a pósta- és távirdaigazgatás részéröl valami intézkedés történt volna az iránt, hogy az érdekeltek jogos követeléseik birtokába jussanak.

Ez az eljárás méltó aboz a rendeszerhez, amely állampolgáraira csak kötelesságeket ró, a jogokat ellenben megtagadja, azokat a legjobb esetben csak igéri és amikor beváltásukra kerül a sor, még azt a keveset is megtagadja, amiket kilátásba helyezett.

Pedig, ha valaha, úgy most a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetben különösen szükséges volna, hogy az államigazgatás mult évi igéretét beváltsa. A jelenlegi gazdasági helyzet ugyanis egyaránt sújtja a földmivest, a munkást, az iparost, a kereskedöt. Az elmult évek súlyos adóterhei fölemésztették a kisemberek megrakaritott vegyonkáját s a helyzetnek sulyosságához nem csekély mértékben járult hozzá maga a kormány is, amely, idáig nem váltotta be sem a háboru etőtti, sem a háboru allati tartozásait s ezáltal nem adta a lakósságnak a lehetöséget ahoz, hogy a régi jó idöben megtakaritott s félretett filléreit részben befektetésre, részben pedig tartozásainak kifizetésére használja fel.

Nem szükséges külön hangsulyoznunk, hogy ily módon az állam maga alatt vágja a fát akkor, amikor voltaképpen saját polgárai erkölcsi és anyagi összeomlásán dolgozik, ami talán még sem lehet érdeke egy magát demokratikus köztársaságnak hirdetö államnak, miért is kérdezzük miniszter urakat,

hajlandók-e legrövidebb idő allat intézkedni az iránt, hogy a budapesti póstatakarékpénztárnál fennállott takarékbetétköveteléseket az érdekeltet mielöbb megkapják és pedig oly mértékben, hogy azáltal megfelelöen kárpűtolva legyenek.

Pénzügyminiszter Ur!

A besztercebányai (banská-bystricai) péntügyigazgatóságnak rimaszombati (rimvaská-sobotai) pénzügyi expositurájánál most folynak az 1921, 1922. és 1923. évekre vonatkozólag visszamenőleg a jövedelmi adó kivetések.

Az adókivetőbizottságok összeállitására nézve a ma is érvényben levő 1909, évi X. t.-cz. 37. §-ának a.) pontja szerint elő van irva, hogy az akókivetőbizottságok minden kőzigaszgatási járás székhelyén, tehát jelenleg minden járási hivatal székhelyén külön adókivetőbizottság alakitandó.

Ugyanezen törvény 38. §-a előirja, hogy az adókivetőbizottság miként állitandó össze a foglalkozási ágak szerint, kötelezőleg kimondja azt is, hogy a kinevezetteknek az illető közigazgatási járás területén kell állandó lakhellyel birni és a tagok között egy jogvégzett egyénnek, lehetőleg ügyvédnek, is helyet kell foglalni.

Ugyanezen törvény 15 §-a kifejezetten elrendeli, hogy a földbirtok jövedelmét önkezelés esetén a saját gazdálkodás folytán elért tiszta nyereség alkotja. Ezen tiszta nyereség a hasonló mezőgazdasági birtokért ugyanott, vagy a körmyéken szokásos haszonbér összegekher arányositandó. A mezőgazdasági mellékhaszonvételekből eredő jövedelem külön csak akkor vehető számitásba, ha ily mellékhaszonvételek az illető birtok belterjes gazdasági kihaszálásának arányait tulhaladják. Vagyis, ha a jelzett haszonbér-összegnél magasabb nyereség fennforgása a pénzügyi hatóságok részéről nem bizonyittatik, akkor a jelzett haszonbér-összeg egysége veendő alapul.

Ugyanezen törvény 28 §-a elöirja, hogy a 2,000 koronát meg nem haladó jövedelemnel biróknak adóbevallást nem kellett adni, amit a mai értékviszonyokank megfelőleg csak ugy lehet jogosan alkalmazni, hogy a 15,000 koronát meg nem haladó jövedelemmel birók mentesek kell hogy legyenek az adóbevallás kötelezettsége alól.

Ezen érvénybenlevő jogszabályok ellenére

1. a rimaszombati (rimavská-sobotai) és a feledi közigazgatási járásokra, illetve járási hivatalok területére egy adókivetőbizottság alakittalott,

2. az adókivetőbizottságok kinevezésénél a törvény 38. §-a figyelmenkivül hagyatott és a különböző foglalkozási ágak és érdekek képviselete nem lett respectálva. Az adókivetőbizottságnak egyetlen jogvégzettséggel biró, illetve ügyvéd tagja sincsen. A feldi járásból egyetlen földmives sem lett fölvére rendes tagul, holott ezen járás lakosainak 90%-a földmivesekből áll. Az adókivetőbizottság tagjainak tőbbsége a kormánnyal függő viszonyban lévő egyénkeből lett összeállitva,

3. az előadói javaslat a földbirtok tiszta hozadékát, iletve a nyereséget katasztrális holdanként 1,000-2,000 koronára teszi, holott a környéken szokásos haszonbér 1 métermázsa buzát fefül nem halad holdanként, amelynek legmagasabb érteke 200 koronára tehető,

4. az adóbevallási kötelezettség alóli mentességet az adókivetőbizottság 15,000 korona jővedelemig nem respectálja és birsággal sujtja kivétel nélkül mindozokat, akik jövedelmi adó vallomásaikat be nem adták.

Az érvéenyes törvény a vegregajtó hatalomra nézve is föltétlenül kötelező! A demokratikusnak hirdetett köztársaságban a népnek a pánzügyi közigazgatásban való megfelelő részvétele és igy némi önkormányzata ki nem zárható. Az adózó polgároknak az előadói javaslatok értelmében való megadóztatása, amely a tényleg létező jövedelmi alapokat figyelmenkivül hagyva, a birtok értékével egyenlő jövedelmi adó alapokat vesz föl, egyenlő a teljes tönkeretételükkel s az államra nézve azt jelenti, hogy rövidlátó, igazságtalan és antidemokratikus intézkedésekkel az adóalanyok elpusztulása s ezáltal az állam gazdasági romlása következik be.

Ezen igazságos jogalapon kérdezzük azért Pénzügyminiszter Urat, hogy:

1. van-e tudamása a fentebb leirt pénzügyi közigazgatási visszaéleűésekröl?

2. hajlandó-o haladéktalanul rendeletileg a rimavská-sobotai és feledi járási hivatalok terülekozó jövedelmi adó kivetését felfüggeszteni, az adókivetőbizottságoknak a törvény szerinti megalakitására, illetve kinevezésére az illetékes hatóságokat haladéktalanul utasitani és rendeltben a törvénynek megfelelő elvek követésére az adókivetőbizottságok előadóit, felettes hatóságuk által sürgősen és szigoruan utasitani?

Köztudomás szerint a felekezeti tanitók özvegyeinek és árváinak havi járandóságaiból tulfizetés cimén olyan levonásokat eszközölnek, hogy a megmaradt csekély összeg csupán éhenhalásra elég. Érthetetlen ez a könyörtelen bánásmód, mert hiszen ezek a szegény özvegyek egyáltalán nem bünösök abban, hogy részükre annak idején az állami tanitók özvegyek egyenlő nyugdij lett folyósitva. Ök azt az öszszeget jóhiszemüen vették fel, azt gondolván, hogy őket jogosan megilleti. A most könyörtelen szigorusággal véghezvitt levonások a legkétségbeejtőbb helyzetbe döntik a felekezeti tanitók özvegyeit és árváit. Egy három gyermekes tanitó özvegyének 900 K van folyósitva amiből azonban csak 200 K-t kap kézhez és 700 K-t tulfizetés cimén levonnak.

Ez a kegyelten és egyáltalán nem indokolt eljárás ellenkezik a demokrácia szellemével s nyilt kigunyolása az emberbaráti elveknek is. Hiszen az a szegény özvegy nem tehet arról, hogy a törvénytudó urak nagyobb nyugdijat utaltak ki számukra annak idején, mint amenynyi megillette őket a törvény rendelkezéseinek értelmében. Milyen cimen kergetik hát ezeket sa szegény özvegyeket és árvákat a végső kétségbeesés karjaiba. Avagy talán lehetőnek tartja Miniszter ur, hogy egy teljesen földhöz ragadt szegény özvegy asszony több tagból álló családja képes magát fenntartani havi 200 K-ból?

tekintve a nyomasztó gazdasági helyzetre égetően fontos, hogy ezeknek az ártatlanul szenvedő özvegyeknek ügyében valami történjék. A humanitás, a legprimitivebb igazságérzet is azt követeli, hogy ez az antiszociális intézkedés, mely egyben a köztársaság presztiszsét is pelengérre állitja, minél előbb megszünjék.

Kérdem a Miniszter Urat, hajlandó-e sürgősen intézkedni hogy ezek az anomáliák megszünjenek, hajlandó-e ezeket a levonásokat olyan mértékre csökkenteni, mely az ártatlanul szenvedő tanitó özvegyek és árvák sorsát lagalább elviselhotővé tegye, esetleg a nomasztó gazdasági helyzetre való teknitettel hajlandó-e ezeket a levonásokat bizonytalan időre beszüntetni?