Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Hölgyeim és Uraim! Amikor a parlament előtt tárgyalás alatt lévő és a Csehszlovák köztársaság közigazgatásának úgynevezett reformjához szólásra jelentkeztem, ezt nem azért tettem, mintha a közigazgatási reformhoz érdemben akartam volna hozzászólni, csupán ünnepélyes tiltakozásomat akartam kifejezni Podkarpatszká Rusz magyarságának és őslakosságának nevében azzal az eljárással szemben, amellyel a csehszlovák kormány Kramář képviselő előadásában a közigazgatási reform álruhájában keresztülgázol azokon a békeszerződéseken, amelyeknek a csehszlovák állam létét köszönheti és azon az alkotmánytörvényen, amelyre önök új államukat építették.

Mi, magyarok, sohasem csináltunk titkot abbóI, hogy meghallgattatásunk nélkül és akaratunk ellenére, az erőszak jogán, a wilsoni 14 pontban csillogtatott délibábos igazságok cselszövései által legyőzötten, lettünk a győzőkhöz csatlakozott és minket, mint küzdőtársait elhagyó csehszlovák kormány és hadsereg által bekebelezve, meggyalázva és megtiporva.

Mi ezek dacára is nyugalomra intettük népünket és politikai pártokba szerveztük azt, hogy alkotmányos úton, törvények alapján állva, biztosítsuk a magunk fennmaradását. Mi ártatlanságunk érzetében, igazságunk tudatában, a velünk szemben kegyetlen békeszerződéseknek, az önök alkotmánytörvényeinek hatályosságát elfogadtuk és elszántuk magunkat a kisebbségi kálváriának méltóságteljes elviselésére. Népünk adja a katonát, népünk fizeti az adót inaszakadtáig, egyszóval teljesíti, a kormány hivatalos kijelentései szerint is, állampolgári kötelességeit elsőrendű módon, mint elismert legjobb adófizető és mint legfegyelmezettebb katona. Nekünk, magyaroknak, akikről még ma is megkísérlik ellenségeink a művelt nyugat előtt elhitetni, hogy félvadak vagyunk, akik nyereg alatt puhított húst eszünk, faji tulajdonságunk az: egyenesség, az őszinteség és az adott szó szentsége. A mi népünk emellett komoly és munkás nép. Mi, a népnek politikai vezetői: munkás népünkhöz illő komolysággal és az: adott szó szentségében bízva, mert önök kötelezték magukat a békeszerződésben biztosított kisebbségi jogok és speciálisan Podkarpatszká: Rusz részére biztosított területi autonómia megadására megnyugtattuk híveinket, hogy: az új államalakulattal szemben teljesített kötelezettségeink mellett, jogaink is teljesedésbe mennek.

A konszolidációt célzó eme munkánk és politikánk az önök akaratával, ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásával teljesen csődöt mondott önök a mi komoly politikánkat nem honorálták, önök kisebbségi jogainkat és Podkarpatszká Rusz területi autonómiáját, a saját erkölcsi, jogi és becsületbeli kötelezettségeiket, a külföld felé mindig szépet mutatva, kigúnyolták, megcsúfolták, nevetségbe fullasztották, amely komédia azonban népünk részére halálos tragédia.

A múlt év júniusában már azt hittük, mi magyarok, hogy a hét évig be nem tartott adott szó és az irásos békeszerződés teljesítése önök belső politikájának csődje miatt hamarosan be fog következni önök hozzánk mint nemzeti kisebbséghez, siettek segítségért, mi népünk érdekében megemeltük az tjnök kátyuba került szekerét és jutalmunk az lett, hogy újabb adott szavukat sem tartották meg, amit a nemzetek egyenjogúsításáról kormánynyilatkozatban itt, a parlament előtt tettek.

Hölgyeim és Uraim! Veszélyes útra léptek önök, mert önök nemcsak belénk rúgtak, hanem belérúgtak azokba a békeszerződésekbe abba az alkotmánytörvénybe is, amelynek létüket köszönhetik és amelyre államukat felépítették. Ez a rúgás nekünk fáj, mert tudjuk, hogy népünk ártatlanul szenved, tudjuk, hogy önök igazságtalanok velünk szemben és tudjuk, hogy e kegyetlen rúgás nyomán közöttünk a pusztulás, a kín, a szenvedés még tovább is tartani fog. De ez a rúgás minket megsemmisíteni nem fog, csak legfeljebb azt fogja eredményezni, hogy népünk félre fog bennünket állítani a politikai vezetéstől, azért, mert rövid ideig is hittünk önöknek és bíztunk az önök ígéreteinek komolyságában. Népünk az igazságtalan rúgások, taposások miatti szenvedéseiben könnyen fog agóniájában a rombolás szellemére hallgatni. A kisebbségi nemzetek is kedvet találnak ám kapni önöktől, hogy ők is belerúgjanak a békeszerződésekbe. (Výkřiky posl. Kurťaka.) Nagyon könnyen fölborulhat akkor azután az a kas, amely bennünket összezár egymással.

De mintaképe sorsát figyelemmel kísérő férfiú, figyelemmel kísérem azt a munkát is, amellyel önök, mintegy veszélyes robbanó anyagokkal a köztársaságot aláaknázzák. Teszem ezt azért, mert nem tudhatjuk, hogy az esetleges romhalmazból mi épül fel ennek helyén. Istenbe vetett hittel bízunk abban, az elkeseredett ember lélektanából kiindulva, hogy a jelenlegi helyzetünknél rosszabb már alig lehet és így az alkotmánynak eme felrúgásával, a konszolidáció felé törekvő helyzetünk felborításával a mainál csak jobb helyzetbe kerülhetünk.

Ezeket akartam elmondani, ezekre akartam Önöket e veszélyes lépés előtt figyelmeztetni, (Výkřiky posl. Kurťaka.) amikor tiltakozásomat bejelentem a közigazgatási reformtörvény ellen.

Az alkotmánytörvény 3. 5-ának értelmében Podkarpatszká Rusz közigazgatásának berendezése csakis egyedül és kizárólagosan az ő külön törvényhozásának van fenntartva (Výkřiky posl. Kurťaka.) és ebben a kérdésben a prágai parlament a csehszlovák alkotmány értelmében határozni nem jogosult, annyira, hogy Podkar patszká Rusz területéről ideküldött képviselők a békeszerződés 13. -a értelmében el vannak tiltva, hogy a prágai parlament ilyen irányú munkájában részt vegyenek. (Posl. Kurťak: Meg van ez az alkotmánytörvényben?) Dehogy van meg, kihagyták, meg van ,hamisítva. Ez azoizban nem változtat a lényegen, mert e kihagyást önök a békeszerződés parancsoló rendelkezéseinek ellenére és annak egyenes meghamisításával tették, amely kimondja, hogy a békeszerződés az alkotmánytörvénybe egészében beiktatandó szószerint és minden ellenkező intézkedés, akár törvény, akár rendelet útján történjék, reánk, Podkarpatszká Rusz népeire nézve érvénytelen és semmis.

Végül még egy pár szavam van önhöz, Kramář képviselő úr, amikor e jogtipró, alkotmányellenes, a békeszerződést hatályon kívül helyező, Trianont és Saint-Germaine en Layet legalább is részleteiben egyoldalúan revideáló közigazgatási reformot, amit mint előadó előterjesztett, védelmébe veszi és keresztülhajszolja.

Ön a békeszerződéseket nemcsak mint a Csehszlovák köztársaság miniszterelnöke, (Výkřiky posl. Kurťaka.) de mint Kramář, a nagy úr, a gentleman is aláírta és ez önt ilyen minőségében kötelezi is. Ön e gentlemani minőségét a cseh nép érdekében bizonyára sokszor értékesítette, különösen akkor, amikor a nagy népek, Anglia, Amerika, Franciaország, Olaszország stb. nagy fiaival, gentlemanjeivel kellett önnek tárgyalnia. Mi már eddig is felvilágosítottuk ezeket a gentlemaneket és ezután is meg fogjuk azt tenni, hogy ön nem állotta és nem állja azokat az ígéreteket, amiket az ön népe felszabadításának érdekében és ellenértékeképpen az említett nagyhatalmak gentlemanjeinek tett. Nem gondolja ön, hogy ezzel nemcsak saját, de népének hitelét, becsületét is veszélyezteti és vesztegeti? Megéri ez az erőszaktörvény ezt a hitelképességcsökkenést, melyre még ezután is sokszor szükségük lehet Önöknek?

Kramář képviselő úr! Ön tegnap egy ellenzéki jogászpolitikust, ügyvédi demagógiával vádolva, torkolt le. Hát nem demagógia és pedig értelmetlen, következetlen demagógia az az ön részéről, amikor Podkarpatszká Rusz területének népét ma azzal üti el autonómiájától, hogy az éretlen Podkarpatszká Rusz autonómiájára? Hát micsoda értelmetlenség, micsoda következetlenség az, ha ön akkor, amikor Podkarpatszká Rusz népe állítólagosan a csatlakozást kimondotta, azt elég érettnek, nagykorúnak ítélte az autonómiára. Avagy talán az önök nyolcéves kulturális munkája az akkor autonómiára érett népet éretlenné degradálta?

Kramář képviselő úr! ön sok eltipoW nemzet küzdő vezérének lehet ideálja, mert küzdött, a föld alatt dolgozott, rettenthetetlenül, hol egyenesen, hol pedig mutatta a loyalitást a császárral szemben, de föld alatt dolgozott megbuktatásán, de mindig népe érdekében. Volt börtönben, állott bitófa alatt.

Vérünk ellenkezik azzal, hogy önt mindenben utánozzuk, de semmi sem lehetetlen, pláne, ha ön ezen erőszaktörvénnyel azt belőlünk kikényszeríti. Kramář úr! ön diadalmámorában mindent elfelejtett, amit ön csinált és csak arra emlékszik, amit a Habsburgok ön ellen és népe ellen csináltak. Ebből is csak a rosszra, a kellemetlenre, az erőszakra emlékszik vissza, amit nekünk, magyaroknak ad most vissza. Önben teljesen meghalt az eltiport ember, amely alakban pedig legszebb férfikorát töltötte el és csak a diadalmámoros, a győztes él Önben.

Álljon meg ez úton, rázza meg magát, ébredjen fel, jusson eszébe régi egyénisége, mert még megérheti, mint sokan megélték már ön előtt, nagy győzelmi mámora miatt, gyászos bukását, tragédiáját. És én ezt, ha velünk, az elnyomottakkal szemben nem változik meg, szivemből kívánom Önnek és Önöknek népünk feltámadása érdekében. (Potlesk maďarských poslanců.)

Tisztelt Képviselőház! Hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ebben a parlamentben akkor, amikor a közszabadságokról, a szólásszabadságról, a szabad sajtóról van szó, mindig a demokiatikus gondolkodást arculcsapó, retrográd irányú és szellemű törvényjavaslatok kerülnek a Ház asztalára. Azt kellett hinnünk, hogy ennek egyszer csak vége szakad. Sajnos azonban, ez a szellem tovább tobzódik. A szabadság szent eszméje itt csak szatira, a demokrácia csak álarc a teljes nemzetiségi elnyomás és teljes önkényuralom megvalósitására. A rendtörvény után itt fekszik előttünk a közigazgatás reformjavaslata, mely reánk, kisebbségre nézve csak újabb bilincset jelent és a jogfosztások újabb sorozatának megszavazása esetén, egy újabb Bach-korszak, rendőruralom kezdetét várhatjuk. Ez a javaslat szemfényvesztés a népjogok kijátszására, ügyes trükk, melynél az egyik kézzel nyújtott kedvezmény a puszta tartományi elnevezés ellenében, a másik kézzel a tízszeresét veszi el a még meglévő polgári jogoknak. A javaslat földrajzilag négy tartományra osztja a köztársaságot, ennek ellenében azonban centralizál minden hatalmat és korbácsot nyom a vakon engedelmeskedő politikai hatóságok kezébe.

Ezen javaslat letárgyalásának módja is reá vall a benne uralkodó szellemre. Tíz perc időt engedélyez egy-egy szónok részére a kritika gyakorlása céljából, tehát még annyit sem, mint amennyire szüksége van egy pincérnek. A parlament éttermében ahhoz, hogy a megrendelt kávét kiszolgálja. Félek attól, hogyha ez így halad, elérkezik az idő, amikor csak az elnöknek és az előadónak lesz joga itt beszélni, ellenben ellenzéki képviselőnek még a száját sem lehet kinyitnia; ezért tehát, élve az alkalommal, túl kell tennem magamat ezen a klotürön és addig beszélek, amíg mondanivalóm van.

Amikor Szlovenszkóról feljövök Prágába, mindig az az érzésem, mintha temetőből jönnék a jólét, a vígság, gondtalanság és gazdagság hazájába. Szlovenszkón és Ruszinszkón nem látunk mást, csak pusztulást, kínt, visszafejlődést, nyomort és mást nem hallunk, mint panaszt és jajszót. Mi Szlovenszkón folyton temetünk: a gyáros a gyárát, az iparos a berozsdásodott szerszámját, a földbirtokos elkobzott földjét a földmíves a végrehajtó által elhajtott marháit és dobravert földecskéjét siratja, a magyar tisztviselő elvesztett állását, a nyugdíjas lerövidített nyugdíját, a munkás pedig a megszünt munkalehetőségét, mindennapi betevő fálatját temeti. Sűrű gyászfátyol borítja a szlovenszkói és ruszinszkói magyarság szivét, amelyben határtalan keserűség és elkeseredés lakozik.

Nem kell ehhez éles, csak nyitott szem, hogy meglássa bárki. Nemcsak mi tudj uk ezt, itt élő elnyomott kisebbség szenvedő tagjai, hanem meglátják már ezt az uralkodó többséghez tartozó centralista szlovák vezetők is, köztük Stodola, Ivánka Milán és a többiek. Hiszen Ivánka éppen a múlt hónapban a stubnai gyűlésen nyiltan bevallotta ezt, feljajdult a pusztulás láttára és kijelentése szerint Prága kapuit szándékszik megdöngetni.

Bizony rossz szellemek járnak Szlovenszkón és Ruszinszkón. Az adótörvény a középkori inkvizició büntető eszközeit vezeti be, a községek gazdasági önkormányzatának pedig utolsó maradványait is megsemmisíti akkor, amikor a községet a felügyeleti hatóságok önkényének teljesen kiszolgáltatja. Magyar ember hiába keres állást közhivatalban és magyar munkás munkát az állami üzemeknél. Immorális szellem honosult meg nálunk, mely szerint csak az megy emberszámba a hatóságok előtt, aki a hatalomnak bókol, aki a kormánypártok valamelyikéhez tartozónak vallja Snagát. Földet, trafikot, italmérést, maradékbirtokot, hivatalt, gyors hatósági elintézést csak az kaphat, aki megtagadja meggyőződését. A többit nem veszik figyelembe. Helyzetünk hasonló a Bach-korszakbeli magyar ember sorsához, aki véletlenül az országút mentén lévő mély vízbe esett és fuldokolni kezdett. Éppen akkor haladt arra két pandur. Amint a fuldokló meglátta őket, kétségbeesetten segítségért kiabált és kérte őket, hogy húzzák ki a vízből. A pandurok, látván, hogy magyar ember, reá sem hederítettek, tovább mentek, hadd fuljon meg, nem kár érte. Ekkor a fuldokó utolsó kétségbeesésében elkiáltotta magát: Éljen Kossuth Lajos! A pandurok nyomban oda rohantak, kihúzták a vízből és vitték a rebellisták börtönébe. A mi helyzetünk is ilyen csak akkor vesznek számba, ha fizetnünk kell, avagy pedig büntetni kell minket.

Amíg Magyarország lakói voltunk, addig a centralista államhatalom elég biztosítást látott a fennálló büntető- és kihágási törvények rendelkezéseiben és azok a köz- és államrendet teljesen biztosították. Most azonban, amikor kimondottan demokratikus állam polgárai vagyunk, ez nem elegendő és törvényeink az egyik bilincset a másik után verik reánk. Nálunk a polgári szabadság abból áll, hogy szabadságunkban áll csörgetni a reánk rakott bilincseket. Végtelenül csodálkozom a szlovák néppárton akkor, hogy megelégszik egy ilyen kétes vívmánnyal, amilyet e törvényjavaslat nyújt. Ezen törvényjavaslat nem biztosít Szlovenszkó számára egyebet, mint pusztán a "Slovenská krajina" elnevezést, közjogi tartaom nélkül. Nem látja-e a HIinka-párt, hogy ez nem egyéb, mint a trójai faló, melynek gyomrában Švehla ügyesen be akarja csempészni Szovenszkór a és Ruszinszkóra a legerősebb centralizmust, a legképtelenebb rendőri kényszeruralmat és jogfosztást. Félek, hogy e kiábrándulás nagyoii gyorsan bekövetkezik és nagyon keser ű lesz. Ekkor azonban már késő, mint a szlovák közmondás mondja: "Chytil som medved'a, ale ma nepustí."

Juriga vékony reménysugarakba kapaszkodik, amikor bízik abban, hogy ezen törvényjavaslat az autonómiának az előkészítője. Én inkább azt hiszem, hogy első sírásója lesz annak. Kramář még mindig nem enged a régi mentalitásból és az elkoptatott, hozzá nem méltó olcsó érvvel hozakodik elő, mely szerint a régi vármegyei rendszer csak a magyar gentryuralom biztosítására volt berendezve. Ezzelszemben állítom, hogy a magyar vármegyei rendszer, ősi jellege dacára, sokkal liberálisabb, demokratikusabb volt az osztrák tartományrendszernél. Mi ezen megállapítás az egész magyar közigazgatásra az osztrákkal szemben. Igaz, hogy a vármegyei közigazgatás ismerte a virilizmus intézményét, ez azonban a vagyon alapján nyugvó, tehát a kormánytól teljesen független bázissal bírt. Ezzel szemben mennyire inferioris a jelen javas?attal intézményesíteni szándékolt kinevezési rendszer, mely szintén virilizmus, de mamelukvirilizmus, mert senki e kerek világon nem hiszi el, hogy a kor mány által a tartoxnányi és járási képvise?őtestületekbe kinevezett mame ukok mer észelnének a nép érdekében síkra szállni. Ezek mindig csak a kormány pöjácái lesznek, akikre az a lealázó szerep vár, hogy meggyőződésük ellenére kénytelenek majd szavazni. Az így berendezett tartományi és járási képviselőtestületekben a népakarat sohasem fog megnyilvánulhatni, a nép képviselői csak vendégszerepelni, asszisztálni fognak a demokratikus eszme vesszőfuttatásánál.

A szlovák néppárt volt az, amely a legádázabb harcot folytatta a megyegyűlésekbe kinevezett mamelukok ellen. Szeretném tudni, miért változott meg a véleménye olyan gyorsan ebben a tekintetben. Azt is mondotta Kramář, hogy a magyar kormány azért telepített gyárakat a mai Szlovenszkó és Ruszinszkó területére és részesítette azokat magas állami szubvencióban, mert ezáltal a magyarosítást kívánta szolgálni. Én azt hiszem, hogy Kramář ezen állítását maga sem veszi komolyan, ellenben nyilatkozata egyenes beismerése ama valóságnak, hogy a magyar kormány tényleg kenyérhez juttatta a szlovák és ruszin népet, amely kenyeret azóta a prágai gyarmatpolitika már rég kivette annak szájából.

A centralizáció és az ebből folyó államosítás és kinevezési rendszer már ma is nehéz malomkő gyanánt súlyosodik a szlovenszkói és ruszinszkói közéletre és megbénítja a népakarat megnyilvánulását. A jegyzők államosításával a község jegyzője nem a falu jegyzője, hanem a kormány vak expouense és ha kell, legelső agitátora. Igaz, hogy a teljes függőségbe került államosított jegyzői kar nem tehet róla; amit a kenyéradó parancsol, azt kell tennie, mi pedig kétségbeesetten figyeljük, mint növekszik a lelki ür a község lakói és jegyzője között.

Magyar vidékeken ma már valóságos jegyzőinvázióval állunk szemben tisztán gazdasági, avagy kereskedelmi mozgalmakban is. Csak két eklatáns példát hozok fel: A Komáiomban székelő Villamossági Részvénytársaság alakuló gyűlésén a csaknem szintiszta magyar községek képviseletében a községek jegyzői rendeltettek be és a járási főnökök utasításai szerint ezek döntötték el az összes kérdéseket, köztük azt is, hogy a szintiszta magyar vidéken működő vállalat ügykezelésében a magyar nyelv mellőztessék. Ugyancsak a jegyzők, a magukhoz váltott községi meghatalmazásokkal, választották meg a kizárólag magyar érdekeltekből álló Vágbalparti ármentesítő Társulat elnökévé a kormány egyik exponensét az érdekelt községék lakósságának akaratával szemben. Kézenfekvő a kérdés, hogyha a centralizáció már ma is így tobzódik Szlovenszkón és Ruszinszkóban, mi lesz ez után a jelen törvényjavaslat megszavazása esetén?

Átfutva a javaslaton, kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy abban egy cári rezsim minden karakterisztikuma feltalálható: jogot nem ad, csak elvesz, a valódi önkormányzatot megfosztja minden jogtól, mondhatjuk, teljesen kivégzi; eddigi jogait pedig átruházza a kormány által kinevezett hivatalnokokra. A járási képviselőtestületek teljesen értéktelen, fölösleges és jelentőség nélküli kollégiumokká, sülyednek le, melyek még a saját költségvetésük felett sem határozhatnak önállóan, mert a kormány által kinevezett hivatalnok tetszése szerint változtathat azokon. A polgárságra pedig ebből a törvényből hallatlan rendőri szekatur a szakad. Egyszerű rendőri kihágásoknál a járási főnök házkutatást rendelhet el és a házjog szentségét a csendőri önkényeskedés kénye-kedvének szolgáltatja ki. Egyszerű gyanú fennforgása esetén is joga van már ezt megtenni s ami minden jogi felfogással homlokegyenest ellenkezik, a házkutatás bírói végzés nélkül is foganatosítható.

Ama rendeletkibocsátási jog, amely eddig a községeket illette, átruháztatik a politikai hivatalokr a. A politikai hivatalok büntető hatáskör e kiszélesíttetik, a törvény, eltérően a többitől, mindjárt fenyítésekkel és büntetésekkel kezdődik; ilyen a 2., 3. és 4. §. Különös törvény az, amely mindjárt fenyeget. A hivatalos személyek a nemloyálisnak tartott polgárral szemben korbácsot, kancsukát tartanak a kezükben; aki valamelyik hivatalt, vagy hivatali személyt írásbeli beadványában méltatlan szavakkal illet, azt a járási főnök nyomban 8000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel és nyolcnapi elzárással büntethet meg. Ugyanez a sorsa annak a polgártársunknak, aki valamelyik hivatalnokkal, vagy hivatali cselekménnyel szemben nem viseltetik loyálisan. Ezen rendelkezésekkel vége van annak az elvnek, hogy a hivatalok vannak a polgárokért és nem a polgárok a hivatalokért.

Hallatlan és jogállamban elképzelhetetlen dolog az, hogy a járási főnök által kiszabott büntetés ellen a fél jogorvoslattal egyáltalán nem élhet. Aki ugyanis 300 korona erejéig büntettetik meg, annak felebbezési joga ez ellen nincs. A járási főnökök saját járásukban rendeleteket, tilalmakat adhatnak ki úgy egyes esetekben, mint általánosságban, ahogy nekik tetszik. Ily módon az egész közélet ki van szolgáltatva a járási főnökök kényekedvének.

A névtelen feljelentők, spiclik és hamis tanúskodók újabb reneszánszának kapui nyílnak meg; az új rendőrrezsimnek ugyanis Ilagy szüksége lesz besúgókra, spiclikr e és hamis tanúskodókra.

Tagadhatatlan az, hogy a hatalmi diktátum szellemében alkotott trianoni békeszerződés hibáit az európai közvélemény mind szélesebb rétegei kezdik belátni. Az igazságtalan békeszerződés reviziója mellett mindig többen és erőteljesebben emelnek szót. Legutóbb az angol lord Fothermere szállott síkra a revizió szükségessége mellett. Kétségtelenül megállapítható, hogy a legutóbbi európai események és Rothermer e cikke élénk hatással voltak a csehszlovák hivatalos véleményre is. Dérer mint komoly mementót ajánlja a cseh felelős tényezők figyelmébe az ügyet és Kramář tegnapi záróbeszédében a revizió kér désének érintésénél hiányzott a megszokott felháborodott hang és elmaradt a r endes energikus és kemény visszautasítás. Kramář az európai helyzet változása folytán előállható területváltoztatás kérdésénél megelégszik azzal a megállapítással, hogy ha Szlovenszkónak Magyarországhoz való visszacsatolásáról lenne szó, bízik a szlovák népben és meg van győződve arról, hogy a szlovák nép kemény dió lenne ez esetben Magyar ország r észér e, mer t a felszabadítás óta eltelt tíz évet elegendőnek tartja arra, hogy a szlovák nép az adott helyzetben ellenállni tudjon.

A békeszerződések reviziója - akárhogy is küzdenek egyesek a gondolat ellen - feltétlenül szükséges, mivel azt az európai népek gazdasági érdekei eminensen kívánják és mert a gazdasági egymásr autaltság törvénye követeli. A világ tekintélyes közgazdászai ezt számtalan esetben kinyilatkoztatták, de elismerte ezt Klofáč is a legutóbbi szenátusi beszédében. A tör vényj avaslatnál, annak részleteibe való bocsátkozásomkor, a magyar kisebbség szempontjából bírálva azt, csakis a következő háromi főelv vezérelhet.

1. Hogy minél inkább szoríttassék meg a kormány és szerveinek felelőtlen és diskrécionális alapokon nyugvó hatásköre és minél nagyobb részt vonjunk be eme hatáskörből a törvényhozás, illetve az önkormányzati testületek ellenőrzési és jóváhagyási hatáskörébe.

2. Hogy a magyar kisebbség ér vényesülésének lehetőségét az új közigazgatási rendszerben minél jobban növeljük.

3. Hogy a közigazgatás egyszerűsíttessék, abból a bürokratikus szellem kiküszöböltessék s hogy az oly berendezkedést nyerjen, amely nemcsak a központi kormányhatalom erősítését, hanem a jó és a nép érdekeit előmozdító, ügyes-bajos dolgait jól elintéző szervezet legyen.

A törvényjavaslat részleteihez a következők a megjegyzéseim. A középkori büntető szankciókat tartalmazó első rész mint elfogadhatatlan, teljesen kihagyandó. A törvényjavaslat szerint a járási hivatalok székhelyét és területét a kormány rendelettel lesz hivatva megállapítani. Ez visszaélésre és sérelmekre ad alkalmat és módot, azért tehát a helyes az, hogy a járások székhelyét és területét a törvényhozás állapítsa meg és csakis az változtathassa meg. Ugyszintén a törvényhozás hatáskörébe kell utalni a városoknak nagyközségekké való degradálásának jogát és megfordítva.