Azt mondottam, hogy Hodža miniszterelnök úr a magyar kérdés megoldását a demokrácián keresztül gondolta megoldhatónak, ellenben mai beszédében bizonyos ellentmondást látok, mintha a demokrácia és a nemzetek egymás közötti megegyezése a csehszlovák demokráciába nem férne bele és csak úgy lehet elképzelni azt, ha kis pártok koaliciójából tevődik össze. Én nem tudom, hogy helyesen értelmezem-e a miniszterelnök úr szavait, amelyek a Sudetendeutsche pá tra vonatkoztak, de én szavaiból azt a látszatot merítettem, hogy a min iszterelnök úr nem látja lehetségesnek azt, hogy a Csehszovákiában lévő nemzetek független, egységes, szabad nemzetet alkotva mint egyenrangu felek, meg tudjanak állapodni, hanem azt akarja, hogy továbbra is az apró pártocskák vizében továbbra is szabadon halászhasson a politika és hogy mindazok a célok, amelyek a cseh és a szlovák nacionalizmusban helyet foglalnak. megvalósíthatók legyenek.

Ezt a célt szolgálták egyes gazdasági intézkedések, a kolonizáció és a most tervbevett gazda adósság-rendezés, amiről egyelőre csak annyit tudok, amennyit a földmüvelésügyi miniszter úr a bizottságokban közölt, de már ebből is megállapíthatom, hogy egy ujabb földrefo rm, egy ujabb kolonizáció van készülőben. Előre kijelentem, hogy az ilyen megoldások ellen a legerélyesebb harcot fogjuk folytatni, mert mi csak a tisztességes és minden nemzetiségre egyformán kiterjedő, kivételeket nem tevő, konstruktív gazdasági politikát támogathatjuk.

Elérkeztem a gazdasági kérdésekhez. Beszélt itt a miniszterelnök úr az autarki a olyan sokat tárgyalt kérdéséről, beszélt a tervgazdaságról és beszélt a gabonamonopóliumról. Tekintettel arra, hogy rövid idő áll rendelkezésemre, nem tudok ezekkel a kérdésekkel részletesen foglalkozni, fenntartom azonban magamnak a jogot arra, hogy a sajtóban és más nyilvánosság előtt foglalkozzam velük és most csak néhány megjegyzést tegyek.

Ezek között szerepel elsősorban az, hogy a mazőgazdaság semmiféle termelési kényszert és korlátozást nem bír el, tehát a mezőgazdasági és ipari termelésnek tulajdonképeni ideálja a szabad termelés és a szabad kereskedelem volna. Amennyiben azonban annak szükségessége fennforog - aminthogy fennforog - hogy a tervgazdaság kérdéséhez hozzányúljunk, vagyis az ideál mellett ne maradjunk meg azért sem, mert ez a liberalizmus régi értelmezésének, gazdasági hibáit hozta magával, de amelyeknek én mindig ellensége voltam. (Posl. Stunda: Agrárkorában is?) Mindig is az voltam, mosst is az vagyok. A tervgazdaságot kényszereszközök nélkül, kommerciell alapon kell szervezni, vagyis az organizmusnak ne a kényszer legyen az eszköze. A magyar gazdák buzaterületeit leszállítják, pedig ezek nem tudnak egyebet termelni és ezt csak azért teszik, hogy a rossz Morva buzával árasszák el a piacot és a prágai sü temény rossz legyen. (Posl. Csomor: Mégsem támogatja az agrár gondolatot!) Hogy meri Csomor képviselő úr kisajátítani magának az agrarizmust, amikor sokan az urak közül még csak nem is beszéltek az agrarizmusról, amikor én már küzdöttem az agrarizmusért a magyar Omgéban.

Kereskedelmi alapon kell a tervgazdaságot megorganizálni, amely nemcsak bizonyos ágaira szóljon a mezőgazdaságnak, hanem be kell organizálni valamennyit és ezzel kapcsolatosan a valóságos és nagy, grandiózus agrár programmot kell megvalósítani és vele megoldani a tarifakérdést, a vámkérdést, a mezőgazdasági hitelt és a mezőgazdasági adózás problémáját.

A mai gabonamonopóliumot az adóhivatalok arra használják fel, hogy elviszik a gazdának utolsó szem búzáját a magtárból. (Posl. Csomor: Az nem áll!) Be fogom bizonyítani, hogy a sajó-gömöri búzatermelő néppel igaztalanul bántak. Például az egyik eset: 8 hold földet kell vetnie buzával és 27 mázsa buzaterméséből elvittek 25 mázsát és csak 2 mázsát hagytak meg vetőmag céljaira. Szerencséjére mi segítettük ki vető maggal, mert külömben 5 tagu családjával éhenhalhatott volna. (Posl. Csomor: Ennek is Önök az okai, mert maguk beszélték rá a népet, hogy ne fizessen adót, mert ennek az államnak napjai meg vannak számlálva!)

Místopředseda Onderčo (zvoní): Prosím pána posl. Csomora, aby nevyrušoval. Pán posl. Szentiványi má slovo.

Posl. Szentiváuyi (pokračuje): Ez nem igaz! Csomor képviselő úrnak borzasztó nagy frázishalmaza van a tarsolyában és azt most kiteregeti elénk. Én adok neki máskor is alkalmat arra, hogy száz frázisát elibém rakja, én alkalmas vagyok arra, hogy megfelelő itéletet tudjak alkotni Csomor kolléga ur halmazfrázisainak jelentőségéről. Köszönöm, hogy megmutatja magát.

Visszatérve a tervgazdasághoz, kijelenthetem, hogy a mezőgazdasági kérdésekben lehet olyan ideális terveket termelni, amelyek a valóságban fednék az agrár programmnak minden részletét. Hát ezeket most Hodža Milán miniszterelnök úr saját hatalmában meg tudja csinálni, azonban semmiesetre sem fogom támogatni a kormányhatóság által felállított és felállítandó monopoliumokat és hasonló tervezeteket, hanem követelem a mezőgazdasági kamarákat, a mezőgazdasági autonom organizmust, amely organizmus azután a mezőgazdaság termelési, kereskedelmi és fogyasztási érdekeinek megfelelően megcsinálja és megorganizálja a termelést, a fogyasztást és általában a kereskedelmet. (Posl. Csomor: Építőmunka kell, nem követelés!) Maga mit épített eddig, Csomor képviselö ur, mondja csak meg nekem.

Én bocsánatot kérek, hogy ennyi sokáig vettem igénybe a parlament idejét. Befejezem beszédemet és miután nincs bizalmam a kormány iránt, a költségvetés ellen fogok szavazni. (Potlesk.)

Hölgyeim és uraim! Igazságot akarok kérni önöktől a ruszinszkói őslakosságnak és magyarságnak, amely engemet ideküldött. A költségvetési vita az az alkalom a parlamentáris rendszerben, amikor a választóközönségnek alkalma van a tőle kívánt, horribilis pénzbeli áldozatok ellenében képviselői útjan megmondani, hogy akarja-e adni a horribilis költségeket, vagy pedig csak azért adja, mert a többség azt rákényszeríti. Amikor én azzal kezdtem, hogy igazságot követelek a magyarságnak, érzem, hogy ehhez jogom van, mert az általam is képviselt magyarságtól minden esztendőben legalább 400 millió koronát követel a kormány és ez jogot ad nekem arra, hogy én is követelhessek.

Szokatlan lesz, hogy egyenesen in medias res az igazságügyi tárcánál vágok bele és azt kérdem: az igazságügyi miniszter úr írányítása alatt álló ügyészek hol vannak olyankor, amikor a magyarság rovására követnek el egyes mellverő, sovinizmusból élő ujságok aféle brutalitásokat, mint amikor a "Slovenský východ" november 20.-i számában így izgat a magyarok ellen: "Sajnos, a kassai korzón még ma is csak magyar beszédet hallani. Most már értitek" - mondja az ujság - "miért kell a kassai korzót liquidálni, nem akarom mondani, a pokolba küldeni. Most már értitek, hogy csak e korzó miatt nem lehet Kassa szlovák város. Ezért el a kassai korzóval." Majd így beszél: "A kassai korzót meg kell szüntetni, szét kell zavarni, szétkergetni, lehetetlenné tenni". Hát mi ez, igen tisztelt hölgyeim és uraim, ha nem izgatás a magyar nyelv és a magyarság ellen? Hát nem jár-e ki azért az évenkénti 400 millió koronáért, amit a magyarság közterhekben fizet, a magyarság részére is a védelem, hogy eféle éretlen, ostoba izgatások ne történhessenek vele szemben? A magyarság itt ősi földjén él, nem kegyelemből szivárgott be ide és így nyelvét szabadon használhatná még akkor is, ha a békeszerződések kisebbségi paragrafusa kifejezetten nem is intézkednének a szabad nyelvhasználatról. Nem a kassai korzót kell szétzavarni, de az ilyen forró fejeket kell hideg zuhannyal gyógyítani; ha másképen nem megy, úgy az állami ügyészek beavatkozásával. Mert az államügyészeket mi is fizetjük, az igazságügyi tárcához mi is hozzájárulunk és így az ügyész urak - érdemeket akarva szerezni - necsak ellenünk emeljenek rendtörvéyes vádakat.

E bevezetés után áttérek lehetőleg röviden, hogy 12 percben kiszabott felszólalási időm elég legyen a kölségvetés általános és részletes bírálatára. Megkönnyíti szerepemet és munkámat a koaliciós kormánypártokhoz tartozó képviselőtársamnak, Remeš költségvetési főelőadónak a kritikája, amiből elvenni valóm nincs, mert hiszen egy egészen uj rendszert vezetett be a kormánypárti képviselő úr, aki ellenzéki álláspontra helyezkedett ugyan a költségvetés majdnem minden tételét illetően, de mégis a koaliciós többség kívánsága szerint, a költségvetést elfogadásra ajánlotta. Ez a rendszer a parlamentben eddig ismeretlen volt, bár mi a vidéken már régen ismerjük, mert hiszen az összes kormánypárti képviselők és kortesek a választások alkalmával rendszeresen mindig szidták a kormányt, vagy legalább annak egy részét és mindig uj és uj rendszert igértek, mindig kormánybuktatással fenyegetődztek, de minden választás után maradt minden a régiben, együtt maradtak koaliciós urak a húsos fazék mellett és legfeljebb egy-egy cseh pártot bocsátottak be a fazék mellé, de minden rendszerváltozás nélkül. Elmondták egymást mindennek, leszedték egymásról a keresztvizet és az ő beszédjeikből tudtuk meg a kormánykoalició apróbb és nagyobb panamáit, de választás után minden maradt a régiben és bizonyára együtt mennek tovább a vádolt dolgokban is, mert erre is kiegyeznek. Most a parlamentben a költségvetési főelőadó úr folytatta a választások elötti rendszert és bevitte azt a parlamentbe is. Kritizált, ellenzékieskedett, de azért elfogadásra ajánlotta a költségvetést.

A költségvetést a kormánypártok sem, de talán a pénzügyminiszter sem tekinti olyannak, amit írányadónak kíván tekinteni az 1936. évre és igy mi sem vehetjűk azt túlságosan komolynak, aminthogy az eddigieket is, 17 év alatt, valójában a külömböző kormányok vették semmibe, mert hiszen minden esztendőben következetesen túllépték, amiből azután odáig jutottunk, hogy ma 41 milliard államadósság nyomja az adózó és választó közönséget, amiből minden egyes állampolgárra, még a csecsszopóra is, fejenként körülbelül 3.000 korona különadósság esik az évi adón és közterheken kívül.

Az 1936. évi költségvetés is úgy van összeállítva, hogy az előző évi zárszámadási eredményeket figyelembe véve, legalább 1 milliard lesz a fedezeti hiány, tehát ezen a címen 1 milliarddal több lesz az államadósság. De tekintettel arra, hogy bizonyos beruházásokra kimondottan is akar a kormány több milliardig uj hitelt kérni, így az államadósság növekedése legalább 2-3 milliardra várható az 1936. évben. Ezek mellett az általános megállapítások mellett nem lehet a kormányzatnak arra hivatkozni, hogy az adósság szaporodása az adózó közönséggel szemben tanusított kiméletet eredményezné, mert ez az állítás nagyon messze állana az igazságtól.

A kormányzat, ott ahol eddig egy végrehajtó volt, legalább 5-6-ot alkalmaz és a végrehajtók nemcsak azt foglalják le amit szabad lefoglalni, hanem azt is, amit nem szabad. Igy például következetesen figyelmen kívül hagyják azt a jogszabályt, hogy a gazdálkodó embertől a gazdasági felszerelést, a fundus instruktust, lovat, marhát, sertést, vetőmagot, saj át élelmezést, komenciót nem szabad lefoglalni mint ingóságot és nem szabad elárverezni csak az ingatlannal egyidőben, mint az ingatlannak a tartozékát. Igy tehát nem a kormány kiméletében, a végrehajtók tehetetlenségében, még kevésbbé az adófizető készségében van a hiba, hanem a közterhek szétosztásának, az adókivetés rendszerének az alkalmazásában egyrészt, de legfőképen a kormány gazdasági politikájában, amely a világkrizisen tulmenően is, a kereskedelmi szerződések megszüntetésével adóalanyok százezreit irtotta ki már eddig is és amint a világhírü Baťa cég egyik elkeseredett megnyilatkozásában, a Morgenzeitung november 17.-i számában jellemzően mondta: "sportot csinálnak az adóalanyok megszüntetéséből."

Ahol a főszabály az, hogy minden adóalany hazudik, minden adóbevallásban kételkedni kell, a bevételeknek csak a bruttóját kell figyelembe venni, de az adóalanynak járó levonásokat figyelmen kívül kell hagyni, ahol visszaélnek azzal, hogy az adókivetések felebbezésre való tekintet nélkül végrehajthatók, ott nem lehet beszélni egészséges gazdasági berendezkedésről, adóerkölcsről, mert ott a pénzügyi hatóságok puskázzák le az adóalanyokat és alakítják át fokozatosan az adózó polgárokat bujkálókká és adóeltitkolókká. Itt lassanként egy közelharc fejlődött ki az adószedők és adózók között, akik d úvadként menekülnek a "táskás" ember elöl, hol hazugsággal, hol másképen.

A pénzügyminiszter úr 8 milliard korona bevételt kíván az adózó közönségtől beszedni az 1936. évben is a rendes kiadásokra. A rendkívüli kiadásokra mennyi adósságot kíván csinálni, azt még nem látjuk világosan. Az említett 8 milliardból minden állampolgárra, tehát a csecsszopóra is, 552 korona jut fejenként, tehát a magyarságra, még abban az esetben is, ha a hivatalos népszámlálást vesszük figyelembe, 441 millió jut a közterhekből évenként, ennyit kell a magyarságnak kiizzadnia. E kiszámításnál pontos adatokra nem támaszkodhatunk, mert ezideig eredménytelenül követeltük, hogy országonként is pontosan mutassák ki a közteherviselést és az egyes országoknak beruházások, munkaalkalom stb. cimén a költségvetésből jutó részesedéseket. Annál kevésbbé van hivatalos statisztikánk arra, hogy a magyarság egyedeitől behajtott közteherviselések összege és a magyarság egyetemének és egyedeinek járó költségvetésbeli részesedés mennyit tesz ki. Igy számításom alapját csak a költségvetési bevételnek és kiadásnak lélekszámszerinti elosztása képezheti.

A költségvetés általános kritikájánál nem hallgathatom el, hogy annak alapja egy a tényekkel mindenben ellenkező jóslás. A pénzügyminiszter úr javulást lát a gazdasági életben egy időszakos kiviteli többlet nyomán, ami az Olaszország elleni szankciók megkerülése okából állhatott elő. Az életben, ha körülnézünk és ha az egyes kereskedelmi kamarák jelentéseit átolvassuk, mindenfelé romlást látunk. Ezt csak a pénzügyminiszter úr igyekszik elfelejtetni bizonyára azért, mert csak így volt meg a lelkiereje arra, hogy az adóterheket ne szállítsa le, sőt a drágaságot emelő ujabb adónemeket vezessen be. Pedig a pénzügyminiszter úr maga is elfogadja azt az ellenzéki álláspontunkat, hogy az írányított gazdálkodást, a monopóliumokat és szindikalizálást le kell építeni, meg kell szüntetni, a gazdasági életet szabaddá kell tenni, az adóterheket, a szociális terheket kö nnyiteni, a pénz értékének állandó emelését, vagyis a deflációt nemcsak jelszavakban, de a valóságban is abba kell hagyni, de a gyakorlatban egyiket sem teszi, legalább is a költségvetési törvényben egyiknek a nyomát sem látjuk.

A pénzügyminiszter úrra igazán ráillik Szent Ágostonnak a mondása: Video meliora, proboqve, deteriora seqvor, látom a helyeset. jóvá is hagyom, de a rosszat teszem. Például a pénzügyminiszter úr nyolc pontba foglalva elénk tárja a tehermentesítési programmját, amit feltétlenül magam is elfogadok; de a hiba megint ott van, hogy a pénzügyminiszter úr csak látja, nézi a juvulási lehetőségeket, de a tehermentesítési programm még nagyon hosszu ideig csak programm marad. Ehelyett a pénzügyminiszter úr, vagyis a kormányzat teszi a rosszat, vagyis a közterheket emeli. Ezért vagyunk bizalmatlansággal a költségvetéssel szemben.

Nem látok őszinteséget Hodža miniszterelnök úrnak a hivatalbalépését követő napokon az ujságírók elött tett nyilatkozatában, helyesebben annak egyik pontjában, amikor a hivatalnokokra hárította, hogy egyes beruházási munkálatok kellő időben nem indulnak meg. Helyesebb lett volna, ha beismerte volna, hogy a beruházási munkálatok azért késnek, mert az állampénztárban nincsen pénz.

Hisz akinek az utóbbi hónapokban alkalma volt az illetékes szakmimsztériumokban valamilyen önkormányzati építkezési ügy jóváhagyása érdekében eljárni, az tapasztalhatta, hogy a minisztériumban igazán mintaszerü gyorsasággal intézik el a beadványt, engedélyezik is az államsegély megfelelő részét, de minden akta megakad a pénzü gyminisztérium költségvetési osztályában, ahol ezzel a rövid válasszal intézik el: "nincs fedezet, várni kell, amíg pénzünk lesz."