Národní shromáždění československé / Poslanecká sněmovna1925 – 1929

Tisztelt Képviselőház! A köztársaság tizedik budgetje tükre akar lenni annak, hogy milyen konszolidációja van ennek a republikának, hogy elérte-e azt a célt, amelyért létrehozták? Ez a köztársaság más koncepciónak az eredménye, mint Románia és Jugoszlávia. Ezek azon az elven alapultak, amelyen a wilsoni okoskodás nyugszik: hogy ugyanazon népfajhoz tartozó népek egy nemzeti államba csatolandók. Csehszlovákiát a szétdarabolt monarchiából azért létesítették, hogy Európa közepén a monarchiát bomlasztó nemzetiségi harcoknak végük legyen és legyen egy állam, amely demokratikus jellegénél fogva nem lesz tűzfészek Európa közepén és legyen egy állam, amely ék a németség között és legyen egy etappja a francia világuralmi politikának.

A csehszlovák állam tényleg különbözik is a balkáni két utódállamtól, mert hiszen, ha nézzük Romániában, úgy ott óriási percertü kompakt egész a románság, ugyanaz a vér, ugyanaz a vallás, ugyanaz a fajiság köti őket össze mindkét részében Romániának. Jugoszláviában is kompakt egységű a jugoszláv fajiság, a különbség itt csak a vallás. Hiszen azt mindenki tudja, aki ismeri Jugoszláviát, hogy ott ugyanaz a vér, ugyanaz a nyelv és csak legfeljebb a vallásban van különbség. Ha pravoszláv, akkor szerb, ha katolikus, akkor horvát, ha pedig mohamedán, akkor török.

Csehszlovákiában azonban predomináns többsége egyetlenegy fajnak sincsen. Csehszlovákia inkorporál magában nyolc nemzetiséget, és pedig csehet, szlovákot, németet, magyart, rutént, románt, lengyelt és zsidót, akiknek különböző a vallásuk, különböző a faji jellegük és egészen különbözők az aspirációik.

Ebben az államban tehát, ha demokratikus akar lenni, úgy meg kellene lenniük azoknak az államjogi és politikai institucióknak, amelyek ki tudják balanszírozni a különböző nemzetiségek és fájok közötti differenciákat és rivalitást. Olyannak kellene lennie ennek az államnak, hogy ne legyen olyan hibákkal telített, mint volt a régi sok nemzetiségű Ausztria, ami odavezetett, hogy végül is összeomlott. Ausztriának az volt a hibája, hogy mindent elodázott, nem mert semmit megoldani, nem volt kellő energiája és ereje ahhoz, hogy kérdéseket el tudjon dönteni, de nem volt elég önfegyelmezettsége ahhoz sem, hogy kényes kérdésekben hallgatni tudjon.

Már most, ha nézem. a csehszlovák államnak mai szerepét, azt látom, hogy a respublika szintén nem mer radikálisan megoldani semmit, nem tud elhallgatni semmit és így ugyanazt a szerepet kezdi játszani Csehszlovákia a világban, mint Ausztria.

A budgetben végigmegy az a tudat, hogy ebben megteremtsék mindazokat a garanciákat, amelyek az állam létét biztosítsák. Ezt keresi a kormányzat a haderőben, ezt keresi a hivatalnoki bürokrácia hatalmában, a propagandában, a szövetségesekben, de nem keresi népei szeretetében. Az állam abszolút hatalmi politikát követ. Ezt a budget minden tétele igazolja, de én csak a hadügyi és a külügyi tárca exorbiáns nagyságár a mutatok rá.

A csehszlovák köztársaság mindenütt úgy tünteti fel magát, hogy ő a demokrácia letéteményese. Hogy mi a demokrácia, azt nagyon sok megnyilatkozásban hallottam Csehszlovákiában mindenféle illetékes helyről: a vitatkozás szabadsága etc., de egyet itt le kell szögeznem és ez az, hogy vajon demokratikus-e az az állam, ahol a parlamentarizmust az oszmicska helyettesíti, demokratikus-e az az állam, amelyben az összes kiadások legnagyobb hányadát a fegyveres erőre és a kormányzat költségeire fordítják, és demokratikus-e az az állam, amelyben különbséget tesznek faj és faj között. Hogy van különbség, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az állam szolgálatában óriási percentben csak a csehek szerepelnek, szlovák alig van, magyar és ruszin pedig egyáltalán nincs az állam szolgálatában.

A cseh propagandának egyik főérve mindig az volt, hogy Szlovenszkót azért kell uralmába venni, hogy ott a demokráciát megvalósíthassa, mert az elnyomó magyar arisztokratikus irányzat túlélte magát és ezzel az irányzattal szemben kötelessége volt Európának fellépni.

Hát itt egész röviden ki akarok tér ni arra a kérdésre, vajon igaz-e az, hogy a régi Magyarországot arisztokratikusan kormányozták és igaz-e az, hogy Csehszlovákiát demokratikusan kormányozzák. Itt először is le kell szögeznem azt, hogy óriási különbség van abban, ha valahol a nemesség egy kaszt, vagy ha ez a nemesség nem egyéb, mint egy bizonyos államjogi kifejezés, amellyel milliókat jelölnek meg. Csehországban a 19. század elején az egész nemesség mintegy 800 lelket számlált. Ugyanekkor Magyarországon a nemesség körülbelül egy milliót tett ki, vagyis az egyik országban a nemesség tényleg egy kaszt volt, a másik országban csak egy politikai megjelölés. Hiszen a magyar nemesség, ahogyan azt nagyon jól tudják, nem a nagyurak tömkelege volt, hanem voltak egész falvak, amelyeknek minden lakója nemes volt. Vegyük csak a túróczi Jeszent, ahol mindenki Jeszenszky, vagy a túróczi Draskócot, ahol mindenki Ivánka és Ilge volt és tudnék számos ilyen községet felhozni. A régi magyar alkotmányban- a magyar nemesség nem egy kasztot jelentő intézmény, hanem politikai institúció volt. A nemesség volt az az abszorbeáló tényező, amely a Magyarországon levő összes nemzetiségeknek meghagyva a maga nemzeti jellegét, az azokból kitüntetetteket quási felszívta magába és megteremtette azt a Hungáriát, amelyben a magyar megmaradt magyarnak, a német németnek, a, szlovák szlováknak, de mind magyar nemes volt. A magyar nemesség és a nép között mindig volt egy átmenet, hiszen mindenkinél meg volt a lehetősége annak, hogy a fiát, ha kell, kinevelje és ha ez a kinevelt fiú sikerült, az nemes lett és úr is lett. Mert a magyar nemesség nem volt feudális, nem volt gazdag, de szelleme liberális volt. A régi Magyar ország alkotmányában tehát egy liberális, mindent felszívni és magába inkorporálni tudó szerv volt a nemesség, míg Csehországban a feudális nemesség a császárságot reprezentálta a néppel szemben.

A magyar nemesség a nemzet egy része volt, a cseh nemesség a dinasztiában lelte meg létalapját és csekély kivétellel a nemzettől elfordult. A 48-as évek vívmányai után, amikor Magyarországon a nemesség mint közjogi faktor megszűnt, a liberális, úri szellem azért fennmaradt, mert Magyarországon mindenki, akiben kvalitás volt, akárhonnan származott légyen, a legmagasabb polcra is el tudott jutni. Hiszen ezt vallotta és hirdette halálos ágyán Csernoch János, Magyarország megboldogult hercegprímása: "Halálos ágyamon üzenem, mint jó szlovák, hogy fajtámhoz hű maradva, Magyarországon a legnagyobb méltóságba jutottam, mert fajom Magyarországon részese volt a szabadságnak."

Hogy állunk ezzel szemben a csehszlovák demokráciában, tisztelt képviselőház? Itt a demokrácia abban áll, hogy eltöröltek minden címet, még a jogcímet is. Ebben a csehszlovák demokráciában nem nyilvánul meg a vitatkozás szabadsága, sem a többség akarata. A csehszlovák állam a maga mostani konstituciójában, amely szerint ő egységes nemzeti államot akar létrehozni, csupa heterogén fajta között, nyolc nemzetiséggel megterhelt adminisztrációjával, de lehetetlenné teszi azt, hogy az állam demokratikus legyen. Az államnak így okszerűlég imperialistának kell lennie, de ez viszont ellentétben áll léte alapjával. Ebben az antidemokratikus imperialista centralizmusban megy a respublika az. első tízéves jubileum ünneplésébe.

Nem akarok itt részletekre kitérni, csak azt nézem, hogy vajon olyan erős-e most ez a republika, mint volt, amikor a világra jött. A kertgazdálkodásban gyakran tapasztaljuk, hogy a virulón elültetett palánta nem váltja be sokszor a reményeket, amelyeket a kertész hozzá fűzött. Ha nézzük azt, hogy mennyire dédelgetett gyermeke volt a nagyhatalmaknak ezelőtt tíz esztendővel Csehszlovákia, és ha nézzük azt, hogy ez enfant gaté ma a nagyhatalmak által hogyan kezeltetik, akkor meg kell állapítanunk a csökkenő szerelmet és a kiábrándulást. Ezelőtt tíz évvel Anglia a cukorkérdésben nem lett volna ilyen szigorú a köztársasággal szemben és Olaszország és Amerika is ezelőtt tíz évvel másként bánt volna a köztársasággal.

A pozícióromlás a legnagyobb a külügyek terén, mert ha figyeljük azt a szerepet, amelyet a külügyminiszter úr a kormányban játszik és ha látjuk azt, hogy minő állást foglal el vele szemben a leghatalmasabb tényezője ennek az államnak, Kramář volt miniszterelnök úr, másrészt nézzük Beneš miniszter úrnak külföldi levitézlését, akkor látjuk, hogy baj van a külügyi kormányzatban.

Beneš külügyminiszter úr mostani budget beszédje klasszikus példája annak, hogy hogyan lehet egy érdekes témát unalmasan előadni és klasszikus példája annak, hogy mi az az úgynevezett "Selbstüberhebung". A külügyminiszter úr csodálatos szerepet tölt be ebben az országban. Tagja a kormánynak, de nem felelős miniszter, olyan politikai pártnak a tagja, amely a kormányzattal ellentétben áll, de ez csak szépséghiba.

Tény az, hogy a külügyminiszter úrnak egész koncepciója ártalmára van ennek a köztársaságnak, mert Beneš miniszter úr elfelejt kettőt: elfelejti azt, hogy Csehszlovákia nem nagyhatalom és az aesopusi mese örökérvényű: inops potentem dum vult imitare, perit! - de elfelejti azt is, hogy Csehszlovákia nem balkánállam, hanem Csehszlovákiát minden idegszála Európa közepéhez csatolja. Európa közepén olyan külpolitikát követni, amely egyrészt a Balkánnal szövetkezik Európa ellen, másrészt tűszúrásokkal a szomszédokkal való viszony elmérgesítését munkálja, ilyen politikát követni ellentétben áll a nagyhatalmak akaratával és ez hasznos a köztársaságra nem lehet.

Itt rá akarok térni arra, amit Csehszlovákia külügyminisztere hivatalos helyről a kisebbségekről kifejtett. Csehszlovákia külügyminiszterének, ha azt akarja, hogy szavának mindenüt súlya legyen, első kötelessége, hogy a törvények alapján álljon. A létező törvények Csehszlovákiában becikkelyezték a SaintGermain en Laye-ben kötött szerződést, amelynek értelmében Csehszlovákia kötelezi magát az aláír ó nagyhatalmakkal együtt, hogy a kisebbségi kérdéseket nemzetközi védelem alatt tartva, nem fogja más szellemben kezelhetni, mint ahogy azt a kisebbségi szerződések előírják. Ennek következtében Beneš miniszter úrnak az az állítása, hogy a kisebbségi ügyek belügyek, lehet, hogy igaz bizonyos államokban, de azokban az államokban és így Csehszlovákiában, amelyek ratifikálták a nemzetközi szerződéseket és ott bizonyos obligókat vállaltak magukra, ott ez a kijelentés nem áll. És éppen ez a tendencia., ez a psziché, amely ebben a Beneši okoskodásban nyilvánul meg, ez az, aminek következtében bizalmatlanul nézi az egész világ Beneš külügyminiszter úrnak egész politikai szereplését és ez az a nézőpont, amely csodálatos véletlenség következtében engem, a 30 év óta egész ellentétes politikai felfogású politikust, összehoz Kramář volt miniszterelnök úr felfogásával, hogy igenis káros ennek a köztársaságnak külügyi vezetése egy olyan politikus kezében, mint Beneš külügyminiszter úr.

Tízesztendős jubileumát üli a respublika. A jubileum alkalmából ünnepélyeket akarnak rendezni és ha az ünnepségek rendezői kezüket a szívükre teszik, vajon érzik-e azt, hogy ennek az államnak minden lakosa együtt ünnepel-e? Nem azt értem itt, hogy fajok, amelyek le lettek verve, nem érezhetnek úgy, mint azok, akik a győzelem mámorában ringatóznak, de értem úgy, hogy a testvérfajok érzik-e úgy itt magukat, mint ahogy azt a csehszlovák kormányzat a világgal elhitetni szeretné. Menjenek el és nézzenek Szlovenszkó bércei felé, nézzenek a ruszinszkói völgyekbe, menjenek el, és meg fogják látni, hogy a szlovák és ruszin nép lelkében forrong valami és látni fogják azt, hogy az ünnepségben az állampolgárok milliói nem vesznek részt, mert nem látják sem a nemzeti lélek szabadságának lehetőségét, sem az állami erőkben a saját egyéni gazdasági fejlődésük garanciáját.

Tisztelt képviselőház! A tízesztendős jubileum alkalmával a mi pártunk nem akar ünneprontó lenni, mert az nem kenyerünk, de nem akar némán elmenni az alkalom előtt sem, hogy kifejezést ne adjon annak, hogy a mai kormányzati szellem mellett a szélső ellenzéki állásponton kell maradnia, mert nem viselheti a felelősséget egy olyan államkormányzatban, amelyből hiányzik az, ami éltető levegője volt mindig pártunknak: a szabadság.

Éppen ezért a köztársaság tízesztendős jubileuma alkalmával, kijelentjük azt, hogy miután nem látjuk sem közjogi, sem kulturális, sem közigazgatási téren a Szlovenszkóban és Ruszinszkóban lévő őslakosság politikai érdekeinek megvédelmezését és nem látjuk a Szlovenszkóban és Ruszinszkóban lévő őslakosság életét egyedül garantálni tudó autonómiának csak a körvonalait sem, hanem látunk ehelyett egy imperialista, kardcsörtető, a militarizmus karjaiban lévő nagyhatalmi vágytól telített antidemokratikus respublikát, ennek következtében az ünneplésben részt nem veszünk és a kormányzat létalapját képező budgetet meg nem szavazzuk. (Potlesk na levici.)

Wenn schon in vergangenen Jahren die Beratungen des Staatsvoranschlages allen politischen Parteien Gelegenheit gegeben haben, ihre Stellung zum Staate, zur Regierung und zu dem hier beliebten Regierungssystem festzustellen, so halten wir Deutschnationalen dies im heurigen Jahre um so mehr für notwendig, da sich der čechoslovakische Staat anschickt, seinen zehnjährigen Bestand festlich zu begehen. Unser geistiges Auge blickt auf die Tage zurück, da im Spätherbst 1918 der Zusammenbruch der Mittelmächte erfolgte. Er war nicht so sehr ein militärischer, als wie ein sozialer, wirtschaftlicher und moralischer. Nach einem Kriege, wie ihn die Menschheitsgeschichte vorher nie gekannt hatte, nach einem Kriege, in dem alle deutschen Stämme Heldentaten vollbracht haben, an welche die in den Sagen aller Völker verherrlichten Großtaten niemals heranreichen, in dem sie Millionen ihrer besten Söhne für ihr gemeinsames Vaterland geopfert hatten, erlagen sie der Not, dem Hunger und der wohlberechneten kriegerischen List ihrer Feinde. Wir wollen uns am heutigen Tage unserer gefallenen deutschen Söhne und Brüder in Ehrfurcht, Liebe und Treue erinnern, zumal niemand von den Regierenden dieses Staates gewillt ist, auch nur einen grünen Zweig als Zeichen dankbaren Gedenkens auf ein deutsches Soldatengrab zu legen. Wir sehen nach dem Zusammenbruch eine Art Interregnum entstehen, das fälschlich als glorreiche Revolution ausgegeben wird. Aus ihm formen sich im Laufe des Jahres 1919 die verschiedenen Nachfolgestaaten des alten Österreich, unter ihnen auch die hiesige Republik auf Grund der abgeschlossenen Friedensverträge. Die Friedensverträge tragen zwar verschiedene Namen, aber die Geschichte wird einst über sie ein gemeinsames vernichtendes Urteil fällen. Erst die geschlossenen Friedensverträge schufen von rechtswegen diesen Staat. Daher ist die Feier dieses Jahres eigentlich gar nicht gerechtfertigt, insbesondere für uns Sudetendeutsche ohne jede Bedeutung, zumal unser Siedlungsgebiet, auf das wir mit berechtigtem Stolz den Begriff unserer Heimat einschränken, von den Tagen des Umsturzes bis zur Unterzeichnung des Friedens von St. Germain nach freiem und klar erklärtem Willen der gesamten sudetendeutschen Bevölkerung ein integrierender Bestandteil des Staates Österreich war.

Der hiesige Staat führte die Friedensverhandlungen auch namens der Sudetendeutschen, ohne von ihnen hiezu bevollmächtigt zu sein, ja ohne eine solche Vollmacht je gesucht zu haben. Könnte man auf diese Rechtshandlungen die Regeln des bürgerlichen Rechtes anwenden, müßte man feststellen, daß da eine Geschäftsführung ohne Auftrag stattgefunden hat, die weder dem erklärten Willen der Stellvertretenen entsprach, noch zu ihrem Vorteil ausschlug, so daß sie für sie ohne rechtliche Wirkung geblieben ist. Selbst die damaligen čechischen Unterhändler fühlten diesen Mangel, aber sie setzten sich einfach darüber hinweg, ja sie brachten es über sich, gleich an den Anfang ihrer Staatsgeschichte eine Geschichtsfälschung zu setzen - indem sie in die Präambel des Vertrages vom 10. September 1919 von St. Germain einsetzen ließen: "In Anbetracht dessen, daß die Völker Böhmens, Mährens und eines Teiles von Schlesien, sowie das Volk der Slovakei aus eigenem Willen ihre Vereinigung zu einem dauernden Bund behufs Schaffung eines einheitlichen, souveränen und selbständigen Staates unter dem Namen Čechoslovakische Republik beschlossen und diese Vereinigung tatsächlich vollzogen haben" - und in ihrer Vertragsurkunde eine Reihe gleißnerischer Versprechungen zu machen, die sie zu brechen von Anfang entschlossen waren. (Předsednictví převzal místopředseda Stivín.)

An dem Zustandekommen der Verfassung, an der grundlegenden Gesetzgebung des ersten Jahres durften wir Sudetendeutschen keinen Anteil haben. Das Wort "Mit Rebellen verhandeln wir nicht" klingt uns noch ebenso laut ins Ohr, wie die Bezeichnung als Kolonisten und Immigranten. Wie so oft in der Geschichte, ging auch da Macht vor Recht. Wir stehen aber auf dem Boden unseres Volksrechtes, das wir in den Begriff vom Selbstbestimmungsrecht eingekleidet haben, bekennen uns heute, ebenso wie damals, als wir das erstemal diese Halle als freigewählte Volksvertreter betraten, zur Gemeinschaft mit dem großen deutschen Volke und erklären neuerlich, daß uns Volkswohl jederzeit vor Staatswohl gehen wird. Und selbst wenn die Sudetendeutschen aus irgendwelchen Gründen unserer geschichtlich begründeten Rechtsansprüche entsagen wollten, so würde das viele vergossene deutsche Blut statt uns um unseres Volkes Rechte schreien, die blassen Geister der im Kriege und der am 4. März 1919 für Sudetendeutschland Gefallenen würden uns an unsere Pflicht mahnen. Daher halten wir es gerade mit Rücksicht auf das nahende Staatsjubiläum für nötig, nochmals auf die feierliche staatsrechtliche Erklärung hinzuweisen, welche wir am 1. und 9. Juni 1920 im hiesigen Parlamente abgegeben haben. Wir Deutschnationalen erklären, daß wir auch weiterhin diese zur Grundlage unserer Politik machen wollen. Aber auch wir Deutschnationalen erkennen, daß das lebende Leben seine Rechte fordert. Die harten geschichtlichen Tatsachen zwingen uns, auch mit ihnen uns auseinanderzusetzen. Ohne auch nur das geringste von unseren völkischen Rechtsansprüchen, insbesondere unserer großdeutschen Einstellung preiszugeben, haben wir bereits in der Vergangenheit soweit und insofern uns an der parlamentarischen Arbeit beteiligt, als wir mit gutem Gewissen daraus einen völkischen, wirtschaftlichen und sozialen Vorteil für das deutsche Volk im allgemeinen und für den sudetendeutschen Volkstamm im besonderen erhofften. Wir sind gewillt, dies auch in der Zukunft zu tun. Es kann und darf uns aber nicht dies als eine Art Umstellung unserer Politik oder als ein stillschweigender Verzicht auf unser Selbstbestimmungsrecht ausgelegt werden. Gegen solche Unterstellungen werden wir uns jederzeit gegen jedermann mit der Sicherheit eines ehrlichen und überzeugungstreuen Mannes zu wehren wissen.

Wir werden genau so wie in der Vergangenheit gegen das in diesem Staate herrschende Regierungssystem mit allen uns zu Gebote stehenden Mitteln kämpfen, immer wieder darauf hinweisen, daß dieser Staat infolge des Umstandes, daß Frankreich an seiner Wiege Pate gestanden ist, eine ganz bestimmte geschichtliche Sendung bekommen hat, der er nur dadurch nachkommen kann, daß er in seiner Innen- und Außenpolitik sich stets den Feinden des Deutschtums zugesellt. Wir werden weiter immer wieder aufzeigen, daß die Geschichte des čechoslovakischen Staates nichts anderes enthält, als eine lange Kette von gesetzlichen und verwaltungsrechtlichen Maßnahmen, um die Rechte des deutschen Volkes dauernd zu schmälern, vielfach sogar zu vernichten, und daß dieses Regierungssystem sich durchaus nicht dadurch geändert hat, seitdem und weil deutsche Parteien in der Regierungsmehrheit und deutsche Minister auf der Regierungsbank sitzen; im Gegenteil, daß es dadurch an Schärfe, Gefährlichkeit und Schädlichkeit ganz erheblich zugenommen hat. Der Kampf, den wir führen müssen, richtet sich daher nicht nur gegen das gegenwärtige Regierungssystem, sondern auch gegen seine größte Stütze, die deutschen Regierungsparteien.

Wir haben, wenn wir die vergangenen zehn Jahre in wirtschaftlicher Hinsicht vor unserem geistigen Auge vorüberziehen lassen, festzustellen, daß das Deutschtum überall, nicht nur bei uns, sondern auch im Reiche in dauerndem Rückgang begriffen ist, insbesondere was seine Weltgeltung betrifft. Das erfüllt natürlich alle seine Feinde, die hiesigen und die draußigen, mit einer gewissen Schadenfreude und hämisch sehen sie den manchmal vergeblichen Versuchen des deutschen Volkes zu, sich wieder emporzureißen. Aber, meine Herren, diejenigen, die glauben, daß sie vielleicht dadurch, daß sie das deutsche Wesen unterdrücken, irgendwelche Vorteile für sich erringen, befinden sich wahrscheinlich auf dem Holzwege, denn das deutsche Volk und sein Wesen beinhaltet zum größten Teil das Wesen der europäischen Kultur. Deutscher Fleiß, deutsche Organisationskunst und deutsche Wissenschaft sind der Inbegriff alles dessen, was wir als europäische Kultur, als Produkt einer jahrhundertelangen Entwicklung vor uns sehen und worauf wir unsere ganze wirtschaftliche und politische Existenz aufbauen. Würde das deutsche Wesen verschwinden, würde auch die west, europäische Kultur verschwinden und mit ihr die einzige Stütze und Grundlage aller derer, die auf europäischem Raum und Boden siedeln, auch dieses Staates. Und deswegen können wir uns nicht mit in die Reihe jener stellen, die sich anschicken, sich in Festgewänder zu kleiden, rauschende Feste zu feiern, um den zehnjährigen Bestand dieses Staates festlich zu begehen. Wir wissen, daß diese zehn Jahre, die wir in diesem Staate zugebracht haben, nichts anderes waren, als ein ununterbrochener Dornenweg, und deswegen haben wir keinen Anteil an diesem Staatsjubiläum. Wir denken nur an unser Volk, an das, was uns als völkisches Ideal beseelt. Für diesen Gedanken wollen wir unserem Volke leben wollen wir treu sein, in der Vergangenheit und auch in der Zukunft. (Potlesk poslanců něm. strany národní.)

Meine Damen und Herren! Die gegenwärtige Budgetdebatte zeigt so recht den Verfall des Parlamentarismus in der Čechoslovakei. Es ist kein Wunder, daß die Teilnahmslosigkeit bei der Budgetberatung eine solche ist, wenn man von vornherein weiß, daß sich an den Staatsvoranschlag und an seinen einzelnen Posten nichts ändern läßt, bzw. daß die Mehrheit unter keinen Umständen einer Änderung des Staatsvoranschlages zustimmt. Der Herr Berichterstatter Dr. Hnídek hat in seinem Referat im Plenum des Hauses hervorgehoben, daß dies zwar ein arger Mangel sei, der lähmend auf die Beratung des Staatsvoranschlages wirke, daß er aber hoffe, daß es mit der Zeit auch möglich sein werde, diesen Mangel zu beheben und daß in späterer Zeit auch Änderungen des Staatsvoranschlages möglich sein werden. Diese spätere Zeit hält er erst dann für gegeben, bis das Gleichgewicht des Staatsvoranschlages durch event. Änderungen nicht mehr gefährdet werden kann - worauf wir wohl sicherlich noch einige Jahre werden warten müssen.

Das drittemal kommt die gegenwärtige Regierung und Regierungskoalition mit dem Staatsvoranschlag ins Haus. Wir haben nun zu überprüfen, inwieweit die Regierung und die gegenwärtige Regierungskoalition den Bedürfnissen der Bevölkerung durch den Staatsvoranschlag Rechnung trägt und inwieweit die Parteien, die der Regierungskoalition an gehören, die Versprechungen einlösen, die sie ihren Anhängern gemacht haben und die sie, solange sie in der Opposition gestanden sind, bei den jeweiligen Beratungen des Staatsvoranschlages auch in Form von Forderungen zum Ausdruck gebracht haben. Wenn wir nun all das, was die Vertreter der gegenwärtigen deutschen Regierungsparteien bei der Beratung des Staatsvoranschlages gefordert haben zu einer Zeit, als sie noch nicht in der Regierungsmehrheit saßen, vergleichen mit dem, was seither erfüllt worden ist, so müssen wir feststellen, daß es den deutschen Aktivisten nicht gelungen ist, auch nur eine einzige ihrer Forderungen durchzusetzen. Der erste Proredner zum Staatsvoranschlag war Angehöriger einer der deutschen Regierungsparteien, u. zw. der Koll. Eckert von der deutschen Gewerbepartei. Ich habe mir seine Rede zum Staatsvoranschlag mit großem Interesse angehört und wenn wir uns nun veranschaulichen, was er zum Staatsvoranschlage zu sagen hatte, so war es nicht Befriedigung, die er mit dem Staatsvoranschlag und seinen einzelnen Posten sowie mit dem Programm der Regierung und der Regierungskoalition, welche doch durch den Staatsvoranschlag zum Ausdruck gebracht werden soll, empfindet, sondern auch dieser Vertreter einer deutschen Regierungspartei hat als Proredner nur herbe Worte der Kritik des Staatsvoranschlages gefunden. Es ist notwendig, gerade in der jetzigen Zeit das, was der deutsche Proredner zum Staatsvoranschlage gesagt hat, unter die Lupe zu nehmen, um der Bevölkerung draußen zu zeigen, wie die deutschen aktivistischen Parteien die Bevölkerung zum Besten halten. Koll. Eckert hat über den Steuerdruck gesprochen, der für die Bevölkerung fast unerträglich ist, und er hat erklärt, daß die Steuerreform noch nicht das gebracht hat, was von ihr erwartet hat. Die Steuerreform hat noch nicht die Erleichterungen gebracht, die die Anhänger des Koll. Eckert und der deutschen Regierungsparteien von derselben erwartet haben und sie hat auch nicht die Erleichterungen gebracht, die die deutschen Regierungsparteien ihren Anhängern als Erfolg ihrer Politik einzureden suchten. Sie haben es schwer empfunden, wenn wir draußen in Versammlungen an der Tätigkeit der Regierungskoalition Kritik übten, sie haben es schwer empfunden, wenn wir erklärten, daß die Steuerreform eine arge Enttäuschung bringen werde. Sooft wir in Versammlungen Gelegenheit zu Auseinandersetzungen mit unseren Gegnern, mit den Vertretern der deutschen Regierungsparteien hatten, haben diese Herren in diesen Versammlungen den Versuch unternommen zu begründen, daß unser Angriff falsch sei, daß die Steuerreform viele Verbesserungen beinhaltet und daß durch die Steuerreform eine Entlastung der minderbemittelten Bevölkerung des Staates eintreten werde. Wir haben immer und immer wieder behauptet und sagen es noch heute, daß eine Erleichterung nur dann eintreten kann, wenn man im Staatshaushalt an der richtigen Stelle mit dem Sparen einsetzt, nämlich dort, wo es ausgiebig ist, wo es möglich ist, größere Beträge zu ersparen, weiter dort, wo das Sparen im Interesse der Bevölkerung gelegen ist und keine Schädigung derselben herbeiführt.